Decemberben jön a Tron Evolution

  • Írta: fojesz
  • 2010. augusztus 31.
  • Megjelenés
Link másolása
A Disney véglegesítette a karácsony előtt érkező mozi mellé fejlesztett videojáték megjelenési dátumát, emellett pedig egy gyűjtői változatot is bejelentett a rajongóknak, amelyet - bár több mint kétszer annyiba kerül, mint a standard kiadás - bárki büszkén mutogathatna a cimboráinak.

Naptárt elő, karikázzátok be jó vastagon: december 7-én érkezik a Tron Evolution. Bár mi inkább a tíz nappal később mozikba kerülő Tron Legacy című filmre vagyunk kíváncsiak, azért a játékkal is teszünk egy próbát, hiszen az nem a film történéseit, hanem a korábbi eseményeket fogja feldolgozni - innen eredeztethető egyébként a névcsere is.

Gyűjtői változattal is kedveskedik a Disney azoknak, akik többet is hajlandóak áldozni Tron-mániájukra, a 130 dollárért vesztegetett csomag azonban nem fárasztja a játékost mindenféle bónusz DVD-vel, inkább egy fénymotor modellel toldották meg az alapjátékot. Ezenfelül egy spéci műanyag vitrin is a tiéd lehet, amelyben külön fiókot alakítottak ki a Tron Evolution dobozának. A gyűjtői változat kizárólag a játék PS3-as és Xbox 360-as verziójához lesz elérhető, egyébként a program PC-re, PSP-re, Wii-re és DS-re is megjelenik.

16.
16.
Optimus Prime
#10: *2003-as. Amióta új az asztalom a billentyű nem ott van, ahol megszokta a kezem. :)
15.
15.
nero66
JA már láttam cikkben h csak PS3 és xBox -ra lesz...:S na ez volt az uccsó sry
14.
14.
nero66
Ja és úgy láttam h a box-os controller vezetékes...:S
13.
13.
nero66
Amúgy Wii-re is lesz gyüjtői kiadás vagy csak box-ra van??? Mert láttam h TRON-os controller van Wii-re is. Az is karaj!! xDxD
12.
12.
nero66
bocs azt akartam írni h akkora király!!!
11.
11.
nero66
Jó a játék, a csomag is a controller nevét meg a számrase veszem akkor király!!!! De mivel nincs xBox 360-om én valahogy a filmet várom inkább!!!!
10.
10.
metallica95
#9: Tudom, ezt mondom is, hogy van aki azt szereti jobban hogyha nem a filmre épül, de én speciál igen. Na mindegy, egyébként nem tudom mit értesz a 200-as játék alatt.
9.
9.
Optimus Prime
#8: Sokáig az volt a baj, hogy a filmre épül kötve a játék. Most, hogy önállóbb sztorit faragnak az által, hogy prequel készítenek az se jó. :)
Persze itt mindegy, mert a 200-as játéknál úgyse tudnak jobbat.
8.
8.
metallica95
Ezt úgy utáltam már az AVATAR: THE GAME-nél is, hogy egyidőben jön ki a filmel meg minden, de azért teljesen más a történet. Jó lehet, hogy úgy könnyebben el lehet rontani, meg van aki így szereti, de akkor is.
7.
7.
moustache
Nem azé, de ha a kontrollert külön kell megvenni, inkább megveszem úgy, minthogy k.rva drágán legyen az enyém az egész csomag. Amúgy ritka jó joystick, azt meg kell hagyni!
6.
6.
ilor14
nekemis tetszik a kontroller de remélem nem vezetékes lesz...
mert azért 10 k az sok
de a festése az fasza :D
5.
5.
p.balou
2: Ó az nagy kár!:S
3:Én nekem is tetszik de ha külön kell venni akkor nem biztos hogy megveszem.
4.
4.
p.balou
2: Ó az nagy kár!:S
3:Én nekem is tetszik de ha külön kell venni akkor nem biztos hogy megveszem.
3.
3.
tjames
Óóóhhh az a kontroller...mennyire fajintos ! ! ! Egy olyan kell nekem!
2.
2.
fojesz
#1: Valószínűleg azokat külön lehet majd megvásárolni.
1.
1.
p.balou
Nem ugy volt hogy még egy Tron kontrollert is kapunk hozzá ? :S az nagyon tetszett...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...