Hardcore-rá teszi a Kinectet a Mass Effect 3

  • Írta: InGen
  • 2012. február 24.
  • Hír
Link másolása
Legalábbis a Microsoft úgy gondolja, hogy a BioWare szerepjátéka remek példa arra, miként lehet a hardcore játékokban felhasználni a Kinect nyújtotta lehetőségeket, hiszen a Kinect jelenléte egyáltalán nem tolakodó, viszont nagyon is van értelme a játék világán belül.

Először a casualokat akartuk meghódítani

A Kinect marketingfőnöke, Michael Johnson elmondta, talán az emberek azért gondolják úgy, hogy a Kinectet nem lehet használni a hardcore játékokhoz, mert az induláskor csak casual anyagok voltak elérhetőek rá. Ennek azonban megvan a maga oka, a Kinect célja ugyanis (legalábbis kezdetekben) az volt, hogy olyanoknak is eladják az Xbox 360-at, akiket korábban nem érdekelt.

"A legfőbb indok, amiért casual játékokkal indítottunk, az volt, hogy megmutassuk, az Xbox 360 mindenkinek szól. Olyan játékokat akartunk készíteni és kiadni, amikbe mindenki bele tudja vetni magát. De most már látható, hogy egyre több hardcore játék talál saját, egyedi felhasználási módokat a Kinectnek" - nyilatkozta Johnson, aki szerint a Mass Effect 3 jó példa erre, hiszen a Kinect hangvezérlés funkciójának használata hozzáad a hangulathoz, és egyáltalán nem tűnik erőltetettnek.


A Kinect Star Wars is mindenkinek szól

Habár a bejelentéskor azt hihettük, a Kinect Star Wars is egyfajta hardcore játék lesz, valójában erről szó sincs. Johnson szerint az anyag mindenkinek szól, aki valamilyen formában kötődik a Star Wars-univerzumhoz, és a közönség igen-igen nagy és elég változatos.

Az úriember szerint a hardcore játékosok élvezhetik majd a fénykardozást és az egész dolog "jedis részét", míg valaki nyilvánvalóan táncolni szeretne. Érdemes lett volna megkérdezni tőle, hogy mégis hogyan várja el, hogy egy hardcore Star Wars-rajongó megeméssze azt, hogy táncikálni is lehet az ő játékában.

22.
22.
kevinbutler
Énse értem, ehhez minek kell a Kinect, ezt egy sima mikrofon is tudná, szerintem el kellene fogadni, hogy a Kinect casual játékosoknak van, nem pedig a hardcore rétegnek.
21.
21.
drat576
a cikk címe elég értelmetlen:
"Hardcore-rá teszi a Kinectet a Mass Effect 3"
- nem a Kinect teszi hardcorrá a Mass Effect-et? (vagyis csak szeretné :)
20.
20.
adamsfamily
#19: Az a baj az egészben,hogy beleraknak egy funkciót mintha valami nagy újítás lenne a játékiparban és utána azt mondják,hogy "ja bocsi csak akkor tudod használni ha van hozzá egy 30 ezres kinect-ed is".A 3000 forintos mikrofonnal ugyanez megoldható lenne,elvégre a binary domain-nél meg tudták oldani úgy,hogy ne kelljen a kinect.Az egésznek lehúzás szaga van.Aki mass effect-tel akar játszani az szerintem úgy fogja játszani ahogy eddig is és csak ezért nem fog beruházni egy kinect-re,mert szerintem csak a hangfelismerésért felesleges.
19.
19.
T3te
#17: Rámerőltetik a kinectet? Egy better with kinect funkcióval... Nem ráerőltetik hanem megpróbálják eladni egy olyan rétegnek is a szenzort akik eddig el se gondolkodtak rajta hogy nekik ez kell. Akkor erőltetnék rád ha nem tudnál a játékkal addig játszani ameddig nincs kinected (require vagy fegyvert nem szorítanának a fejedhez hogy vegyél). Attól nem szar egy eszköz mert drága a magyar pénztárcának vagy nem a te ízlésednek felel meg, ha így lenne heti szinten nem adnék el belőle minimum 3 db szenzort.
18.
18.
randall13
#17: Ez egészről ordít hogy hardcore :D
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=GlxfRprusUo
17.
17.
randall13
#14: Te mit olvastál az alattad lévő 13 kommentben? oO Egy szó nem volt arról hogy baj szarabb lesz tőle a játék. Az a gond, hogy a kinect eleve egy hulladék és nagyon úgy tűnik hogy rá akarják erőltetni az emberekre. Valszeg neked sem fog tetszeni ha emiatt lesz 30ezerrel drágább a következő xbox.
16.
16.
Juhi95
Valaki elmagyarázná nekem, hogy a hangirányítástól hogy lesz hardcore???
15.
15.
#14: A probléma az, hogy ezzel a hasba akasztós kampó szöveggel hülyére veszik az embereket, hogy vegyenek meg egy 2000 forintos mikrofont és egy 3000 forintos webkamerát 30'000-ért. :( Aztán például az ilyen fantasztikus featurék, mint a Mass Effektes hangvezérlést eladják nekik, mondván milyen hardcore az egész, holott software csinál mindent a háttérben, nem pedig a zseniális kiegészítő.

Igen szándékosan eltúlzom a dolgot, de nem tudsz egyetlen (megismétlem: egyetlen) valamire való játékot mutatni kinectre ami nem azt sugallná, hogy _nem_ ilyen szintű és játékélmény tekintetébe értékű kiegészítőről van szó és itt ne keverjük bele a hangfelismerést és mozgás követést, mert az nem a kinect hanem a software csinálja, ami egy bármilyen (jobb) kamerával képes lenne működni.

