Belenyúl a Sony a trófearendszerbe

Ha nem is túl látványosan, de eszközöl a Sony néhány változtatást a trófearendszeren a PS5 érkezése apropóján. Újraskálázzák a szintezést, és - mint az véletlenül kiderült - a next-gen játékoknál egy extra funkció is elérhető lesz.

A Sony bejelentette, hogy néhány ponton megváltozik a trófearendszer a PlayStation 5 érkezése apropóján: az újdonságokat az amerikaiak már ma, az európaiak és a japánok pedig holnap fogják megkapni.

Az egyik legfontosabb változtatás, hogy a japánok újraskálázták a szintrendszert, vagyis míg korábban legfeljebb a 100. szintig tudtunk menetelni, most a 999. szint lesz a maximum. Itt azonban nem arról van szó, hogy a Sony egyszerűen feljebb tolta volna a szintsapkát, hanem újraszámolta a már meglévő eredményeket is, vagyis a változtatások élesítését követően mindenki egy új szinttel fogja szembetalálni magát a profilján. A példa szerint a 12. szinten lévő játékosok nagyjából a 200. szint környékére kerülnek.

A szintek elérése továbbra is attól függ, hogy hány és milyen típusú trófeánk van, de ahogy a fentiekből már kitalálhattátok, sűrűbben tudunk majd szintet lépni az új rendszer mellett. A Sonynak épp ez volt a célja, állítása szerint ez a felállás jobban optimalizált, és sűrűbben jutalmazza a játékosokat. Ezenkívül érdemes lehet tudni, hogy a platinumtrófeák még többet fognak érni.

Az új rendszerben a szintünk melletti kis ikon is folyamatosan változik majd. Míg eddig egyetlen aranycsillagot kaptunk, most a szintünktől függően kaphatunk bronz-, ezüst-, arany- vagy platinumplecsnit (lásd a fenti ábrát), ezek ráadásul azt is jelezni fogják, hogy mennyi van hátra a következő szintig. 

A Sony két PlayStation 5-specifikus információt is megosztott, amelyek közül az egyik triviálisnak tűnhet: a játékosok az új PlayStationre is továbbvihetik a trófeáikat, azok nem vesznek majd el.

A másik már egy érdekesebb újdonság, eszerint ugyanis a PlayStation 5-játékok esetében lehetőséget kapunk majd arra, hogy nyomon kövessük, hogy állunk egy-egy trófea megszerzésével - így például láthatjuk, hogy mennyi gyűjtögetnivalóra vagy fejlesztésre van még szükségünk ahhoz, hogy bezsebelhessük az adott trófeát.

Érdekesség viszont, hogy ezt a részt a Sony utólag eltávolította a hivatalos blogbejegyzésből - kérdés, hogy mire fel ez a nagy titkolózás.

12 komment - szólj hozzá!