Thief - befutottak az első részletek

  • Írta: zoenn
  • 2013. március 6.
  • Hír
Link másolása
A NeoGAF fórumozóinak hála fény derült a next-gen masinákra érkező Thief első részleteire, miután a Game Informer előzetese a birtokukba került. A rebootban ismét Garrettet, a mestertolvajt irányíthatjuk.

A Deus Ex: Human Revolutiont elkövető Eidos Montreal és az Eidos Europe közösen dolgozik a 2014 folyamán PC-re, PS4-re és az Xbox 360 utódjára megjelenő Thiefen. Az első látnivalók tegnap futottak be, ám az első konkrét információkra máig kellett várnunk.

"Az idő halad, új kapzsiság helyettesíti a régit. A City lakossága még mindig távol van attól, hogy szabad legyen. Én vagyok az, aki hallja a titkaidat, s látja a rejtett igazságot. Árnyék vagyok - sötét és halálos, mint a bársonyos éjszaka. Nem fogod látni, ha jövök. Garrett vagyok, ami a tiéd, az az enyém."

A félelem a tetőfokára hág a Cityben. Gyűlölet uralkodik minden egyes kövében, miközben a gazdagok boldogulnak, a kevésbé szerencsések nyomorban és elnyomásban élnek. Betegség és éhínség vár rájuk, abban bíznak, hogy ez az állapot megváltozik.

A Thiefben ismét Garrettet, a mestertolvajt irányítjuk, a cím ismét arra hivatott, hogy megreformálja a belső nézetű, lopakodós játékok műfaját. A város őreivel való közvetlen konfrontációval semmire sem megyünk - ha riasztást kapnak, aktívan keresik a búvóhelyünket, a különböző ellenségek eltérő keresési módszereket használnak.

A szabad játékmenet elsődleges fontosságú. Minden terület több bejárattal és kijárattal rendelkezik. A "fókusz" képességünkkel láthatóvá válnak azok a tárgyak, amikkel interakcióba léphetünk - például a megmászható csöveket vagy a megszüntethető fényforrásokat is jelzi nekünk a program. A fókusz fejleszthető, így később sokkal nagyobb területet tudunk körbepásztázni, s az őrök sebezhető pontját is kiemeli. Az ellenfelet ellökhetjük, így kicsivel több időt nyerünk a menekülésre, de egyéb megszerezhető támadási formákat is használhatunk.

A fókusszal kicsit lelassíthatjuk az időt, így Garrettnek több ideje lesz a zsebmetszésre. Minden fiókot és szekrényt ki lehet nyitni zárfeltörés segítségével, s amelyiken ujjlenyomatokat találunk, ott nagy valószínűséggel zsákmány is lapul. A javak pénzt jelentenek, amikkel a küldetések végén frissíthetjük eszközeinket, vagy új muníciót vásárolhatunk. Hősünk olyan kegytárgyakat is lophat, amiknek nincs értéke, de jól mutatnak majd a rejtekhelyén.

Ami pedig a tolvaj eszközeit illeti: visszatér a bunkósbot, amivel kiüthetjük az őröket és az íj is, melyet számos taktikai célra használhatunk. Szárazjeget aggatva a nyílhegyre kiiktathatjuk a fáklyák és a gyertyák lángját, de füstöt is gerjeszthetünk a speciális bombákkal, így egy ideig láthatatlanságba burkolózunk. Kapunk egy mászóhorgot is, amivel a kiválasztott magaslati pontokra mászhatunk fel.

Garrett egyébként új fizimiskát kapott a Deadly Shadows óta, sebhelyei tanúskodnak múltjáról. Az Eidos Montreal azt reméli, hogy a reboot hű marad a frencsájz hagyományaihoz. A fejlesztés során számos ötlettel kísérleteztek: például harmadik személyű nézőponttal és parkourrel - a legtöbb mechanika már a helyén van. Jelenleg a harcrendszeren dolgoznak: kockázatossá tennék, ugyanakkor szeretnék, hogy azok a játékosok is élvezzék, akik a csetepatékra rendezkedtek be. Négy ellenféllel szemben viszont semmire sem megyünk.

A történet szerint Garrett visszatér a Citybe, hiszen a zsarnok Baron került hatalomra. Katonai erővel, elnyomásban tartja a szegényeket, akiket még a pestisjárvány is tizedel. Csak a gazdagok boldogulhatnak ezekben az időkben. A játék úgy kezdődik, hogy hősünk megérkezik a Stonemarket negyedbe egy ekhós szekéren elbújva. Kihallgat egy beszélgetést a város elitjébe tartozó építészről, Theodore Eastwickről. A pletykás őrök szerint a fickó gyakorta megfordul a House of Blossomsnak nevezett bordélyban.

