Dark Void

Megviselt arcú, katonai ruhás fickó szalad a bozótosban, mögötte állig felfegyverzett robotok hada vágtat. Hősünk hátra pillant, és tudja jól, hogy felesleges lenne ilyen túlerőnél kockára tennie életét. Felér a hegy tetejére, egy pillanatra megáll, majd egy kiálló szikláról gondolkodás nélkül egyenest a mélybe veti magát.
A Capcom ezekkel a képsorokkal leplezte le nemrégiben legújabb játékát, a Dark Voidot. Az animáció eközben folytatódik, a robotok értetlenül tekintenek a mélybe, de hősünk úgy 10 méter zuhanás után bekapcsolja a hátára szerelt különleges kis jet packet, és messzire száll a naplementében. Küldetés teljesítve.


Nagyszerű kis kedvcsináló volt ez. A netre frissibe felkerült videókban egyúttal megtekinthetőek az első, hősünket immáron teljes harci felszerelésben ábrázoló ingame jelenetek is, úgyhogy pont ideális az idő, hogy mi is véssünk egy előzetest nektek. Következzenek tehát az első infók és érdekességek a Dark Voidról!


A játékot a nemrégiben végleg becsődölt FASA Studios-ból 2004-ben kivált csapat készíti, korábban ők jegyezték a MechWarrior sorozatot és a Crimson Skies: High Road to Revenget is. A Microsoft szárnyai alól kibújva megalapították az Airtight Gamest, ám szinte egészen a mai napig teljes csendben voltak. Az évek során kisebb techdemókkal rukkoltak csak elő, mígnem a Capcommal közösen tavaly októberben fel nem fedték titkos projektjüket, a Dark Voidot. Akkor azt írtuk róla, hogy a Dark Void egy izgalmas, fordulatokkal teli sci-fi kalandjáték lesz – ez igaznak is látszik, azzal a különbséggel, hogy mint most kiderült, a kaland elemek helyett inkább az akció az, ami a játék gerincéül szolgál.


Hősünk, Will átlagos teherhajó pilóta, azonban egy napon teljesen felborul addigi csendes kis élete. Éppen a Bermuda-háromszög felett repül, mikor azt veszi észre, hogy megkergül az összes műszere, a hajó pedig irányíthatatlanná válik, majd lezuhan. Ezen az ősi mondákból ismert misztikus helyen Will azonban nincs egyedül, és csakhamar rátalál sorstársaira, és persze a rájuk vadászókra, akiket csak úgy emlegetnek arrafelé, hogy a The Watchers.


A kerettörténet ennyi lenne, minden más, így a cselekmény is egyelőre hétpecsétes titok. A játékban Willt kell majd irányítanunk, illetve olykor-olykor szerelmét, Avát, ami viszont ennél sokkalta izgalmasabb, és egyben a produkció egyéniségét is adja, az a pályák felépítése. Míg minden más játéknál horizontális pályaberendezés van, addig itt ugyanez sokszor vertikálisba vált át, ilyenkor csak felfele kell haladnunk. Miután hősünk megszerzi a jet packet, segítségével tud lebegni, lehetősége nyílik repülni, sőt hatalmas szakadékokat is át tud majd ugrani, ami pedig nem semmi, hogy használatával akár röptébe is el tud majd lopni egy-egy UFO-t. A történet elején ezek persze nem lesznek elérhetőek, ahogy haladunk majd előre, úgy nyílnak meg majd egyre-másra a jet pack által nyújtott extra lehetőségek.


A The Watcher földönkívüli robottechnológiáját felhasználva Will upgradelni is tudja majd a jet packet, ami eleinte csak lebegésre, és pár másodperces, amolyan nagyobb ugrásokra lesz majd jó. A játék vége felé teljesen felturbózhatjuk majd a kicsikét, így akár Superman módjára szálldoshatunk az égbolton. A dolognak csak egy hátulütője lesz – minél több idegen technológiát használunk, hősünk annál jobban veszti majd el emberi mivoltát, ami bizony nem éppen egy dicsérendő dolog.


Sok mókát ígér a vertikális pályafelépítés, mint ahogy a gameplay trailerben is láthatjuk, lesznek majd olyan küldetések, ahol teljesen függőleges falú hegyeket kell megmásznunk, sorra kinyírva az ott őrködő idegeneket. A játékban teljesen nyílt terep vár ránk, eltévedni azonban tutira nem lehet majd, a készítők szerint ha alattunk a föld, felettünk meg az ég van, akkor jó helyen járunk.


Érdekesség, hogy miután megkaptuk a nagyteljesítményű rocket packet, akkor se repülhetjük majd át a tennivalókat. A cselekmények úgy követik majd egymást, hogy hiába van ott a hátunkon a csomag, vagy ne tudjuk, vagy ne merjük folyton azt használni. Az ellenségek például sokkal többen, és sokkal nagyobb erővel támadnak majd, ha rendszeresen rakétával közlekedünk, úgyhogy ajánlatos lesz azt kellő időközönként mellőzni.


Ami a sétálós, lövöldözős részeket illeti, az leginkább a Gears of War-ra fog hasonlítani. Itt is a fedezékből-fedezékbe rohangálás, és az ez alatti vad lövöldözés lesz a központi játékelem, sőt még egy párhuzam, hogy a Dark Void is az Unreal Engine 3.0 motorra épül. Itt is lesznek majd boss karakterek, olykor beleakadunk majd egy-egy nagyobb ellenségbe, akit csak rendesen megizzadva lehet majd legyűrni. Ezeket a csatákat amúgy a Shadow of the Colossus ihlette, valami olyasmire lehet majd itt is számítani, példának okáért a harc közben itt is lenyomva kell majd tartani egy gombot, hogy kivédjük a monszter támadásait.


Igazi Grand Theft Auto feelinget fog majd adni a fentebb már említett UFO-rablós játékelem. Jet packünk segítségével meglovagolhatunk majd egy-egy repülő csészealjat, és miután belekapaszkodtunk, pár mozdulatsort követően kitéphetjük belőle az eredeti pilótát, majd átvehetjük az irányítást. Ezzel aztán rendesen lehet majd tizedelni az ellenfeleket!


Érdekes játék lesz tehát a Dark Void, és ha végre felfedik rendesen a történetet, például megtudjuk, hogy mit keresnek a képben a Watcherek, illetve pontosan hol is játszódik a játék - netán ez lenne a Bermuda-háromszög, vagy egy fekete lyuk elrepít minket valahova? Ha ezek megvannak, akkor biztosan jó szájízzel fogjuk várni a 2009-es, PC-t, Playstation 3-at, illetve Xbox 360-at érintő megjelenést.

6 komment - szólj hozzá!