Késik a Test Drive Unlimited: Solar Crown, de bitang jól néz ki

  • Írta: zoenn
  • 2023. július 18.
  • Videó
Link másolása
Az ígéreteknek megfelelően végre lehullt a lepel a Test Drive Unlimited: Solar Crownról, ami annyit jelent, hogy friss gameplay mellett számos információt kaptunk a Nacon nyitott világú versenyjátékáról.

Noha tavaly szeptemberre vártuk a Test Drive Unlimited harmadik részét, most kiderült, hogy a 2023-as premierből sem lesz semmi, igy csak 2024 elején csaphatunk le rá PC-n, Xbox Series X/S-en, valamint PlayStation 5-ön. A Switch-verziót egyelőre nem törölték, de a legutóbbi livestream során a fejlesztők feltűnően hallgattak a hordozható változatról, és a sajtóközleményekből is kimaradt a Nintendo konzolja. Nem lennénk meglepve, ha időközben törölték volna a portot.

Végre mozgásban is láthatjuk a Test Drive Unlimited: Solar Crownt, a játékosok a Solar Hotelből indítják versenyzői karrierjüket, ahol saját szobájuk is lehet. A Nacon szerint a Solar Crown egy "nyitott világú verseny- és életstílus élményt ad, amely az 1:1-es méretarányú Hongkong szigetén játszódik.

A készítők megesküdtek arra, hogy az új rész megőrzi az első játékok esszenciáját, ugyanakkor a modern elvárásoknak is megfelel. Szabadon fejlődhetünk, versenyezhetünk, sétahajózhatunk, lóghatunk a barátainkkal, amíg le nem megy a nap és utána is.

Az sem mellékes, hogy több mint 100 licencelt autót tartalmaz a Test Drive Unlimited: Solar Crown.

8.
8.
MagnumDong
#3 Én éppenséggel igyekszem a lehető legtöbb autót vezetni, a Forza Horizon szériában például nem gyakran megyek egy autóval néhány versenynél többet, de nem ezért gondolom kevésnek a "több, mint 100 licencelt autó"-t. Egyszerűen csak úgy érzem, ha egy csapat manapság fel akarja venni a versenyt a rivális címekkel, akkor illene legalább hasonló kínálatot nyújtania választékban.
7.
7.
Heldengeist
#5: Már én is régóta szarok rá, hogy leírják-e egy játékról, hogy jól néz ki vagy sem. Már vagy 15 éve minden játék jól néz ki. Az autós játékok meg főleg.
6.
6.
Heldengeist
#3: Igen, te 20-at használtál, én is, meg egy harmadik játékos is. De mindhárman három különboző 20-at.
5.
5.
GAMEROD
Nekem ez is ugyanolyan mint a többi. Látványban és játékmenetben is. Az igazi játékélményt a Test Drive 1-2 adta még C64-en, az volt a világon a legelső belsőnézetes autós cím.
4.
4.
Anti4730
#3: Persze hogy nem megyek mindegyikkel mert a legtobb nem erdekel, pont ezert kell sokkal tobb auto, hogy nagyobb aranyban keruljenek ki azok a kocsik amik tetszenek. 100 autobol eleg keves az az arany ami bejon es szivesen megyek vele, mig 400 auto kozul mar nagyobb az esely hogy talaljak kedvemre valo kocsikat.
3.
3.
crytek
#2: Miért kell több? Te mindig minden egyes autóval szoktál menni a játékokban?

(Forza is ott figyel 400+ kocsival azt szerintem ha 20-at használtam sokat mondtam azt is csak azért mert ugye nem lehet minden futamon egy kocsival menni)
2.
2.
MagnumDong
Bízom a készítőkben, de azért a több mint 100 licencelt autó első blikkre kevésnek hangzik manapság. Ha más nem, legalább DLC formájában remélem lesz több is.
1.
1.
crytek
Lassan sort kellene keríteni a 2 rész végigvitelére. Fáj nézni hogy steamen ott figyel a 2434 db game és szerintem 60% soha nem játszott.. De hát az idő :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...