Vadonatúj infók a Tiny Tina's Wonderlandsről

  • Írta: gorien
  • 2021. október 21.
  • Videó
Link másolása
A Gearbox egy csokorra való érdekességet árult el a Borderlands fantasy mellékágáról, a Tiny Tina's Wonderlandsről. Bemutatkozott két karakterosztály, kaptunk egy rakat képet és egy fejlesztői naplót is.

Az idei E3 alatt mutatkozott be a Borderlands 2 Tiny Tina's Assault on Dragon Keep című kiegészítőjéből serkent Tiny Tina's Wonderlands. Azon túl, hogy a megjelenés 2022. március 25-re várható, a fejlesztők viszonylag hallgatagok voltak, most azonban megtörték a csöndet – és bőven akadt mondanivalójuk.

Az első fejlesztői naplóban Matt Cox kreatív igazgató végigveszi az asztali szerepjátékok inspirálta játék néhány fontos elemét. A karakterkészítésről például kiderül, hogy a lehető legnagyobb szabadság volt az egyik vezérelv, hat képességfáról válogathatunk majd, de több karaktertípusba is belekóstolhatunk. Ezek közül mutatkozott be most videóban is kettő: a Stabbomancer és a Brr-zerker, előbbi az adódó lehetőségek halálos kihasználója, utóbbi pedig egy jeges tank lesz.

A kaland során a Tiny Tina alkotta varázslatos világban Butt Stallion királynő nevében gyepáljuk majd az ellent, de amikor épp nem lövöldözünk, akkor az Overworld nézetben fedezhetjük fel a vidéket, ami szintén a társasjátékokat imitálja. Néhány területről (mint a Sunfang Oasisről, Brighthoofról vagy Tangledriftről) láthattok is képeket alább. 


Akad majd bőven gyűjtögetnivaló, tehát megéri a felfedezés: a szerencsekockák révén javul az esélyünk az értékes zsákmányra, az oltárdarabok gyűjtésével passzív bónuszokhoz juthatunk, a versrészeletek pedig a háttértörténetet kerekítik ki. Jó szerepjátékhoz híven persze nem veszélytelen a kószálás, résen kell lennünk, mert bármikor belefuthatunk egy véletlenszerű támadóba.

Habár Borderlands-spin-offról beszélünk, ezúttal nem csak puskákkal leszünk felszerelve. Harci esélyeinket nagyban növelik a varázslatok, de a közelharc is kiemelt figyelmet kap. Ám a főcsapáshoz híven ezek sem a védekezésre helyezik a hangsúlyt: akármivel is játszunk, a lényeg úgyis az, hogy mi csapjuk le az ellenfelet. Ezekről bővebben a folyton frissülő Game Guide-ban is olvashattok.

A Tiny Tina's Wonderlands PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Series X/S-re is megjelenik.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...