Geoff Keighley reagált arra, hogy nem kaptak elég színpadidőt a nyertesek

  • Írta: osan
  • 2023. december 9.
  • Rendezvény
Link másolása
Játékbejelentések mellett akadtak bőven kellemetlen pillanatok, aspektusok is a tegnapi gálaműsor során. Az egyik ilyen az volt, hogy többen is sérelmezték azt a kis időt, ami a nyerteseknek járt.

Geoff Keighley szerint a TGA azért van, hogy „felismerjük a kiemelkedő kreatív munkákat 2023 játékaiban”. Érthető, ha az ember arra gondol, hogy akkor a fejlesztők is legalább annyi és akkora rivaldafényt kapnak, mint a játékok vagy celebek. Sajnos nem erről volt szó az est során és ezt többen is sérelmezik.

Nemsokkal azután, hogy a nyertes játékok alkotói színpadra léptek, már megszólalt a zenekar, mint egy végszó, így a fejlesztőknek alig jutott ideje megköszönni a díjat és beszédet mondani. Leginkább azért frusztráló ez, mert a hírességek (mint Matthew McConaughey), a muppetek (hiszen ők is jelen voltak) vagy a közismertebb fejlesztők (mint Hideo Kojima, aki az Aftermath becslései alapján 13,5-szer több időt kapott, mint fejlesztőtársai) sokkal többet voltak színpadon, mint azok, akiket elméletileg tényleg ünnepelnie kellett volna a műsornak.

Egyrészről érthető, hogy nem akartak mindenkinek 3-4 percet adni, de kicsit zavaró, hogy csak nagyjából 30 másodperc jutott a nyerteseknek – kiemelném megint, hogy Kojima időlimit nélkül beszélhetett. Azok a beszédek, amik kicsit hosszabbra sikerültek volna egy „Please Wrap It Up” felirattal szembesültek a kijelzőn – a Baldur’s Gate 3 esetében is ez történt úgy, hogy a Larian stúdió vitte el a show legnagyobb presztízsű díját -, ahogy egy X-posztból kiderül. Keighley reagált a dologra:

Egyetértek azzal, hogy túl hamar kezdett el játszani a zenekar az idei győzteseknek, és ahogy ment a műsor, megkértem a csapatom, hogy ezen lazítsunk kicsit. Bár nem vágtunk senkinek a szavába, ez egy olyan dolog, amire figyelnünk kell a jövőben.

Megeshet, hogy ez a tavalyi Christopher Judge beszéd miatt történt, hiszen Kratos szinkronhangja 8 perces beszédet tartott a múlt évben, mikor átvette díját. Egyébként most is sikerült alkotnia Judge-nak, hiszen beszólt a legújabb Call of Duty-résznek, miszerint a tavalyi beszéde hosszabb volt, mint az idei játék kampánya.

Érthető módon a fejlesztők nem voltak elragadtatva a poéntól, és X-en többen is kifejezték nem tetszésüket, hogy mennyire nem volt fair és milyen ízléstelen volt Judge.

4.
4.
TrishtanAG
#3: Tehát akkor ezen logika szerint, és a színpadon töltött ideje alapján ezt a sót a Kódzsimá csinálta most :).
3.
3.
crytek
Én meg amondó vagyok hogy aki fényezni akarja magát csináljon saját live showt ahol kaphatják a bekiabálásokat ajnározásokat miközben mutogatják a szobrocskát
2.
2.
Doomsayer
Nekem azért szerencsére sokkal jobb az életem annál, hogy ilyeneken felboruljak, de amúgy tényleg így volt. Valaki kapott egy díjat, kiment a színpadra és azt mondta:
"Köszi szépen a díjat és nagyon..." és ebben a másodpercben már megszólalt a zene és ki volt nekik írva, hogy "jól van, takarodjál már". Különösebb bajom nincs ezzel a dzseff kínlivel, de amúgy nagyon látszik, hogy az egész show egyedül róla szól és saját magának csinálja (de egyébként saját zsebből is nyomja). Mindegy, évente egyszer elmegy.
1.
1.
hedzsooo
"Érthető módon a fejlesztők nem voltak elragadtatva a poéntól, és X-en többen is kifejezték nem tetszésüket, hogy mennyire nem volt fair és milyen ízléstelen volt Judge."
Hol pontosan? En szerintem azokat mar toroltek is az X-en... XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...