A bordélyban Garrett elveszti szem elől Eastwicket, de a bejáratnál strázsálók beszélgetésére felfigyelve kiderül, hogy az irodában számos értéktárgy lapul, s ott megtalálja a transzvesztita madám hivatali naplóját is. Hősünk hamarosan menekülni kényszerül a bordélyból egy rejtekajtó segítségével. Még Eastwick amulettjét is magával viszi, csakhogy a nemes rájön a turpisságra és riadót fúj. Ezután az árnyékban lapul, mígnem egy hallott infó alapján olyan ötlete támad, hogy ha ópiumfüstöt ereget a szellőzőrendszerbe, az őrök nagy részét el tudja altatni. Garrett így tesz, visszatartja a lélegzetét és kisebb harcok árán a csatornán keresztül kereket old.

41.
41.
JcGross
#40: "Ha meg tudják oldani a hangulatot, és azt, hogy ne legyen direkt "magátóljátszósszájbarágós" a game akkor igen, lehet jó."
Hát igen, ez a legnagyobb baj a mai játékiparral, hogy mindent lebutítanak, és a végeredmény kb annyi, hogy "push button and stuff happens". Egy kicsit off, de nekem ez a bajom az új Tomb Raiderrel is, semmi kihívás nincs benne, túlságosan erőltetik a harcot meg a konfrontációkat, teljesen lebutították az egészet. Ami aggaszt az az, hogy a Thief 4 is a Square Enix kezében van, ezért nem sok jóra számítok.
40.
40.
br1Koo
#35: Ha meg tudják oldani a hangulatot, és azt, hogy ne legyen direkt "magátóljátszósszájbarágós" a game akkor igen, lehet jó. Valahogy a Thief nekem mindig is azért tetszett, mert tényleg megfontoltan kellett mozogni, lassan óvatosan, ami miatt nem volt gyors a játékmenet, de legalább érezni lehetett , hogy tényleg lopakodunk és tényleg dzsúdózunk azon, hogy ne vegyenek észre. A Dishonored remek játék volt és lopakodós volt, de olyan simára, folyékonyra, egyszerűen kezelhetőre sikerült, hogy már a hangulata is más számomra(ami persze nem baj, mert egy tökéletes MŰ és nem is volt célja gondolom thiefnek lenni). Ezért mondtam, hogy remélem nem csinálnak elkaphatatlan emberfeletti főhőst garret-ből, hanem tényleg vigyázni kell mit hogyan csinálunk.
39.
39.
The Lone Drow
#38: Ne érts félre, nem gyilkoltam benne, max, amikor meguntam kicsit, és feszültséglevezetés gyanánt mindenkit kinyírtam, aztán load :D. Az Overlook Manson nevű pályán, ha jól emlékszem ez a neve, amelyiken a vak özvegy van, volt egy kisebb hall, előtte néhány lépcső, egy őr járkált be, én meg a lépcső elé olajos flaskát dobtam, mert épp humoromnál voltam, az eredmény az lett, hogy a zakózástól eszméletlen lett az őr :D
38.
38.
JcGross
#36: Én leginkább csak elmentem mellettük. Nekem az jobban tetszett, meg aztán még el is rejteni őket... Csak a baj van vele. Noisemaker arrow, water arrow a kedvencek között, ha meg rámtaláltak tőbben akkor gázbomba és mindenki kifeküdt. :D Szinte már csalásnak éreztem.
37.
37.
The Lone Drow
#35: Mert miért nem kellene? Garrettet a Keeperek képezték ki, csak az ott tanultakat arra használta, hogy a saját zsebére dolgozzon. Aztán, ha már ők képezték ki, illene tudnia harcolni is, nem? Ne érts félre, nem azt akarom, hogy a fél városi őrséggel elbírjon egyedül, csak, ha úgy van gyorsan pontot tudjon tenni 1-2 akadékoskodó őrrel. A DS-ben is volt, hogy meg bírtam ölni többet is tőrrel, bár hozzátartozik a dologhoz, hogy szűk helyen voltak és nem tudtak egyszerre támadni. Nem mintha ez lenne a lényege, mert többségében úgy próbáltam minden küldetést megcsinálni, hogy lehetőleg senki se vegyen észre, még csak ne is sejtsék, hogy volt ott valaki.
