A Persona 5 Royal PC-s és xboxos kiadása tartalmazni fogja az összes megjelent DLC-t
- Írta: RangerFox
- 2022. június 28.
A JRPG-rajongók bizonyára örültek a hírnek, hogy a Persona 4: Golden és a Persona 3 Portable mellett PC-re és Xbox-konzolokra is ellátogat a Persona 5 Royal. Most kiderült, hogy a Windows-felhasználók duplán örülhetnek, ugyanis az alapjáték mellé megkapják az összes megjelent DLC-t is, szám szerint 45 darabot.
Az Atlus által közzétett blogposzt specifikusan a Windows- és Xbox-felhasználóknak szánt verzióját említi a játéknak, így a steames verzió kapcsán bizonytalan a helyzet egyelőre. Ezek a DLC-k többségében egyébként extra ruhákat és personákat tartalmaznak, így ezek nélkül is teljes élményben lenne részük a játékosoknak, ugyanakkor ez egy kedves gesztus a kiadótól.
A Persona 5 Royal már elérhető PlayStation 4 és PlayStation 5 platformokon, október 21-én pedig már PC-re, Xbox One-ra, valamint Xbox Series X és S konzolokra is megjelenik a játék. A cím megjelenés napjától elérhető lesz az Xbox Game Pass szolgáltatás keretei közt is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.