Abubakar Salim szívesen eljátszaná Kaint

  • Írta: pandaril
  • 2024. április 19.
  • Cooltúra
Link másolása
Ugyan nincs arról hír, hogy a kultstátuszban lévő játékok élőszereplős adaptációt kapnának, azonban a Tales of Kenzera rendezője már azt is tudja, hogy melyik epizódot filmesítené meg legszívesebben.

A Legacy of Kain-sorozat a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején futott, és az akció-kaland műfajt képviselte felülnézetből és TPS kameraszögből is, hogy végül egy részben fix kamerás hack'n'slash címben kulminálódjon öt résznyi időutazás, történelem- és sorsmanipulálás és vámpírkodás. Ugyan sem kereskedelmi, sem pedig kritikai értelemben nem beszélhetünk átütő sikerekről, nem véletlen, hogy a mai napig egy elkötelezett rajongótábort tudhat magáénak a több mint 20 éve alvó sorozat.

Mint kiderült, a jövő héten megjelenő Tales of Kenzera: ZAU rendezője és főszereplője is Nosgoth világának szerelmese. Mivel Abubakar Salim foglalkozását tekintve színész, így nem is csoda, hogy ezt a franchise-t is ebből az irányból közelítené meg. A VGC-nek adott interjúban elárulta, hogy egyik nagy álma eljátszani a címszereplő Kaint, a machiavellista antihőst. A nemesből lett élőhalott császár első részbeli iterációját érzi leginkább közel magához, és nagyon örülne, hogy ha egy esetleges adaptáció esetén megkaphatná a szerepet.

Ugyan pár éve megszondázta a Crystal Dynamincs a rajongókat, hogy milyen játéknak örülnének a Legacy of Kain franchise-on belül, nagyon úgy fest, hogy az Embracer Group hibájából ha el is indult valamilyen fejlesztés, annak már lőttek. Egyelőre nem érkezett olyan hír, hogy bármilyen formában is adaptálnák a játékokat akár film, sorozat, vagy akár animációs formában,

2.
2.
Extol
Talán Bollywood majd legyártja
1.
1.
n_csacsi
A minap pont erre gondoltam, hogy mi lehet a Legacy of Kain-nel, mióta volt ez a közvéleménykutatás.
Remélem elkészül egyszer!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...