A Crystal Dynamics és az Eidos Montreal öt játékot tervez kiadni

  • Írta: pandaril
  • 2023. február 16.
  • Hír
Link másolása
Mind az öt cím AAA volumenű lesz, és 2028. március 31-ig szeretnék őket megvalósítani. Természetesen a konkrétumokat illetően még csak találgatások vannak, azonban van pár cím, ami már készülőben van.

A közelmúltban mindkét fejlesztő stúdiót megvásárolta az Embracer ernyővállalat, a hozzájuk tartozó játékcímekkel és sorozatokkal együtt, amiből természetesen a kiadó is szeretne majd profitálni. Lars Wingefors, az Embracer vezérigazgatójának nyilatkozata alapján elég konkrét célkitűzések és elképzelések lebegnek a kiadó vezetőségének szeme előtt.

Wingefors a AAA játékok terén vár eredményeket majd a kiadóktól, definiálta is, hogy mit tart AAA-nak:

  • a fejlesztés legjavában száznál is több fejlesztő vesz részt benne,
  • jelentő marketing büdzsével kell rendelkeznie,
  • legalább 2 millió példány eladását kell elérnie,
  • és értelemszerűen az Embracernek is megfelelő hasznot kell, hogy hozzon.

A Square Enix Montreal és a Crystal Dynamics a következő öt évben öt ilyen címet fog kiadni, amelyből már kettő ismert. Az egyik a még 2020-ban bejelentett Perfect Dark, amit a The Initiative csapatával közösen fejlesztenek, így a Microsoft pénze is benne van. A második az Amazon által kiadandó új Tomb Raider-játék, a harmadik pedig egy, még a fejlesztés korai szakaszában lévő Deus Ex-játék.

A másik két cím még nem ismert hivatalosan, azonban az Embracer a megvásárolt franchise-ok kapcsán mindenképpen szeretne folytatásokat, remake-eket és remastereket kiadni. Ilyen franchise a kult-státuszban lévő Thief-sorozat is.

Az ötödik cím is csak találgatás, azonban nem alaptalan. A Crystal Dynamics ugyanis 2022-ben kérdőív formájában megszondázta a játékostábort, hogy mit szólnának, ha készülne egy új a Legacy of Kain-játék, és a visszajelzések száma pedig minden korábbi próbálkozásukat túlszárnyalta Phil Rogers, a két stúdió vezetője szerint.

1.
1.
daenath
Eloszor egy Soulreaver remake/remaster, majd aztan johet egy uj Legacy.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...