E3 2008 Összefoglaló a Los Angeles-i játékkiállításról

  • Írta: Ghost
  • 2008. július 23.
Link másolása
Véget ért idén is a játékok világának egyik legnevesebb eseménye, az Electronic Entertainment Expo, ismertebb nevén az E3, vagyis már az E3 Media & Business Summit. Kaptunk hideget és meleget egyaránt, lássuk mik is voltak a legnagyobb meglepetések illetve csalódások.
A helyszín
A helyszín idén is a Los Angeles városában található Convention Center volt, ahova már évek óta elzarándokolnak az újságírók, hogy első kézből értesítsék az olvasókat a történésekről. Sajnos a show idén is, akárcsak a tavalyi esztendőben sokkal visszafogottabb volt, hála a kiadók szövetségének, akik 2006-ban elhatározták, hogy sokkal inkább a szaksajtó felé nyitnak a régi showműsor helyett, ahova bárki elmehetett és megcsodálhatta a kiállított játékot, kipróbálhatta a legígéretesebb alkotásokat és gyönyörködhetett a hostess lányokban. A visszafogottabb műsort sokan az E3 végének tartották, ám két év telt el a rendelet óta, s idén is bizonyította a show, hogy még mindig tud meglepetéseket okozni, még mindig itt történnek meg a legnagyobb bejelentések.

Microsoft, Nintendo és Sony konferenciák

A nulladik napon a Microsoft kezdte a sort, ahol leginkább az Xbox 360-at reklámozták. Kiderült, hogy a cég nem csak ült a babérjain, hanem komoly fejlesztéseket folytattak a konzollal kapcsolatban. Mint az kiderült, az Xbox 360 menüje, vagyis a Dashboard teljes egészében megújul, háromdimenziós köntösbe öltöztetik. Az új kinézet mellet lecserélik a játékoskártyákat, s mindenki létrehozhat egy avatart, egy karaktert, aki az online felületen képvisel bennünket. Ezek a karakterek kissé viccesen néznek ki, leginkább a Nintendónál megismert karakterekre hasonlítanak. Az új Dashboard új funkciókat is tartalmaz majd, egyik ilyen újdonság lesz, hogy játékainkat immáron a merevlemezre másolhatjuk, s onnan futtathatjuk őket, ezzel kímélve az optikai meghajtót. Természetesen az eredeti lemez megléte nélkül nem használhatjuk ezt a szolgáltatást, mert a lemeznek a meghajtóban kell lennie. Az újdonságok között megtalálható még a barátainkkal folytatott chat újragondolása, mert a frissítés telepítése után egy teljes szobát kapnak a baráti beszélgetések, ahol az avatarok képviselnek bennünket. A Microsoft konferenciájának végén történt meg a kiállítás egyik legérdekesebb kijelentése, miszerint az eddig Playstation exkluzívként ismert, hatalmas rajongótáborral büszkélkedhető Final Fantasy sorozat következő epizódja megjelenik Xbox 360-ra is, mégpedig a vetélytárs gépére érkező verzióval egy időben. Sajnos a másfél órás műsor alatt nem került sor a Bungie legújabb, Halo-játékkal kapcsolatos bejelentésére, amelyet oly sokan vártak. A Microsoft szerint ennek oka, hogy túl hosszúra sikerült a műsoridő, így kénytelenek voltak leszűkíteni azt, ezért a nagy bejelentés még várat magára. A következő napon a Nintendo Wii került reflektorfénybe, s a japánok ismét bizonyították, mennyi lehetőség rejlik a konzol mozgásérzékelős irányításában. A vezérlő hamarosan egy kiegészítővel bővül, amely a Wiimote Plus nevet viseli, s segítségével még precízebb lesz a konzol irányítása. A Nintendo bemutatta néhány régi játéksorozatának hamarosan megjelenő új részeit, többek között a Pokemont, valamint a Grand Theft Auto sorozatnak is készül egy új, kizárólag Wii-re megjelenő epizódja Chinatown Wars alcímmel. A Nintendo után a másik óriás, a Sony mutatta be, hogy miket várhatunk a közeljövőben. Előtérbe került az összes Playstation konzol, elárulták, hogy az előző generációs gépet, a Playstation 2-t a jövőben is szeretnék játékokkal ellátni, mert rengeteg játékos van, aki még nem rendelkezik újgenerációs konzollal. A konferencián bemutatták a Playstation Network új szolgáltatását, amelynek a segítségével filmeket és sorozatokat tölthetnek le a felhasználók. Betekintést nyerhettünk a már évek óta készülő, Playstation Home nevet viselő online felületre, ahol a játékosok a nagysikerű Second Life MMO-hoz hasonlóan együtt tengethetik mindennapjaikat, beszélgethetnek, zenét hallgathatnak, filmeket nézhetnek együtt barátaikkal. A játékbemutatók közül legérdekesebbnek a God of War harmadik eljövetelét tartják sokan, ám egy nyúlfarknyi renderelt videón kívül mást nem láthattunk belőle. Megtudtuk, hogy hamarosan egy 80 GB-os merevlemezzel szerelt Playstation 3 csomag érkezik, amely a jelenlegi 40 GB-os darabokat hivatott lecserélni, mert ugyanazon az áron lesz kapható. A Sony konferenciájával véget ért a három hadban álló konzolgyártó bemutatója, majd ezután a különböző kiadók mutathatták be, milyen alkotások is várják idén a játékosokat.

