Jelentős eladási mérföldkövet ért el a Cyberpunk 2077: Phantom Liberty

  • Írta: zoenn
  • 2024. január 5.
  • Biznisz
Link másolása
Nem túlzás azt állitani, hogy 2023 a Cyberpunk 2077 éve volt. A CD Projekt RED végre sikerrel véghez vitte azt, amire már évek óta vártak a rajongók: nem csupán az alapjátékot szedte ráncba, hanem egy remek DLC-t is kiadott mellé.

A CD Projekt RED bejelentette, hogy a Cyberpunk 2077 tavaly szeptemberben megjelent sztori DLC-jéből már 5 millió példány talált gazdára, ami bizony jelentős és szép mérföldkő. A Phantom Liberty sikere egyben egy remek visszacsatolás a rajongók részéről, miszerint érdemes volt a lengyeleknek annyi időt beleölni az RPG elhúzódó tökéletesítésébe. Az izgalmas történettel felvértezett bővítmény pedig csak a hab volt a tortán.

A DLC-ből csak az első héten 3 millió egység ment el, amiből már sejthették a készítők, hogy bizony ebből siker lesz, nem is kicsi. 2023 utolsó napjáig pedig további két millióval bővült ez a szám, úgyhogy van mit ünnepelnie és megköszönnie a fejlesztőknek. Hát meg is tették!

A Phantom Liberty amellett, hogy egy teljesen új sztorit mesél el, egy új törvénytelen negyedet is bemutat. Dogtown Kurt Hansen, a NUSA volt ezredesének fennhatósága alatt áll, aki igazi kiskirály a bűn fellegvárában. Miután Rosalind Myers elnök siklója leszáll itt, V a titokzatos Songbirddel lép szövetségbe, ám a dolgok végül igazi kémjátékká alakulnak, árulásokkal és cselszövésekkel.

A DLC több mint 100 új elemet is magával hozott, köztük új fegyvereket, cyberware-eket, valamint új aktivitásokat is. Persze a játékmenetet is tökéletesítő változásokat azt az ingyenes 2.0-ás frissítés hozta magával, majd az eggyel későbbi verzió a metrórendszert is.

4.
4.
Dark_Temptation
és most kéne pluszba még szarrá bombázni dlc-vel, de erre ők mit mondanak? ennyi volt...
3.
3.
Seraph
Nem volt rossz dlc, de az új befejezés (is) elég szarul lett megírva.
2.
2.
YuriLexandro
Az FSR 3.0-t kéne már hozzáadniuk, hónapok óta várunk rá. Igaz Nvidia kártyákra már van mod, de AMD-re csak fizetős van.
1.
1.
crytek
Hát igen, itt nem a MS a fejlesztő/kiadó és egyből vannak eladási számok :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...