Amerikai toplista: megint tarolt a Nintendo

Habár az aranyéremről lecsúszott, a játékeladási toplista első tíz helyezése közül hat az övé, ráadásul a Switch eladásai is jól pörögnek, ahogy a PlayStation 4 és az Xbox One a pályafutása végéhez közeledik.

Az NPD Group helyzetjelentése szerint az amerikai játékpiac forgalma 762 millió dollár volt júliusban, valamivel nagyobb, mint az előző év hasonló időszakában. Ezúttal a játékeladások mentették meg a visszaeséstől a helyi játékipart, miután a Madden NFL 20 korai hozzáférésben már a múlt hónapban elérhetővé vált.

De haladjunk sorjában! A hardverszegmens teljesítménye 22 százalékkal, 169 millió dollárra esett vissza. A legkeresettebb konzol továbbra is a Nintendo Switch, de ez tulajdonképpen már nem is meglepő: a PlayStation 4 és az Xbox One a pályafutása végéhez közelít, így egyre kevesebben döntenek a Sony és a Microsoft konzolja mellett. A kiegészítőknél 12 százalékos volt a visszaesés (254 millió dollár), a legnépszerűbb eszköz a Switch Pro Controller volt.

A játékeladások azonban 34 százalékkal lőttek ki a Madden NFL 20-nak hála (340 millió dollár), amely így megszerezte az eladási toplista első helyét is. A Fire Emblem: Three Houses a második helyen nyitott, és az eddigi legjobban fogyó Fire Emblem-játékká vált az országban, de amúgy sincs oka panaszkodni a Nintendónak: a legjobb tíz között öt másik címe is szerepel, ráadásul az ő esetében még nem is szerepelnek a digitális eladások az összesítésben. Az év eddigi legjobban fogyó játéka továbbra is a Mortal Kombat 11.

Lássuk a teljes toplistát!

  1. Madden NFL 20^
  2. Fire Emblem: Three Houses*
  3. Super Mario Maker 2*
  4. Marvel Ultimate Alliance 3: The Black Order*
  5. Minecraft#
  6. Grand Theft Auto V
  7. Super Smash Bros. Ultimate*
  8. Mortal Kombat 11
  9. Mario Kart 8*
  10. The Legend of Zelda: Breath of the Wild*
  11. Marvel's Spider-Man
  12. Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  13. Call of Duty: Black Ops 4^
  14. Crash Team Racing: Nitro-Fueled
  15. Red Dead Redemption II
  16. Tom Clancy's The Division 2^
  17. MLB: The Show 19
  18. New Super Mario Bros. U Deluxe
  19. NBA 2K19
  20. Assassin's Creed: Odyssey


* A digitális eladásokat nem tartalmazza az összesítés
^ A PC-s digitális eladások adatai hiányoznak
# A dobozos eladások mellett a PS4-es és az Xbox One-os verzió digitális adatait tartalmazza csak az összesítés

5 komment - szólj hozzá!