Videóözön, hogy legyen mit várnunk idén is

Az E3 műsorideje alatt 180 új videót láthattunk a készülő játékokból, amelyek nagy részének megjelenése még az idei esztendőben várható. Először láthattuk mozgásban megannyi ígéretes játékot, a legtöbb neves kiadó termékeiből szemezgethettünk. Sok ígéretes alkotást ismerhettünk meg, amelyek miatt az idei esztendő vége is játékokban gazdagnak ígérkezik, olyannyira, hogy csak győzzünk válogatni. Sajnos néhány bemutatót nagyon hiányoltunk a rendezvényről, mint a Valve műhelyében készülő Half-Life 2: Episode 3-at, vagy az id Software által fejlesztett Doom 4-et.

Csak ennyi?


Összességében azt kaptuk, amire számítottunk, de sajnos az idei E3-on is nagyon látszott, hogy már csak árnyéka régi önmagának, s ezt a kiadók is így érzik. Volt itt új Xbox 360 Dashboard, új Playstation 3, Wiimote Plus, rengeteg videó, de sajnos ez már nem az a kiállítás, ami egykoron volt. Hol vannak azok a régi szép idők, amikor bárki elmehetett és végigjárhatta a standokat, végignézhette a kedvenceit, akár kipróbálhatta a legígéretesebb játékokat? Hol vannak az eget rengető bejelentések? Megmondom hol, sehol. Sajnos az E3 már nem tündököl régi fényében, de talán majd az egyre ígéretesebbnek tűnő Games Convention kárpótol bennünket és átveszi helyét az egyre szegényesebb E3-nak.

Érdekel az idei E3 minden érdekessége?
Hírek, tudósítások, beszámolók itt, a Gamekapcson!
9.
9.
battlefield2
amugy a battlefield bad company-t nem is tesztelitek?
8.
8.
wolf15
Én úgy olvastam,h a GC-n végre rendes dátumot kap a Battlefield Heroes.Azt már nagyon várom!!!
6.
6.
Ghost
Köszi, örülök, hogy tetszett :)



battlefield2: lesz még hasonló rendezvény, mint ahogy a végén említettem, bízzunk benne, hogy a Games Convention képes lesz meglepetést okozni.
5.
5.
Mast3rmind
Sajnálom, hogy az idei E3 ilyen lapos lett, pedig tervben volt, hogy idén én is kimegyek.



Egyébként remek összefoglaló lett Ghost! Gratu! :)
4.
4.
battlefield2
vagy leszmég hasonlo rendezvény és ott lesz bejelentve?
3.
3.
battlefield2
és hol maradnak a fejlesztők bejelentései lucasarts

Indiana jones játék ?

STAR WARS FPS meg még sok más ?



2.
2.
Ghost
Én is bízom benne, hogy alkotnak valami kiemelkedőt, mert a fejlesztők eddigi munkái nem voltak a legjobbak. De nagyon ígéretesnek tűnik, remélem mihamarabb láthatunk majd ingame jeleneteket is.
1.
1.
Daks
engem a Massive Action Game fogott meg legjobban - 256 jatekos egy helyen nem semmi :D kivancsi leszek ra. Mondjuk BF-ben meg enemy Territoryban mar a 30-60 jatekos is nagyon zavart, megszulettem, azonnal meghaltam, aztan varni, hogy ujra meghaljak... itt remelem jobban megoldjak ezeket!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...