Nagyot frissült a Baldur's Gate III

  • Írta: gorien
  • 2021. október 15.
  • Letöltés
Link másolása
A Larian Studios tegnap élesítette a Baldur's Gate III sorban hatodik frissítését, ami komoly újdonságokat hozott magával. Vadonatúj területként felfedezhetjük Grymforge-ot, és már a Sorcerer karakterosztályt is kiválaszthatjuk kalandoruknak.

A nyári frissítés után, amely kisebb játékélmény-javításokra koncentrált, a Larian Studios sokkal nagyobb dobásra készült, tegnap pedig élesítette is a Baldur's Gate III-ban a Forging the Arcane alcímmel ellátott patchet. Ezúttal bőven kapunk újdonságokat, többek közt egy vadonatúj helyszínt is: Grymforge erődjét egykor Shar istennő követői emelték a Mélysötétben, és legendás fegyvereiről volt híres.

Szintén újdonság a Sorcerer karakterosztály, amely a varázshasználók sorát bővíti. Ezeket a mágusokat két eredettel készíthetjük el (lehetnek a vadmágia használói, vagy sárkányok leszármazottjai), de az közös mindben, hogy képesek metamágiát alkalmazni, amely révén akár a csata hevében is módosíthatják varázslataik tulajdonságait.

A Larian betárazott néhány egyéb frissítést is, így például javítottak a grafikán (a karaktereken is meglátszik már a kosz és a sérülés), elhelyeztek új átvezetővideókat a játékban, kapunk epikus zenéket és még új támadásfajták is érkeztek, amelyekkel az adott fegyver szakavatott alkotói mutathatnak be látványos kivégzéseket.

A hatos számú frissítésről szóló, teljes Panel from Hell-streamet alább visszanézhetitek:

4.
4.
leviske
#1: A játék szerintem már most is megéri az árát. Az tényleg kár, hogy nagy frissítésenként inkompatibilissé válnak a mentések. Cserébe viszont EA formában még vannak "utak" amikre ráerőltetnek, mert tudják, hogy népszerűtlen lesz (pl. ilyen volt Shadowheart esete a hajón).

Szóval van egyfajta plusz hozzáadott értéke az EA-nek is, ami a véglegesből már kimarad.
3.
3.
hedzsooo
#1: Persze, nagyon jo mar most is. De szerintem is varjal vele meg inkabb a teljes verzioig. Mert pl. beleteszel 50-60 orat, aztan lehet a kovetkezo nagyobb frissitesnel uj jatekot kellene kezdened, a korabbi menteseid nem lennenek hasznalhatoak
2.
2.
Ganzer
#1: Tuti hogy nagyon jó ( felpimpelt Divinity: original sin 1,2) , de én megvárom a jövőre esedékes full verziót, ritkán adok ki pénzt early access játékokra.
1.
1.
xanatos0911
Valakinek van tapasztalata a játékot illetően? Érdemes rá beruházni?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...