A PlayStation Plus áremelésével együtt emelkednek a Sony részvények árai is

  • Írta: osan
  • 2023. szeptember 1.
  • Biznisz
Link másolása
Sokakat kiborított, hogy a megszokott PS Plus havi játékok bejelentése mellé csak úgy bedobták az áremelést is. Míg a felhasználók kifejezetten elégedetlenek emiatt, a részvénytulajdonosok örülhetnek, hiszen a részvényárak is felmentek az előfizetői díjak mellett.

Ahogy mi is megírtuk, a szeptemberi játékok bejelentése mellé a Sony csakúgy mellékesen hozzátette, hogy a PlayStation Plus előfizetések éves ára megemelkedik világszerte, Európában minimum 20 százalékkal. Ez az Essential esetében 79,99 dollárt, az Extra esetében 134,99 dollárt, és a Premium esetében 159,99 dollárt fog jelenteni a végleges árak tekintetében. A hivatalos magyarországi árakra még várunk.

A Bloomberg értesülései alapján a bejelentés óta a Sony részvények 3,4 százalékos növekedésen vannak túl. Amit Garg, CLSA elemző szerint ez az ugrás akár azt is jelentheti, hogy további áremelésekre is számíthatunk a közeljövőben.

A Sony által közzétett bejegyzés azt írja, hogy az áremelkedés ahhoz kellett, hogy fenntarthassák a PlayStation Plus előfizetések minőségét mind játékok, mind előnyök szempontjából. Arról nem érkezett információ, hogy valamivel esetleg kompenzálnák az áremelkedést.

Érthető módon sokaknak nem tetszik a Sony húzása, de reméljük ezzel talán több elsőnapos megjelenésre számíthatunk majd a katalógusban, úgy ahogy a Microsoft háztáján is történik. Természetesen ez csak jóindulatú spekuláció és nem "hivatalos pletyka".

4.
4.
cobrausa24
#2: Köszi szépen az infót! :)
3.
3.
Astrisal
2# Köszi az infót! Jó játék! :)
2.
2.
crytek
Vannak már magyar árak ( ezek az 1 évesek)

Alap: 25600 (18K volt eddig)
Extra: 45K (30K volt)
Premium: 54K (36K volt)

Más

Kings Bounty The Legend GOG FREE

https://www.gog.com/en/game/kings_bounty_the_legend
1.
1.
TrishtanAG
Csodálatos. A legnagyobb csoda meg akkor lenne, ha elérne arra a szintre, amennyiért másfél éve vettem, mert azóta nem volt még a közelében sem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...