Méretes javítás érkezett a Warcraft III: Reforgedhoz

  • Írta: fojesz
  • 2020. február 9.
  • Letöltés
Link másolása
A Blizzard a hét végére kiadott egy nagyobb javítást a Warcraft III felújított változatához. A patch elsősorban a kritikus, de relatíve gyorsan javítható problémákat orvosolja.

Nem aratott éppen osztatlan sikert a Warcraft III: Reforged a játékosok körében, aligha meglepő, hogy a készítők a szokásosnál rugalmasabban állnak hozzá a pénzvisszatérítés kérdéséhez. A játék pénteken kapott egy nagyobb javítást, igaz, a 2 gigabájtot nyomó frissítés elsősorban a gyorsan javítható, de kritikus hibákkal foglalkozik, nagyobb változtatásokat nem érdemes várni tőle.

Az 1.32.1 verziószámú patch teljes leírását az alábbi oldalon találjátok meg, az a kezelőfelületre, a kampányra, a skirmish meccsekre és a játékmenetre vonatkozóan is tartalmaz hibajavításokat és finomhangolásokat. Így például a kampány átvezetőiben mókoltak kicsit a kameraállásokon és az animációkon a fejlesztők; fontos persze megjegyezni, hogy ez nem olyan drasztikus átalakításokat jelent, mint amit a 2018-as BlizzConon felvillantott a Blizzard, a cég már jelezte, hogy mégsem szeretne ennyire látványosan belenyúlni a kisfilmekbe.

Érdemes kiemelni, hogy a patch telepítése után látványosabban elkülönül majd a Classic és a Reforged mód menürendszere, igaz, a csapat itt sem erőltette meg magát túlzottan, a Classic módra egész egyszerűen ráhúztak egy szépiaréteget. Ez a megoldás egyébként ideiglenes.

A patch nem orvosolja a ranglétrák és a klánfunkciók hiányát sem, de a Blizzard már jelezte, hogy ezen dolgozik, egy későbbi nagyobb frissítéssel pótolják majd őket. J. Allen Brack, a fejlesztőcég elnöke egyébként az Activision Blizzard pénzügyi helyzetjelentésén is kénytelen volt felszólalni a befektetők előtt. Brack elismerte, hogy "kemény hét áll mögöttük", de kitartanak a játék támogatása mellett.

5.
5.
Lorthirash
#4: A grafikát megkapta most ezzel a patchel rendbehozták bugok terén is, szerintem amúgy jó lett, náhány átvezetőt azért átdolgoztak.
A ranked rendszer az ami hiányzik multiból, remélem hamarosan pótolják.
2.
2.
bitbandita
#1: A megoldás egyszerű, hogy mi az a valami ami miatt baj van a fejekben. Activision betegség, a nagyvállalati tempó. Nagyon remélem, hogy a CD Project nem lesz része soha konszernnek, és nem fog fuzionálni soha Activision, EA és hasonló mételyekkel.
1.
1.
Több tiszteletet érdemelt volna hozzányúlás téren a Warcraft stratégiai játék. Blizzard-nak csak egy egyszerű dolga volt és kajak elbaszták. Valami ott nagyon nincs rendben sem a fejekben, sem a termékekben és várhatóan hallani fogunk még felőlük új megjelenések kapcsán is. Diablo 4? Vajon mi lesz azzal és mi lesz benne?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...