A parkour belefér majd, mert egy tolvaj szerintem alapvetően akrobatikus, ez belefér. Inkább a történettől félek. Nem tudom, hogy időben hol járunk éppen, de egyrészt aggasztó, hogy nem is említették eddig a Paganokat és a Buildereket, nagyon remélem, hogy nem hagyják ki őket. A másik meg az, hogy Garrett soha nem volt egy hős fajta, magától sosem mentené meg a "világot". Ha nagyon akarom, bele tudom magyarázni, hogy a harmadik befejezése után kicsit megemberelte magát, minden esetre kíváncsi leszek.
36.
36.
Shannaro
#35: Jep. Ha már két őr rádszállt, akkor felkellett használnod a minőségi eszközöket a tatyóból. A hátuk mögül lecsapni őket husánggal, na az volt a jó és halk módszer. Ha meg benne voltál a lecsóban, akkor fénybomba és iszkiri.
35.
35.
JcGross
#34: Szerintem meg pont illene bele. Egyébként is valószínűleg nem ugyanolyan lesz mint az AC-ben. Falmászás már a Deadly Shadows-ban is volt ha megvetted a falmmászó kesztyűt (most a pontos neve nem jut eszembe), a háztetőkön rohangálás meg szerintem illene a thief-be. Én hiányoltam is egy kicsit, hogy nem elég mozgékony néha Garett. De ez csak akkor működik ha ez hangos lesz és meghalják, különben lopakodás helyett is ez fog menni.
Ami jobban aggaszt, hogy a harcot könnyítik. Emlékszem én nem is akartam az őrökkel harcolni mert egy pár ütéstől már kidöglöttem (legnehezebb fokozaton persze). Ez a "már 4 őrrel nem tudunk mit kezdeni" egy kicsit baljós. Miért, 3-mal még elbírunk, meg kettővel? Már eggyel se nagyon kéne...
34.
34.
br1Koo
Már most hányok az ötlettől, hogy parkour lesz benne (a'la Assasins Creed). Ki nem állhatom hogy végig kell néznem, ahogy régi minőségi címekből a pénz kisajtolásának érdekéből fakadóan moslék casual szarokat készítenek.
33.
33.
JcGross
#28: Nem azt mondtam az lenne a jobb, ha nem jön folytatás. Az lenne a jobb ha MÉLTÓ folytatást csinálnak, amiben jobb manőverezés van, több kacat amit használni tudunk, jobb AI stb.
#25: Nem igazán arra gondoltam, hogy sebezhetőbbnek érzi magát az ember, hanem arra, hogy nem tudom hol vagyok pl egy dobozhoz képest. Már több lopakodós játékban előfordúlt, hogy azt hittem nem látnak, de valami testrészem kilógott és észrevettek (ala Far Cry 3 és Dishonered). Szóval ha nem lesz olyan mint a Deadly Shadowsban, hogy külső és belső nézet is, akkor engem nem nagyon izgat a játék (de ahogy kiolvastam a cikkből valószínűsíthető, hogy ugyanúgy fog működni, mint a harmadik részben).
32.
32.
Gabesz 17
#16: Az árvaházas rész tényleg durva volt. Emlékszem volt egy ajtó amin dörömböltek, de csak arra lehetett továbbmenni, szenteltvíz meg fénygránát meg egy sem volt nálam. Ott hagytam abba a játékot, aztán valahogy sosem volt "időm és kedvem" folytatni. :D
Most viszont így jópár évvel idősebben meg is jött hozzá a kedvem. Lehet fel kéne tenni, csak valszeg a szélesvásznú monitorom széthúzná a képet, mint más régi játékoknál. :(
Am a hajó nem volt annyira rossz, kb 1 perc alatt elfutottam a cuccosig meg vissza. Az élőholtak azt se tudták mi van. XD
31.
31.
#19: Ha nem 4:3as a monitorod akkor nem csodalom mert akkor meg nem volt csak az.
30.
30.
Shannaro
#28: A harmadik rész úgy végződött, hogy lehessen folytatást kreálni hozzá, de a fent leírtak alapján nem folytatása lesz, így kicsit szkeptikusan, de érdeklődve várom.

