Kojima: a japán fiataloknak nincs motivációjuk

  • Írta: InGen
  • 2010. július 9.
  • Érdekesség
Link másolása
Hideo Kojima szerint a japán fiatalok elveszítették minden motivációjukat, s ellentétben nyugati társaikkal, nem tudják megvalósítani álmaikat.
Kojima mester egy TV-s showműsor után fogalmazta meg ez a gondolatot, mely arról szólt, miként tanulnak a külföldi cserediákok a Kyoto Seika egyetemen a mangáról. A japán játékdesigner istenség szerint a hazai fiatalok motivációjával komoly gondok vannak.


Kojima le volt nyűgözbe, hogy a japánba kerülő nyugati ifjak milyen lelkesek tudnak lenni az őket érdeklő témákkal kapcsolatban. Folyamatosan tanulnak, képezik magukat, minden létező információt magukba szippanatanak, csak hogy jobbak legyenek, mint a többiek.

"Ehhez nagyon hasonló a játékipar is: a nyugat nagyon motivált. A fiatal japán generáció vesztésre áll. A játéktervezőnek készülő nyugati fiatalokban megvan a szükséges odafigyelés, ambíció és képesség arra, hogy valóra váltsák álmaikat. Nem a japán technológia, vagy kultúra miatt állunk vesztésre, egyszerűen a motiváció hiánya miatt." -nyilatkozta Kojima-szan.

A Metal Gear Solid játékok rendezője végül elmondta, hogy neki már nem számít, hogy külföldiekkel, vagy hazaiakkal dolgozik, a lényeg, hogy az illető komolyan motivált és elszánt legyen. "Elegem van már, hogy olyan emberekkel kell foglalkoznom, akikből hiányzik a szenvedély." -fejezte be.
17.
17.
Mathia$
16.
16.
zola2000
15.
15.
Mathia$
Amit ő mond game-témában az igaz :)
14.
14.
Sulphur
Oh, a sok grammar nazi :D
13.
13.
wolf15
Ha már hibák...

"Kojima le volt nyűgözbe, hogy..."
11.
11.
Razielhu
a legelején is van helyesírási hiba: "...fogalmazta meg ez(t) a gondolatot"



Ingen megint részegen írt... :D
10.
10.
Ideniel
#6: Szerintem a Nintendo E3-as szereplése tökéletesen jó példa erre. Most hirtelen egyetlen nagyobb játékbejelentésük sem jut eszembe, ami nem egy korábbi franchise folytatása lenne, s sajnos a Sony japán székhelyű fejlesztő-partnerei sem remekeltek túlzottan a konferencián. Nem flamewar-t akarok elindítani, csak az utóbbi időben nem tapasztalom azt a fajta kalandvágyat, kockázatvállalást amely korábban meghatározta a japán játékfejlesztést.
8.
8.
HomoLudens
#4: Azoknak is van stíluk legalább annyi mint a japán játékoknak.



Egyébként nem azt mondta hogy a japán játékokkal van baj, hanem egyenlőre csak a fiatal munka erővel. Ez a probléma azonban japánban minden munkaterületen jelentkezett már és nem nagyon tudna ellene semmit sem tenni :( reméljük azért majd vissza fordúl ez a tendencia. Japán egy jó helye a világnak.
7.
7.
tronlegacy
Helyesírási hibát észrevettétek?

"Elegen van már, hogy olyan emberekkel kell foglalkoznom, akikből hiányzik a szenvedély." -fejezte be.

6.
6.
pyro
#1: példát is tudsz esetleg? :D
5.
5.
DzsungelCsirke
Ejj Zola, látom nem csak a PcGuru-n flamelsz mindent ami nem Japánból jön :D Kojima bácsin kívül senki sem fikázta az ottani játékokat, összvissz teljesen felesleges visszavágnod.
4.
4.
zola2000
A nyugati játékokból meg szerintem a stílus hiányzik.
1.
1.
puszijoe
Hát a motiváció hiánya néhány japán játékon is meglátszik!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...