Tails of Iron - rajzolt soulslike egerekkel és békákkal

  • Írta: gorien
  • 2021. augusztus 11.
  • Videó
Link másolása
A Tails of Ironban Redgi, a Patkánytrón jog szerinti örökösének bőrébe bújunk, akinek a kegyetlen békahódítóktól kell megvédenie nemzetét. Ebben a soulslike-ban bőven akad majd kihívás, de látványra sem utolsó.

A Tails of Ironról akkortájt hallottunk először, amikor a CI Games felcsapott játékkiadónak is: az Odd Bug Studio alkotása volt az egyik cím, amit a lengyelek felkaroltak. Mostanság a Future Games Show műsorában láthattuk, a megjelenés pedig már csak egy hónapra van, amire a frissen kiadott gameplay-előzetes is emlékeztet minket.

A Tails of Ironban egy Redgi nevű patkányt irányítunk, akinek a rettenetes békákkal kell felvennie a harcot, ha békét szeretne hozni a patkányok királyságába és elfoglalni az őt megillető helyet a rágcsálók trónján. A fejlesztők szerint a küzdelmek, a soulslike-okhoz híven, brutálisak lesznek, de halálos fegyverek és változatos bajtársak segítenek majd a küldetésünkön. A rajzolt kivitelezés igazán látványos, hat különböző vidéket fedezhetünk majd fel, a kalandunkat pedig Ríviai Geralt hangja, Doug Cockle fogja narrálni.

A Tails of Iron PC-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Series X/S-re, valamint Nintendo Switchre jelenik meg szeptember 17-én.

2.
2.
wolfwarrior
Nagyon jó a rajzolt grafika, és hangulatos a trailer (főleg Geralt angol szinkronjával).
1.
1.
XuChi
Instant Get! Elképesztően tetszik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...