Most a Bossa stúdiónál történt leépítés

  • Írta: osan
  • 2024. január 5.
  • Gyászhír
Link másolása
Sajnos nem maradt meg az óév rossz szokásának az elbocsájtáshullám és idén is folytatódik. Ezúttal a Bossa stúdiónak, akiknek a Surgeon Simulatort is köszönhetjük, kellett megválnia alkalmazottjai 1/3-dától.

A brit bázisú Bossa stúdió 19 embertől vált meg, így összesen 40-en maradtak a cégnél – olvasható a GamesIndusrty.biz oldalán. A riport szerint az elbocsájtások leginkább a produkciós csapatot és a minőségért felelős osztályt érintették. Ugyan a csapatot a Surgeon Simulator miatt ismerhetjük, de jelenleg a kooperatív túlélőjátékon dolgoznak, a Lost Skies-on.

A felhők között kalandozhatunk majd többedmagunkkal - pontosabban maximum 6-an - a Lost Skies-ban. Ősi technológiák felkutatásával és kreálásával fogjuk tölteni időnket, meg persze túléléssel, miközben léghajónkat építgetjük, toldozgatjuk.

A játék bejelentővideója igazán hangulatosra sikeredett, de sajnos azóta sincs megjelenési dátumunk, sőt egyelőre csak PC-re érkezik a játék, ha minden igaz. Reméljük a leépítések nem sokáig fognak folytatódni, de sajnos a játékipar jelenlegi helyzetét elnézve kicsi erre az esély.

1.
1.
TrishtanAG
Azt azért beleírhattátok volna, hogy félig magyar alapítású a stúdió.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...