Hidden Deep - minden sci-fi horror így indul

  • Írta: fojesz
  • 2021. január 29.
  • Bejelentés
Link másolása
Mintha az Another World és A dolog szerelemgyereke lenne a Hidden Deep, amely az egy főből álló Cogwheel Software első játéka lesz. A sci-fi horror körítéssel felvértezett puzzle-platformert a jövő héten ki is próbálhatjuk majd.

A Daedalic Entertainment kiadásában jelenik majd meg a Hidden Deep, amely egy ígéretesnek tűnő puzzle-platformer, amit sci-fi horror körítéssel vérteztek fel. A játék a Cogwheel Software első munkája, amely mögött Łukasz Kałuski áll: róla azt kell tudni, hogy Amiga-címek fejlesztésével kezdte a pályafutását, majd két évtizedre eltűnt a játékiparból.

Most visszatért, ráadásul egy régi álmát szeretné megvalósítani, állítása szerint ugyanis mindig is sci-fi horrort szeretett volna rendezni - ezt a Hidden Deep le sem tagadhatná. A történet szerint mi egy négyfős kutatócsoportot irányítunk kilométerekkel a tengerszint alatt, a feladatunk pedig az lesz, hogy kiderítsük, mi történt a helyszínül szolgáló létesítmény személyzetével. Ahogy azt a trailer is mutatja, erre viszonylag hamar rájövünk majd.

A Hidden Deep egyébként single player játék lesz alapvetően, a csapat mindegyik tagját mi irányítjuk közvetlenül vagy közvetve, a különféle akadályokat pedig a felszerelésünk segítségével küzdhetjük majd le - az előzetes ebből is ad némi ízelítőt.

A játék megjelenése idén várható, a sztori mellé véletlenszerűen generált pályákkal operáló túlélőmódot és co-opot is ígér a fejlesztő. A február 3-án induló Steam Game Festival keretei között ki is próbálhatjuk majd a demóját.

3.
3.
Ganzer
Nem rossz, remélem ilyen Lost Vikings szerű csapatmunka lesz benne.
2.
2.
Daniel21
#1: "Mintha az Another World és A dolog szerelemgyereke lenne."

No shit, sherlock...
1.
1.
Viktor_The_Best
A videó végén befigyel a The Thing film egyik klasszikus jelenete. Jónak tűnik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...