inFamous

  • Írta: Ca$h
  • 2009. június 4.
Link másolása
Manapság nem igazán kényeztetnek el minket exkluzív címekkel, legyünk akár XBox, akár PS3 vagy esetlegesen mindkettő konzolnak a boldog tulajdonosai. Sokat lehetett hallani arról, hogy nemsokára jön az inFamous, ami ilyen meg olyan jó lesz, de manapság az ember már semminek sem hisz - ami mondjuk nem is csoda - csak a saját maga által megtapasztalt élményeknek. Örömmel jelenthetem be nektek, hogy az inFamous diszkréten, szépen, csöndben megérkezett és mindenki nagy meglepetésére hatalmasat robbant!
Főszereplőnk Cole, egy teljesen átlagos hétköznapi ember, nem volt benne semmi különleges, még az arca is a könnyen felejthető kategóriába tartozott. Foglalkozása szerint futár és éppen egy csomagot szállított Empire városának központjába, mikor az furcsán világítani kezdett. Cole-nak csak annyi ideje maradt, hogy kezébe vegye és rácsodálkozzon arra a hihetetlenül erős fényre, amit magából kibocsátott, majd egy mindent elsöprő robbanás következett, mely a másodperc tört része alatt több tízezer ember halálát okozta. Percekkel később hősünk a robbanás középpontjában ébredt, maga sem értette mi történt vele, miért van még mindig életben, nagyon furcsán érezte magát, valami megváltozott benne…


Két hét lábadozás után azon vette észre magát, hogy képes a puszta gondolatával áramot lőni a kezéből és mikor egy repülő segélyszállítmányt dobott az azóta karanténba zárt városba, Cole ösztönösen az emberek segítségére sietett. Ekkor jött rá arra, hogy a testében lévő elektromos töltés csupán a kezdet, ugyanis teljesen megváltozott a csontvázszerkezete, akárcsak az izomzata. A saját testét szinte pehelysúlyúnak érezte, aminek következtében képes volt olyan akrobata mutatványokat produkálni, amit még a világelső hegymászók is megirigyelnének. Megszerezte a szállítmányt, ekkor megjelentek a Reaperek, az aljanépe, fegyverrel a kezükben. Persze nem igazán jelentett gondot a legyőzésük, hiba volt kikezdeni Cole-al. Az emberek hősként ünnepelték, a szállítmány szerteszét hevert mindenhol… úristen mennyi étel - gondolta, elég lenne csupán egy embert megpörkölnöm, csak egy picit és akkor mindenki elmenekülne, ezzel több heti táplálékot biztosíthatnék a szeretteimnek…


Te mit tennél? Ez a legfontosabb kérdés eme remekműben és még sok hasonló szituációval fogtok benne találkozni. Cole teljesen akarata ellenére került ebbe a helyzetbe, hihetetlen képességekre tett szert, és mint tudjuk a nagy erő nagy felelőséggel jár. Mindig könnyebb a sötét utat választani, jónak lenni sokkal nehezebb. Mert olyan, hogy jó ember nem létezik, csak jó döntések vannak. Az inFamous készítői zseniálisan tárják elénk ezt a típusú játékmenetet, amit először talán a KOTOR2-ben tapasztalhattunk meg, de ez akkoriban még eléggé gyerekcipőben járt. Adott lesz a három különálló szigetből álló hatalmas térkép, rengeteg küldetés és egy élő, mozgó város, ami mindig aszerint fog hozzánk viszonyulni, hogy éppen milyen döntéseket hoztunk korábban. Ha a jó utat választjuk, akkor apránként meg fognak minket szeretni, felismernek az utcán, kedvesen integetnek, bíztatnak, tapsolnak nekünk, sokszor még segíteni is próbálnak kövek dobálásával. Míg ha a rossz oldalt választjuk, rettegni fognak tőlünk, menekülnek ha meglátnak, fújjognak és utálni fognak, hiába igyekszünk megtisztítani az utcákat a még nálunk is gonoszabb erőktől.


