Elindult az új Alice-kampány

American McGee nem ül ölbe tett kézzel, elindította az Alice-rajzfilmsorozat Kickstarter-kampányát. A dizájner az Alice-történet befejezésének szánja az animációs szériát, ez alapján úgy tűnik, új játék nem is készül már.

Miután az OZombie-ét lelőtte, American McGee új Kickstarter-kampányt indított, ezúttal egy Alice-rajzfilmsorozat jogaira és elkészítésére gyűjtene össze 200 ezer dollárt.

McGee elmondta: az Alice feldolgozásaira mindig is trilógiaként tekintett, és míg az első két felvonás videojátékként látta meg a napvilágot, a harmadik rész, az Alice: Otherlands animációs sorozatként mutatkozik majd be - ezzel együtt az is eldőlt valószínűleg, hogy a Spicy Horse nem tudott megállapodni az EA-vel, és egyelőre lemondhatunk a harmadik Alice-játékról.

Az Otherlands története szerint 1875-ben, Londonban járunk, Alice egy nagyobb összeesküvéssel találja szemben magát, és szupererejével képes lesz belemászni más emberek elméjébe. További csavar, hogy a "más emberek" alatt híres és hírhedt személyeket is érthetünk, McGee Mark Twaint, Thomas Edisont, Charles Darwint, Viktória királynőt és Hasfelmetsző Jacket emlegette.


McGee szerint a kampány sikere ahhoz is közelebb hoz bennünket, hogy a korábban felvázolt terveinek megfelelően egész estés film készüljön az Alice alapján.

9 komment - szólj hozzá!