Újabb rekord a Steamen

  • Írta: pandaril
  • 2024. január 8.
  • Érdekesség
Link másolása
Ezúttal az egyidejű bejelentkezések számának rekordja dőlt meg. A tavaly márciusban felállított rekordot nem sokkal lépte ugyan túl a mostani, viszont érdekes, hogy egy évig sem "bírta" a rekord.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mekkora is valójában a Steam. Közhely, hogy a legnagyobb PC-s áruház és hogy a Valve, mint cég, létszámához képest óriási a platform mérete, azonban nem árt a Steam terjeszkedésének felfogásához, hogy folyamatosan megdöntik saját rekordjaikat. Ezúttal az egy idejű bejelentkezett játékosok száma az, amelyben új csúcsot ért el a platform.

A SteamDB posztja szerint a tegnapi napon 33.675.229 játékos volt aktív egyidőben, ebből 10.6 millióan játszottak is, ez a szám azonban nem számít rekordnak, ezt egy nappal korábban állították fel a játékosok, amikor 10.8 millióan játszottak egyszerre. Az előző ilyen rekordot 2023 márciusában mérték, 33.598.520-an léptek be egyidőben a programba.

A SteamDB adatai szerint a legtöbbet játszott játékok listájában nem igazán találni semmi meglepőt: a Counter-Strike 2 (1.210.796) és Dota 2 (730.919) vezette, az első ötbe még befér a PUBG: Battlegrounds (566.184), az Apex Legends (310.146) és a Baldur's Gate 3 (297.492) is. A tízes lista sereghajtója a Lethal Company volt, de ez is 168.739 egyidejű játékost jelent.

13.
13.
crytek
#12: Hát mert akkor nem mínusz 5678 ról kellett volna indulni és talán létezne náluk olyan év is ami nem veszteséges.
De mint írtam kretének, fogalmúk sincs micsoda kicsoda a konkurencia (mármint akiket ők annak tartanak) a valve szerintem max egy viccforrásnak tartja őket és lehet az éves csúcs bevételes prezik mellett jókat múlatnak a balfaszok vergődésén
12.
12.
delphijos
#11: "Lemásolni a steamet" Ez hol "előny" ? A feélt nem érti az ember mi a fenét akasz mondani.
11.
11.
crytek
#8: Lemásolni a steamet...de nem véletlen nem tették, máig fingjuk sincs miért egyedülálló isten a steam
10.
10.
markoci555
nem értem, hogy a fenébe most dőlt meg a rekord és nem a téli vásár és ünnepek alatt
9.
9.
Extol
Igazából a számot növeli az okostelefonos bejelentkezés, a játékosszámot egy picit a Deck is kitolhatja. Gratula
8.
8.
delphijos
#6: "15 éves előnye volt az epicnek" Hogy mi van ?
7.
7.
delphijos
#5: Mégis mindenki az egy store miatt sír. Garantálom hogy ott is ez lenne, lehet hogy lenne több, csak olyan is lenne a minőség. Az meg hogy "több embert szolgál ki és színesebb is a paletta" még inkább nehezítés. Egy store mögé azért kell elég durva backend, support, stb...
6.
6.
crytek
#4: Tudod mi a hátrány egyedül? Az hogy balfazsok hozták létre az epic storeját akiknek láthszólag évekkel később se esett le miben rejlik a steam ereje..
15 éves előnye volt az epicnek hogy szimplán lekopizza a steamen de hát képtelenek voltak erre is. Látjuk is hogy jártak miatta.Még az embereket megvásárolva se jutnak sehova a balfékek :)

5.
5.
csoki0619
#4: Azért a mobilpiac egy picit más szint, mint a master race pc közösség, sokkal több embert szolgál ki és színesebb is a paletta, nem korlátozódik le játékokra. Ráadásul az Android és iOS egy sokkal zártabb rendszer, kvázi belekenyszeríti az embert egy ökoszisztémába, még a PC gaming egy sokkal nyitottabb dolog.
4.
4.
delphijos
#2: Ugyanezt írtam már le többször. Most a Steam az isten, de amikor indult közfelháborodás volt hogy hogy képzelik ezt. Ja, és máshol meg ezen megy a hiszti hogy miért csak egy store van ( Apple, Google ) most ha oda beengednek mindenkit, kb. ugyanez lesz. Jön egy pár próbálkozó, jókora hátránnyal, pénz nincs hogy jó legyen, rájönnek hogy nem könnyű ezt fenntartani / fejleszteni, és ott rohadnak majd fapados szarként.
3.
3.
hedzsooo
#2: +1 Bar nem tudom ilyet + ilyen mennyisegben erdemes reagalni, visszairni cryteknek...

Ez amugy kb. minden busniess teruleten igy van, mindig vannak akik elsokent, azaz jo idoben + jo helyen, + a helyes hozzaallassal/megfelelo szakmai ralatassal lendulnek neki, utana a tobbieknek az adott uzletagban nehez elre torni/megelozni azt aki elsokent jol startolt...

Mondjuk nem mindenki kepes ilyen szinten a tobbiek fele kerekedni, + ennyi ideig de nem a Stam/Valve az elso az uzleti vilagban aki ennyire sikeres, azt adom en is
2.
2.
Doomsayer
#1: Csak 15 év előny és hogy helyesen meglássák előre/megvalósítsák, hogy mi lesz a jövő.

Fun fact: akkoriban tízszer jobban és totálisan gyűlölte mindenki a Steam-et azért, amit csinál, mint most az Epic-et. Ha annyian nem játszanának ma már semmivel, ahányan akkor bemondták, hogy soha az életben nem fognak digitálisan játékot venni, akkor most már nem lenne ipar :)
1.
1.
crytek
És ehhez se ingyen osztogatás se 10 euros kupon alamizsna se kellett ..poor epic
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...