Játékmenete szerint egy meglehetősen hibrid anyaggal lesz dolgunk, olyan mintha összegyúrnánk a Psi Opsot, a Crackdownt és az Assassins Creedet, azzal a különbséggel, hogy mindhárom legendás címet agyba főbe alázza az inFamous. Igen, jól olvastátok, olyan minőséget képvisel, amivel ritkán van dolga az egyszeri játékosnak. Folyamatosan pörgő akció, lebilincselő történet, egyre több és több képesség szerzése jellemezi ezt a szuper játékot és mindezt olyan grafikai megoldásokkal tárják elénk amit még az én kényes MGS4-en, Resi5-ön kényeztetett szemem is megcsodál időnként.


Elsődleges küldetésünk mindig az lesz, hogy apránként visszakapcsoljuk az áramellátást a városban. Erre nem csak azért lesz szükség, hogy képesek legyünk bárhol feltölteni és gyógyítani magunkat, hanem azért is mert minden egyes alkalommal egy új képességre teszünk majd szert, melyeknek a felsorolásához és ismertetéséhez egy külön cikket lehetne írni. Legyen elég annyi, hogy mind a jó, mind a rossz oldalon számtalan extra képességünk lesz, melyek hihetetlenül látványosak, ötletesek, hatásosak és aki a gyűjtői változat boldog tulajdonosa, az ezt a számot plusz eggyel növelheti. Csak annyit írok, hogy „Gigawatt Blades". Természetesen lesznek mellékküldetések is, amiket mindenkinek csak ajánlani tudok, hiszen nem csak hogy hatalmas választékban jelentkeznek, de egytől egyig mindegyik nagy szórakozást és élményekben gazdag kihívásokat ígér.


Természetesen a gyűjtögető életmódot élő emberek is megtalálják a számításaikat, hiszen alkalmunk lesz elektromos szálakat keresgélni, melyek segítségével egyre hosszabb ideig tudjuk majd sütögetni a halálos villámjainkat Lesznek parabola antennák is, melyeket összeszedve egyre többet tudhatunk meg a történet titokzatos hátteréről, illetve ott lesznek még a nagyon poénos és ötletes kaszkadőr mutatványok is, amik produkálásával extra tapasztalati pontokat tudunk szerezni.


Stílusa szerint az inFamous egy sandbox játék, teletűzdelve több más típusú gamma legjobb vonásával. Mindenki meg fogja találni benne azt, amit a legjobban szerethet, ebben biztos vagyok. Egyszerűen képtelenség abbahagyni, teljesen elvarázsolja az embert és tekintettel arra, hogy ilyen színvonalra senki sem számíthatott, külön öröm tölti majd el azok szívét, akik gondoltak egyet és megadták a bizalmat neki. Az egyetlen komoly gond vele, hogy nincsen benne multi, pedig sok lehetséges variációt is el tudtam volna képzelni rá. Gondoljatok bele mekkora poén lenne ha a jók és a rosszak csapnának össze egymás ellen és mondjuk minden egyes killel egyre több képességre tennénk szert. Persze a cél az áramellátó központok elfoglalása lenne és ahol nem mi uraljuk a terepet, nem tudnánk újratölteni magunkat. Ez persze csak egy ötlet, de tény, hogy hiba volt kihagyni belőle a lehetőséget.


Ritkán fordul elő velem az ilyesmi, de nem szégyellem beismerni, hogy az inFamous nagyon meglepett ezzel a hihetetlen magas színvonallal, amit képvisel. Gondoltam letesztelem, ha már PS3 exkluzív. Erre mit kapok? Az év egyik legjobb játékát! Le a kalappal a készítők előtt, minden PS3 tulajnak kötelező a beszerzése és legyetek büszkék arra, hogy ti nyomulhattok vele, míg az UV zöld tesók nem…

A tesztpéldányért köszönet a Sony-nak!