"A nézet kérdés pedig, hát.... kinek ez, kinek az, de az a legjobb, ha lehet választani, és akkor nincs vita!"
Pontosan.
29.
29.
#17: Nem semmi melo lehetett megetetni a doom nginjevel mert eredetileg unreal engines volt..
28.
28.
metercsiken
#22: A világ már csak ilyen, hogy a pénz az uralkodó "faj"!
Ez ellen sok mindent nem tehetünk, de ha már készítenek egy ilyen játékot szerintem örüljünk neki( mindezt persze úgy mondom, hogy az előzőket nem ismerem, így lehet neked van abban igazad, hogy nem kéne egy folytatás )
Hátha azért úgy össze tudják majd rakni, hogy élvezhető legyen!?
Én bízok benne!
Nekem egyébként az eddig látottak alapján bejön.
A nézet kérdés pedig, hát.... kinek ez, kinek az, de az a legjobb, ha lehet választani, és akkor nincs vita! : )
26.
26.
#21: Azt irta .
A doomhoz van szal megtalaltad.
25.
25.
#22: Ja. Sokkal sebezhetobbnek erzi a jatekos magat fpsben.
Mivel nem tudod mi zajlik kozvetlenul mogotted.
Abba meg csak remnykedni lehet hogy nem kurjak el....
24.
24.
#16: Minden idok leghangulatosabb jatek palyaja a thief 1 quintus kurtje palya.
Total gatyavonalkodozo palya volt.
Basszus megcsinalhatna mondjuk source-el valaki a thief 1-et...
23.
23.
Drazhar
Hihetetlen, hogy eddig mennyire hidegen hagyott a nextgen, most meg remegve várom az új címeket. Persze még így se jó, mert ugye első szériát sosem érdemes venni semmiből :)
De, hogy a játékról is legyen szó, a környezet szuper, Garrett külseje meg telitalálat!
22.
22.
Shannaro
#20: "Úgy látom jó úton haladnak, hogy ezt a címet is lebutítsák és a "casual gamerek"-nek kedvezzenek vele. Hisz ma már csak a pénz számít."

Egyetértek. Én azt kívánom, bár ne is jutott volna eszükbe, hogy folytassák. Így meg csak reménykedek benne, hogy óriásit alkossanak.

"...mert a belső nézet lopakodós játékba szerintem nem illik egyáltalán"
Itt viszont nem értek egyet :) Szerintem pont az FPS nézet ad neki egy olyan pluszt, ami miatt érdemes játszani, és jobban átéled a szituációkat.
21.
21.
csoki0619
#17: En nem talalom ezt a mod-ot sehol sem. A Doom 3-hoz dob ki Dark mod-ot, de a Thief-re nem talaltam ilyen nevu modot. Nincs hozza linked veletlenul?
20.
20.
JcGross
Szkeptikus vagyok. Ez a fókusz szerintem tönkre fogja tenni. Már rohadtul az agyamra megy ez a mechanika, a dishonered-től a hitmanan keresztül az új splinter cellekig már mindenbe belerakják. Mi lenne ha bíznánk vége a játékosban, hogy kitalálja ezeket? A kis nyomok éppen elegek, mint a Deadly Shadows-ban a csillogó tárgyak. Remélem tényleg lesz benne harmadik személyű nézőpont is, mert a belső nézet lopakodós játékba szerintem nem illik egyáltalán (ezért nem is játszottam az elsőkét résszel, és ezért utálom a Dishonered-öt is). Az meg, hogy a mágiát elveszik még szívfacsaróbb, hiszen ez adta meg az egész Thief világnak a pikantériáját. Úgy látom jó úton haladnak, hogy ezt a címet is lebutítsák és a "casual gamerek"-nek kedvezzenek vele. Hisz ma már csak a pénz számít.
19.
19.
csoki0619
#18: 19-es monitorom van, es Win7-est hasznalok. Az lenne a problemam, h a DS-ben akarmilyen felbontast allitok be, sehogy sem akarja teljes kepernyore atvaltani, mind2 oldalt marad 5-5 centi sotetseg, es nem tudom h ezen segit-e vmilyen mod vagy crack? Esetleg, ha valaki tudna segitine, megkoszonnem. :-) 1.0-as verziom van.
18.
18.
csoki0619
#16: En kb. olyan 14-15 eves lehettem, mikor jatszottam vele, es emlekszem jocskan bele is izzadtam + libabor, hatszorzet merevedes, este pedig remalmok. Na jo, egy kicsit tuloztam, de azert azt meg kell hagyni, h feelingesre sikerultek a palyak. Pl. mikor leereszkedsz a kutban a Poganyok koze, es a csatornakban maszkalnak a hatborzongato szornyek, vagy az oratornyos palya ami ugyszint hangulatosra sikerult. Imadtam, el is kezdtem ujra, bar akadt egy kis gondom, remelem valaki tud rajtam segiteni.
17.
17.
Sethiran
#14: Elindul a Thief 3. Mostanában kezdtem én is újra, és találtam egy lelkes csapatot, aki a Doom 3 motorjára felhúzta a Thief 3 pályáit és még újakat is. Nézz utána The Dark Mod néven fut a projekt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...