E3 2009: Csak jövőre érkezik a Project Natal

  • Írta: Daks
  • 2009. június 5.
  • Hardver
Link másolása
Idén már biztos nem fog megjelenni az Xbox 360 hangvezérléses, mozgásérzékelős új irányítási rendszere - jelentette be a Microsoft.
Idén már biztos nem fog megjelenni az Xbox 360 hangvezérléses, mozgásérzékelős új irányítási rendszere - jelentette be a Microsoft.



A Project Natal különlegessége, hogy nem lesz szükség kontrollerre, hasonlóan az EyeToy-hoz, ez is a levegőben végzett mozdulatainkat alakítja át számítógépes utasításokká. A mozgásérzékelős kamerán kívül rendelkezik hangfelismeréssel is, a különböző felhasználók saját hangmintát készíthetnek, így egy vetélkedős játékban elég lesz például bekiabálni a helyes megfejtést, és a gép tudja majd, hogy kitől érkezett a helyes válasz. A Project Natal azonban nem jelenik meg idén, John Schappert Microsoft mindenes szerint csak valamikor 2010-ben vásárolhatjuk majd meg az új kiegészítőt, de hogy pontosan mikor, azt ő se tudta megmondani. Nem kell azonban aggódni, hogy későn érkezett az új kiegészítő, a kiadó 2015-ig tervezi a jelenlegi Xbox generációt életben tartani, tehát még bő 5 évünk lesz rá, hogy elszórakozzunk a kicsikével!
13.
13.
Mikáj
2: Nem fogja lenyomni a Wii-t, mert ezeknek egyszerűen nem lesz jövője. Hardcore gamerek biztos vagyok benne, hogy nem azért vettek Xbox360-at, vagy PS3-at, hogy ne a "régi, megszokott módon játszanak vele"(akkor Wii-t vettek volna!)

Nincs semmi értelme, hogy a Wii "piacára" is be akarnak törni. Mért nem tudnak nyugton maradi?! Ez eddig viszonylag jó volt így!
12.
12.
Eragon1993
nekem is van ps3-am de LEHET hogy ezért veszek majd egy boxot.
11.
11.
Giga0509
Szerintem meg van a microsoftnak annyi pénze h elérhető áron kiadja,és Xboxot is lehet majd úgy venni h kapsz hozzá ilyen kamerát,vagyis biztos lesz ilyen pack amivel majd olcsóbban meglehet úszni mintha külön vennél a mostani boxodhoz kamerát.
10.
10.
Mathia$
Most hogy jön a két nagyágyúhoz is motion, ezzel talán meghosszabították a jelenlegi generáció élettartalmát.

Remélem!
9.
9.
Petike x
A PS LilaRudi meg még ennél is félkészebbnek tűnik.
8.
8.
Petike x
Szerintem lesz az még 2011-is, nem hiszem el hogy tényleg pont ennek a generációnak a legvégén akarják kiadni, inkább várni fognak a Next-gen "Xbox Natal"-ig.
7.
7.
hopcsiri
Hát fogj egy fakardot, egy játék puskát vagy kormány helyett egy tányért és hajrá!
6.
6.
hakydakillah
én minimum 2011-re tippeltem, de igy duplán örülök a cucc-nak. Én is az árától tartok, de majd meglátjuk. Szerintem 2stratégia közül választhatnak:

- tudják, hogy nagyot ütött a dolog, és sokakat vonzana ez végett az Xbox vétel. Olcsóbb áron, rengetegen érdeklődnének iránta, és kelendő lenne

- de kezelhetik a dolgot a szokásos Microsoft módon, luxus cikk, a hozzá méltó magas áron.
5.
5.
tDr1v3r
4: virtális karddal TFU? :D
4.
4.
klemid
A Focinál meg a verekedős játékoknál szuper! Deh ahol már kéne vmi eszköz pl. kard,fegyver,kormány oda nemolyan élvezetes.
3.
3.
suti_88
bizonyára ez a cuccos a jövő...de tuti rohadt drága lesz, és sztem nem sok embernek van akkora tv-je, hogy így lehessen élvezni a játékot, plussz én nem akarom majd a CoD8-ban az újjammal lövöldözni, sem az elkövetkező F1 játékban a levegőben kormányozni....verekedős játékoknál sztem jó ötlet, meg iylen ugrálósaknál is...de más progiknál sztem nincs jövője....
2.
2.
Doc.
1: 2010 tavaszán jön a "mikrofon" :) és szerintem az is fasza lesz,a wiit úgyis lenyomja
1.
1.
tjames
Az is haladás, hogy már van elképzelt megjelenési dátum!

Hol van ettől a Sony 'mikrofonja' még?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...