Kapcsolódó cikk

49.
49.
JacoB
már várom hogy mikór lehet majd ingyen letölteni PSN-en :P
48.
48.
kistopci
Egyik kedvenc játékom amikor vele játszok akkor örülök, hogy Ps3-at vettem! Szerintem nagy előny, hogy 2-szer ki lehet játszani. Egyébként a teszt is nagyon jó!
46.
46.
Shadi
Nekem 1 hét alatt Platina lett. Nem tudtam abba hagyni amíg nem szedtem össze a platina trófeát:D
45.
45.
eGo-bOy
Demot leszedtem, nagyon tetszett :) mondjuk a prototypeot alázza, az nem kétség, az vmi förtelem volt ahogy kinézett a x360omon, viszont vki megtudná mondani h a demonál szebb a végleges grafika? mert volt vhol néh anéha kicsi hiba benne, meg néhol csunya volt :S
44.
44.
zaz
Ezért kell mindkét konzollal rendelkezni:)

Jelen generáció egyik legjobbja! Már már a csodás PS2 korszakot idéző gáma! Kötelező darab!

43.
43.
JcGross
hát a videóból nézve nem nagyon hasonlít a Prototype-ra. De ez szerintem nem is annyira jó. Amit a Prototype elveszít grafikában, szerintem visszahozza játékélményben.
42.
42.
trialboj
pfff, a kozepen elkezdtem szamolgatni a penzem, s a vegen latom hogy ps3 exkluziv XX( hajam tepem ki..... ennek kb csak a prototype lehetne ellenfele, de azt mindenre kiadtak...
41.
41.
Ca$h
40.
40.
Diego1994
A cikk nagyon jó, és a játék is jó lehet. Mennyibe kerül egy PS3?

39.
39.
Batri
38.
38.
felegyi
38# Mióta van PS3-ad XD ?
37.
37.
Batri
naggggyon filinges a játék...szvsz ebben sokkal jobban átlehet érezni a nagy erőnket mint az swtfu-ban, vagy más szuperhősös játékban... a képességekkel el lehet lenni pár órát...a sineken/drótokon szörfözés a best nálam...meg ha vmi magas helyről leugrok és nyomok egy kockát :)

és igen, itt is a sötét oldal vonz jobban^^
36.
36.
Ca$h
kinderbalu: akkor legalább a cél megvan!



felegyi: köszönöm szépen! =) Szerintem nem olyan mint a SWFU, leginkább az Assassins Creed és Crackdown turmixára hasonlít. A mimikája valóban nincsen annyira kidolgozva, de nem is mutatják igazából közelről, mert a történet képregényben megy...



gyerecske: igen, az egyik nagyon durva képességhez használni kell a sixaxist, atomdurva érzés! =)
35.
35.
gyerecske
Mozgásérzékelőt használja a játék Ca$h?
34.
34.
felegyi
Szent Jupát, remek cikk lett! Egyetlen gondom az hogy rövid, még olvastam volna :)!



Én a gameplay-ből azt vettem ki hogy igencsak a SW: The Force Unleashed az alap gyurma, amire rányomták a zöldet és kéket... az a baj hogy emberünk arcmimikája elég szegényes, ott Mass Effect, miért nem koppintottak róla is?
33.
33.
kinderbalu
32.
32.
Dcrysis02
31.
31.
Mathia$
Ca$h: pssszt! nekem már megvan a prototype! :D
30.
30.
Ca$h
Akkor irány az Überkonzol... ;)



www.uberkonzol.hu
28.
28.
Ca$h
infamous: vegyéééééééééél meeeeeeeeeeg, vegyéééééél meeeeeeeg!
27.
27.
kinderbalu
nem elég hogy a demo közbeni játék során is folyamatosan úgy éreztem mintha a játék azt üzenné: "a polcodon a helyem! vegyéél meg, muszáááj"...még a cikk is meg a kommentek is:D úgy érzem én sem fogom kihagyni:)
26.
26.
Ca$h
Basszus, akkor még 300-at se vettem fel? Ez kemény... =)))) Jó mondjuk nem keresgéltem halálra magam, amikor megkaptam a feléért a trófeát nagyjából le is álltam, mert zavart, hogy nem tudom mennyit kell összesen összeszedni! =) Köszi az infót!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...