Stratégiát vált a THQ

  • Írta: InGen
  • 2011. szeptember 11.
  • Érdekesség
Link másolása
A THQ eddig sem volt az üzleti stratégia abszolút királya, de úgy néz ki, hogy a vezetői váltásokkal és a stratégia átalakításával most talán végre a helyes irányba mozdulnak - a játékosok, azaz a mi szemszögünkből legalábbis biztosan. Kevesebb, de jobb és nagyobb játékot ígérnek.

A THQ láthatóan komolyan gondolta a stratégiaváltást, amiről a vezetői az utóbbi pár hónapban beszéltek. Számos stúdiót zártak be az elmúlt időszakban, s az ott dolgozó emberek egy részét máshova csoportosították át. Legutóbb például két ausztrál THQ-stúdió munkája fejeződött be: ezek közül az egyik egy filmes játékon, a másik pedig egy gyerekeknek készülő anyagon dolgozott. A THQ pénzügyi vezetője szerint a hasonló játékok már nem illenek bele a cég új stratégiájába.


Paul Pucino ugyanis elmondta, hogy mostantól azt tervezik, hogy kevesebb, de nagyobb költségvetésű, kizárólag tripla-A kategóriás játékokat készítenek. Évente terveznek legalább két olyan anyagot bemutatni, melyek saját szellemi tulajdonra épülnek, majd ezekhez két, két és fél évente készítenének folytatásokat.

Az átszervezések célja ezen kívül, hogy az egyes stúdiók minél hatékonyabban működjenek, így valamelyest csökkenhessen  a nagy fejlesztések költsége: "A montreali stúdiónk létszáma 150 főről 400-ra fog nőni a következő években. Itt aztán körülbelül 40 százalékkal kevesebb pénzből tudunk majd játékokat fejleszteni, mint néhány más stúdiónkban" - fejezte be Pucino.

17.
17.
Tacskoexe
Túl szép ez hogy igaz legyen. Minőségi játékokat szeretnének kiadni "pénzgyártás" helyett? Hiszem ha látom... De mindenképp követendő példa lenne.
16.
16.
Vopesz
Helyes, eléggé egyedül van a piacon ezzel a stratégiával a Bethesda.
15.
15.
Mortis
S vajon meddig tart ez a nagy lelkesedés? S mikor jelentik be, hogy ráállnak a filléres casual-játékokra?

Csak idő kérdése.
14.
14.
wildláma
#7: a nyelvemről olvastad le ember, a nyelvemről! jó lenne tényleg egy új CoH, vagy egy király stand-alone kiegészítő, ugyan úgy jöhetne egy STALKER 2, jön majd a UFC3 is, a Metro sorozatot is felpörgetik, a Darksiders is jön majd, remélem a WH40k Dark Milleniumot is felgyorsítják, meg az egyéb 40k játékokat is ... valójában ehhez a Relices srácokat kellene bővíteni. De az a baj hogy a THQ tényleg sok-sok játékot adott ki, ami össze van csapva, vagy tényleg jó, de nem kapta meg azt a kellő marketinget, hogy a nagyközönség 3A-nak titulálja
13.
13.
Necreon
12.
12.
Necreon
Reméljük ebben a szellemben fogják majd kiadni a Dawn of War III-at is, és addig nem hagyják felállni a Relic-et az asztaltól. Zseniális alapjáték, agyonscriptelt, de jó kieg, és egy borzalmasan szégyenteljes Retribution a végére, mellé ~20 fizetős DLC-vel...
9.
9.
randall13
#2: Kisebb méretű ceruzaelem.
8.
8.
Cuppak
#7 Annak én is örülnék, tuti vétel lenne!
7.
7.
shifteeh
tudnám díjazni, ha ennek örömére bejelenthetnének egy új Company of Heroes epizódot
6.
6.
RAPTURE1
5.
5.
strike19
THQ fél évente vált stratégiát úgy hogy dinamikus vállalat. :)
4.
4.
Thane
#2: ezt akartam n is mondani, mi az az AAA ?! :D
3.
3.
Pengn
#2: Nagyon jó minőségű, ezt jelenti :)
2.
2.
goblinfing
Valaki mondja meg mi az az AAA
1.
1.
Darox
Hát, sok sikert nekik. Tetszik az ötlet hogy csak AAA-s játékokat fognak csinálni, majd meglátjuk ez tényleg így lesz-e.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...