A gusztustalan dolog és ami a legtöbb anti-kinect-freedom-warriort (muhahaha! \o/ ) bosszantja az, hogy nem a technológiát adja ki az MS mondjuk SDK formában bármelyik fejlesztő számára, hanem ráderőlteti az amúgy FELESLEGES hardware-t sok-sok pénzért amire valójában nincs is szükség... mmmkay, értem ?! :(((

Legközelebb majd azt találják ki, hogy nem lehet kontrollerrel játszani (csak az intrót nézheted meg, tovább lökni ugye nem tudod majd), mert meg kell előtte venni a "game control customization DLC"-t mondjuk 10 usd-ért ?! Vagy kiadnak 40'000-ért egy bejelentkező kép tovább lépő kiegészítőt ... \o/
14.
14.
T3te
Ahogy elolvastam a hír címét már láttam hogy sok kis troll már betyárkodni fog a kommentekben. Nem értem hogy miért baj az nektek hogy mass effectben lesz kinect támogatás?
Kevesebb lesz számotokra ez miatt a játék? Vagy a kinect tulajdonosok kapnak egy plusz élményt ez miatt a játékban? Én személy szerint örülök ennek és támogatom hogy a továbbiakban is legyenek ilyen fejlesztések.
Nem vesznek el ez miatt a játékból csak plusz löketet kap azoknak akiknek van már szenzorjuk.
13.
13.
Veldspar
Kérdés: mi a gyorsabb? Lenyomni egy gombot vagy kimondani egy mondatot?

Másik kérdés: miért kell Kinect egy nyolc éves Unreal-motor feature-höz?
12.
12.
Vopesz
Ekkora baromságot! Ez a kinect még mindig csak egy marketingnyalóka. Meg ez a hangvezérlés...a Binary Domaines csókák biztos idióták, hogy ugyanezt meg tudták oldani egy mikrofonnal. Annyira erőltetett, üzletszagú ez az egész, hogy már fáj.
11.
11.
adamsfamily
#10: Épp ez az,ha valaki munka után mozogni akar akkor azt nagy valószínűséggel nem a tv előtt teszi hanem elmegy kondi terembe vagy futni.Nem mondom,hogy rossz a kinect,mert társaságban 4-en vagy többen hétvégenként jól el lehet vele szórakozni,de ha az ember egy magában van akkor minden bizonnyal teljesen hasztalan számára.Na meg az ára is elég borsos.
10.
10.
gamerman15
Ezt a kinect dolgot egyre jobban utálom.Most komolyan,egy átlag ember hazamegy és szerintem totál nincs kedve az embernek még odaállni a TV elé, és ott ugrálni.
9.
9.
donkutyafasz
casual játékot inkább csak még casual-ebbé teszi kinect és nem fordítva, nem értem a logikájukat.
8.
8.
Kreto
Végre nem kellene állandóan keresgetni a távkapcsolót :D
7.
7.
Kreto
kiforratlan még ennyi az egész. Én ezt a dolgot nem is játékra tudnám elképzelni hanem inkább mindennapi használatra. Netezésre,filmézésre csatornaváltásra. Hangparancsok például kikapcsolásra vagy hogy játék közben dolgokat meg tudjak nézni anélkül hogy kilépkednék. Pl óra . Engem játékban ez az ugrándozós hülyeségek nem érdekelnek. Akkor már játékok terén inkább a move ami valami kézbenfogható.
6.
6.
Ca$h
#4: Ezt a táncot képtelen bevenni a gyomrom ... :/ A többi része viszont meglepően jópofának tűnik, főleg haverokkal együtt tolva, sörözgetés közben! :)

#5: Évek óta halasztom a Kinect vásárlást, ha még a Mass Effect se tud meggyőzni arról, hogy vegyek, akkor ebből bizony nextgen lesz ... főleg, hogy eleve beépített Kinect várható! :)
5.
5.
adamsfamily
Rohadtul semmi értelme nincs,mert amilyen célra akarják használni a mass effect-nél arra a mikrofon is bőven elegendő lenne.Akkor látnám értelmét,ha lehetne importálnunk a saját arcunkat a játékba úgy mint playstation-ön lehetett valamelyik pes-ben az eyetoy-al,de ez a hangvezérléses szutyok édes kevés ahhoz,hogy bárki is vegyen egy ilyet a mass effect mellé.Nem tudom ki az a barom aki csak ezért megveszi 30 akárhány ezer forintért a kinect-et.Játék közben amúgy sem pofázni akar az ember.
4.
4.
alex512
El nem tudom képzelni a koncepciójukat a hardcore játékosok elcsábításáról. Komolyan azt gondolják h azért vesz majd valaki kinectet mert akk képes majd hangparancsokat adni az embereinek? Csak ezért?! És ez ettől megváltja a hardcore játékosokat?! Az Endwar is hangvezérlős volt és akk még nem is volt kinect... Őszintén fogalmuk sincs h mit lehetne kezdeni ezzel a rendszerrel, ez az egész csak arra volt jó h parasztvakítással még több ember nappalijába passzírozzanak Xbox-ot. Évek óta itt a rendszer és eddig egy fejlesztő sem tudott valami igazán jót alkotni vele, vagy ők fantáziálatlanok vagy a rendszer egy hulladék. Itt a hardcore játékosoknak is ajánlott Kinect Star Wars lebilincselő játékmenete: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=GlxfRprusUo
3.
3.
Scorpion02
Én ilyen téren leragadtam az Endwar-nal XD
1.
1.
JoHnNiEE
hangvezérlésről csak ez ugrik be :D http://www.youtube.com/watch?v=IsPLvixOLVM
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...