Sosem szabad lebecsülni a rajongói elköteleződést, és sosem szabad kétségbe vonni, hogy mire ösztönzi a játékosait egy jó Bethesda-játék. Az 1996-ban megjelent The Elder Scrolls II: Daggerfall mai szemmel lehet, hogy már nem nevezhető szépnek, könnyűnek meg pláne nem, viszont egyértelműen úttörője volt annak a formulának, amit a Morrrowind tökéletesített, majd pedig az Oblivion és a Skyrim vitt tovább.
Nem is csoda, hogy egy elkötelezett rajongói csoport hosszú évek munkájával elkészítette a játék Unity-s változatát. A Daggerfall: Unity gépigénye lényegesen nagyobb, mint az alapjátéké (minimum 2GB RAM-ot igényel, míg az eredetinek elég 8MB is), cserébe, ha nem is esélyes az év legszebb játéka díjra, egyértelműen modernebbnek érződik, már csak a ténylegesen 3D-s megvalósítás miatt is. Teszi mindezt úgy, hogy a játék egyik legnagyobb technikai erőssége, a mérete nem szenved csorbát.
Ugyanis a mai napig a Daggerfall a legnagyobb térképpel rendelkező offline The Elder Scrolls-játék. A fenti képen látható kis, barna folt a Skyrim térképe a Daggerfalléhoz viszonyítva. Természetesen egy ekkora játékteret megtölteni ma sem lenne gyerekjáték, így nem is csoda, hogy egy procedurálisan generált pályáról van szó. Igen, a Starfield marketingjében is kardinális szerepet játszó megoldást is ez ebben a játékban használta a Bethesda.
Maga a Daggerfall ingyenesen elérhető a Steamről, a mod pedig a készítők oldaláról érhető el. Ha valakinek nincs kedve a modolással bajlódni, annak opció lehet a GOG-os verzió, ami egyben telepíti az alapjátékot és a modot is (igaz, ennél a verziónál lehetnek problémák).
ez a térkép összehasonlítás meg röhejes, a későbbi játékok, köztük Skyrim tele van töltve cuccal kézileg, ez meg egy véletlen generált világ
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.