Csak októberben érkezik a Forspoken

  • Írta: szlav
  • 2022. március 8.
  • Csúszás
Link másolása
Arra számítottunk, hogy már idén tavasszal megismerhetjük Frey Holland varázslatos kalandját, a Luminous Productions azonban úgy döntött, hogy néhány hónapig még a sütőben hagyja a Forspokent.

Legutóbb a tavalyi év végén, a The Game Awards színpadán láthattuk mozgásban a Forspokent, a bemutató pedig már csak azért is emlékezetes volt, mert a Luminous Productions és a Square Enix ekkor árulta el, hogy május 24-én dobják piacra a Frey Holland elképesztően látványos kalandját. Nos, úgy tűnik, hogy ez a kijelentés kissé elhamarkodott volt, most ugyanis újabb bejelentést tett a fejlesztőcsapat: október 11-ig tolják a premierdátumot.

Az új IP iránt érdeklődőknek szánt levélben a stúdió megemlítette, hogy kritikusan fontos számukra az, hogy a lehető legjobb állapotban adják a játékosok kezébe az alkotásukat. Ez azonban azt jelenti, hogy a vártnál néhány hónappal tovább kell csiszolniuk a játékot. Habár a Square szárnyai alatt dolgozó japán fejlesztőbrigád mindenkinek megköszönte a megértést, abban valószínűleg mindnyájan megegyezhetünk, hogy sokkal jobban járunk egy később érkező remek játékkal, mintha csalódnunk kellene egy újabb ígéretes, de félkészen kiadott alkotásban.

A Forspoken egyébként a csapat saját fejlesztőmotorján, a Luminous Engine-en készül, a korábbi előzetesek alapján pedig igen szemkápráztató látványra számíthatunk. Nem véletlen tehát, hogy Athia világa és a fiatal Frey mágikus kalandja csupán PC-n és PlayStation 5-ön jelenik meg.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...