Remekül teljesít a The Master Chief Collection

Annak ellenére, hogy egy lassan 10 éves játék remasteréről van szó, fantasztikusan teljesített a PC-re frissen átírt Halo: Reach és a The Master Chief Collection. A megjelenés hetében közel 3 millió játékost számlált a Microsoft.

A PC-s tábor rendesen ki van éhezve a Halo-játékokra, még akkor is, ha csupán korábbi Xbox 360-as címek felújított változatáról van szó. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a csomag megjelenésének első hetén közel 3 millió játékos próbálta ki a The Master Chief Collection első remasterelt címét, a Halo: Reachet.

Ez az összesített adat egyaránt vonatkozik az PC-s és az Xbox One-os változatra, de nyilvánvaló, hogy PC-n volt igazán nagy a forgalom, hiszen a játék a premier hetében a Steam legjobban fogyó címe lett. Mindez összejött annak ellenére is, hogy a játék megvásárolható a Microsoft saját online áruházán és játszható az Xbox Game Pass kínálatában is.

Persze nem feltétlenül meglepő ez, ha figyelembe vesszük, hogy a 40 eurót kóstáló csomag végső soron mennyi tartalmat kínál majd. Jelenleg ugyan csak a Halo: Reachcsel játszhatunk, de a Microsoft tervei szerint a jövő év folyamán megérkeznek a Halo: Combat Evolved, a Halo 2, a Halo 3, az ODST és a Halo 4 felújított változatai is.

2 komment - szólj hozzá!