LocoRoco 2

2006 szeptemberében egy ausztrál fejlesztőcsapat megmutatta, hogy mi is az, amiért a PSP-t ennyire szeretik az emberek. Húzott egy színvonalbeli határvonalat, amit azóta csak a Patapon készítőinek sikerült elérnie, talán egy picit túl is szárnyalnia. Egy PSP-s játék akkor sikeres, ha különleges, kreatív és végtelenül egyedi. A LocoRoco első része ezeknek a kritériumoknak minden szinten megfelelt, éppen ezért örültem meg nagyon, amikor megkaptuk a Sony-tól a második rész promo UMD-jét. Lássuk hát, hogy sikerült a játék!

Mondanom sem kell, hogy a LocoRoconak sosem az volt a célja, hogy a történetével arasson. Éppen ezért tartottam egy picit feleslegesnek, hogy ezúttal megpróbáltak erősíteni ezen a vonalon. Ez persze nem nagyon sikerült nekik, de legalább arra jók az átvezetők, hogy tudjuk, ki miért csúnya és gonosz és miért kell eltakarítanunk őket apró bolygónk felszínéről. Ezúttal furcsa, fekete, felhőszerű lények jelennek meg a semmiből és sötétségbe borítják örökké vidám világunkat. Mondanom sem kell, hogy ez hőseinknek nagyon nem tetszik, ezért úgy döntenek, hogy elindulnak és visszahozzák a fényt és dallamot, mindig vidám lakhelyeikbe.


Aki esetleg nem tudná, főszereplőink a pici, lufiszerű, állandóan éneklő és pattogó kis LocoRocók és minden megjelenési formájuk. Ezek a kis lények, ha találkoznak, képesek összeolvadni, ezzel növelve a térfogatukat. Minél többen vannak, annál erősebbet tudnak sebezni ellenfeleiken és annál több rejtett zugba képesek bejutni. A játék menete a lehető legegyszerűbb módon van felépítve, hiszen nem kell mást használnunk, csak a bal illetve jobb ravaszt. Ezekkel tudjuk a képernyőt balra, illetve jobbra dönteni, aminek következtében apró lényeink gurulásnak indulnak. Abban az esetben, ha mindkét gombot egyszerre megnyomjuk, ugrani fognak egyet, ennek a nagysága attól függ, hogy milyen felületről próbáltunk pattogni, illetve milyen hosszú ideig sikerült lenyomva tartani a gombokat.


Természetesen, ahogyan az első részben, itt is rengeteg rejtett hellyel fogunk találkozni, ahol kis barátainkat a MuiMui-okat szedhetjük össze. Ők, valahogy bármilyen körülmény között képesek eltévedni. Illetve itt gyűjtögethetjük kedvenc eledelünket, az úgynevezett Yummy Nutokat is, akik pofátlan módon apró szárnyakkal vannak felszerelve és mindenáron el akarnak menekülni előlünk. Itt is lesznek olyan helyek, ahova csak akkor jutunk be, ha elegendő számú LocoRocóval rendelkezünk, mondanom sem kell, hogy legtöbbször ez a szám nem lesz meg. Minden egyes pálya egy külön rejtély, tele titkos helyekkel, lehetőségekkel, és alagutakkal - felfedezésük meglehetősen nagy kihívással jár. De kevesen lesznek, akik ezzel foglalkoznak majd, a legtöbben csak mennek előre a történetben, ami annyira élvezetes és szórakoztató élményt nyújt, amihez fogható ritkán adódik a PSP történelmében.


Rengeteg újítással fogunk találkozni, nem csak a játékmenetben, hanem a minijátékok és gyűjtögetnivalók terén is. Ezúttal nem a LocoRocók házikóját tudjuk felszerelni minden mókás dologgal, hanem a megmentett MuiMui-ok kis lakhelyét, akik vidáman csak mászkálgatnak benne és élvezik az általunk nyújtott egyre komolyabb komfortot. Ezen kívül lesz egy fotóalbumunk is, amit a játékban összegyűjtött matricákkal tudunk kidíszíteni. Lesz egy csomó minijáték, ahol a reflexeinket tehetjük próbára, már ha képesek leszünk megbirkózni a folyamatos nevetőgörccsel, amit a látvány nyújt közben. A LocoRocók ezúttal képesek lesznek úszni is, illetve rengeteg olyan elemmel díszítették meg a játékmenetet, amivel folytonosan fenntartható az egészen különleges és egyedi ritmust képviselő LocoRoco hangulat. Persze a remek zenékről sem feledkeztek meg, amik az első részre is jellemzőek voltak. A nagy valószínűség szerint Japán gyerekek által elénekelt dallamok félelmetesen fülbemászóak, és ijesztően nehezen távoznak el az agyunkból, úgyhogy csak vigyázat, a túlzott mennyiségű játék káros lehet a pihenési szokásainkra.


Számomra igencsak meggyőző volt a LocoRoco második része, tele van olyan újításokkal és lehetőségekkel, amik egy jó folytatásnak az ismérvei. Egyedül talán csak azzal volt gondom, hogy ellentétben a pályák által nyújtott lehetőségekkel, és kihívásokkal, a főellenfelek egy picit túl egyszerűre sikerültek. Illetve ez a rész már túlságosan gyerekes lett, ami igaz a hangulatnak nagyon jót tett, de azért már nem ajánlanám minden korosztálynak. Aki viszont szerette az első részt, az ezt is imádni fogja, a csalódás lehetősége szinte kizárt, de persze kivételek mindig vannak…