Homefront: The Revolution PC, PlayStation, Xbox

Folytatódik a Homefront, a fejlesztő a crytekes srácokból verbuvált Dambuster Studios.
1327914000

Átszervezések, leépítések a THQ-nál

Szegény THQ eléggé kereszttűzbe került az utóbbi időben: pár hete még az a pletyka terjedt, hogy a kiadó leállította a teljes, 2013-as felhozatal fejlesztését, szellemi tulajdonait pedig piacra dobja. Szerencsére erről szó sincs, de komoly átszervezés zajlik a cégnél.
1316527200

A Crytek fejleszti a Homefront folytatását

Hoppá, azt hiszem, megvan a nap meglepetése. A pénzügyileg viszonylag sikeres, ám a kritikusok, s később sok játékos által is kissé lehúzott Homefront tényleg folytatást kap, ám ami még meglepőbb, hogy azt már a Crytek készíti. Bár azt nem tudni, hogy pontosan melyik stúdiója.
1308038459

A THQ bezárta a Homefront fejlesztőit

A kiadó tegnap megerősítette, hogy végleg bezárják a New York-i székhelyű Kaos Studiost és a Red Faction: Battlegroundsot is tető alá hozó THQ Digital Warringtont. A nyilatkozat szerint stratégiai átszervezésre volt szükség a belső stúdiók struktúrájában. Az érintetteket már tájékoztatták.
1301738426

Elbocsátások a Kaos és a Volition csapatánál

A THQ megerősítette, hogy 30 dolgozójától kénytelen megválni, a leépítés a Homefrontot nyélbe ütő Kaos Studiost és a Red Faction játékokért felelős Volitiont érintette. A kiadó elmondása szerint úgy kell igazítani a munkaerőt, hogy az megfeleljen a stúdiók jelenlegi szükségleteinek. Kár.
1300296658

Homefront - nagyobb a füstje, mint a lángja?

Amerikában már megvásárolható a THQ és a Kaos Studios legújabb üdvöskéje, a Homefront. Az első tesztek szerint ugyan a játék nem rossz, de annyira nem is kiemelkedő, erre pedig a kiadó részvényei is estek. Vajon mi lesz a THQ terveiből, ha már a kezdő löket is ilyen balul sült el?
1290688205

Nem piszkálja a koreai konfliktust a Homefront

Aki nap, mint nap követi a nemzetközi helyzetet, tisztában lehet azzal, hogy duruzsol a világsajtó a Dél-Koreát ért rakétatámadások miatt. A Kim Dzsong Il vezette észak-koreai rezsim a hét elején támadta meg a déliek által ellenőrzött szigetet. A THQ leszögezte: a Homefront nem a valós eseményekre koncentrál.
1259857620

Több részesre tervezik a Homefrontot

Több részes sorozattá válhat a Frontlines: Fuel of War alkotóinak legújabb FPS-e: a Kaos munkatársai szerint a Homefront méltó vetélytársa lehet a Call of Duty-nak.