E3 2014: Infómorzsa az új Mass Effectről

  • Írta: fojesz
  • 2014. június 11.
  • Teaser
Link másolása
Nem érdemes túlzottan fellelkesülni, a BioWare még mindig nem hajlandó semmi konkrétat mondani az új Mass Effecttel kapcsolatban, de azért célozgat rá, hogy merre viszi majd tovább a sorozatot.

BioWare Edmonton és a BioWare Montreal fejese, Aaryn Flynn a GameTrailersnek beszélt még egy kicsit az új Mass Effectről: túl sok konkrétumot nem árult el, de azt megerősítette, hogy bár lesznek utalások az eredeti trilógiára, az új résznek nem lesz köze a korábbi epizódokhoz.


"Nem mondhatok még túl sokat. Van egy tényleg nagyon jó ötletünk, merre vigyük tovább a sorozatot, és bár az eredeti trilógia különálló lesz, egy csomó utalást adunk majd a korábbi részek rajongóinak" - mondta. Hozzátette, hogy Shepard és valószínűleg egyetlen korábbi szereplő sem tér vissza az új játékban, viszont a fajok között lesznek ismerősek, elvégre "nincs Mass Effect-játék kroganek nélkül".

A BioWare mindössze egy teaser videót rittyentett össze az Electronic Arts E3-as sajtókonferenciájára Mass Effect-fronton, ebben főleg a fejlesztők beszéltek a terveikről, illetve mutattak néhány képkockát a színfalak mögött készülő munkáikból is. Megerősítették, hogy "az űr egy teljesen új részét" fedezhetjük majd fel a következő Mass Effectben, ez többek szerint azt sugallja, hogy egy teljesen új galaxist kapunk.

Azt továbbra sem tudni, hogy történet tekintetében az új rész a Mass Effect-trilógia előtt vagy után játszódik majd.

22.
22.
Érdekes, játszottam a DLC-t is pedig, úgy tűnik nem minden maradt meg belőle. :)

Mindenesetre az elméletemet nem úgy kell elképzelni, hogy megpróbálnánk lepacsizni ezekkel rákokkal. Tegyük fel, hogy pl. egy, a salarianokhoz hasonlító, tudomány élvonalában levő faj előáll egy elmélettel, miszerint az örök harc organikus és szintetikus között nem jó, és létrehoznák ezt az AI-t. Ezt egyesek elleneznék, mások támogatnák. De utóbbiak sem tudják, hogy csúfos lesz a vége. Nem akarnak ők sem kiirtani egy egész galaxist, csak egy új megoldást látnak. Tehát nem arról lenne szó, hogy a reapereket megálmodó népirtó faj ellen/mellett vagyunk, hanem még a létrejöttük előtti évek(?)ről.

De mivel ez már meg is lett magyarázva nekünk, így fölösleges ezt továbbgondolni. Vagy ki tudja, voltak más fajok még a leviatánokon kívül.. :)
21.
21.
Tyranio
#18 Másrészt az összedolgozás elég nehéz lenne, hiszen nem nagyon tudsz bármit kezdeni egy olyan fajjal aminek az egyetlen célja, hogy kiirtson mindent. A kaszásoknak nincsenek érdekeik, nincsenek semmi számunkra érthető okaik (ahogy az első részben röviden kifejtette Fejedelem), csak az éppen aktuális intelligens fajok kiirtása.

Amit mondjuk könnyen el lehetne kerülni, ha a fajok ismernék a fenyegetést. Ami nincs letárolva a Citadellában vagy egyéb fontosabb létesítményben arról nem tudnak. A prófiánok is túlélték az inváziót egy hibernáló bunkerben, csak élelem és elég szaporodáshoz elég egyén nélkül éhen haltak és kihalásra voltak ítélve. Ha van egy bolygód ami el tudja látni önmagát a föld alatt 100-200 évig akkor és nincs lejegyezve sehol, nagy valószínűséggel túléled.
20.
20.
Uhu123
#18: Spoiler:
A leviathan Dlc-ben pont kiderül, hogy ugyan ebből a galaxsból jöttek. Egy itteni faj a leviathanok építettek egy MI-t, ami aztán a leviathanok mintájára létrehozta a reapereket. Mellettük nem harcolt snki, csak biorobotok, akiknek az elméjét már a Reaperek uralták.
19.
19.
Tyranio
#18 Érdekes, de ez már ki lett fejtve.
SPOILER ALERT

A kaszás előtti időkben egy Leviatán nevű faj uralta a galaxist és annak lakóit. Hogy megállítsák a szintetikusok és organikusok közti ellenségeskedést létrehoztak egy "Intelligenciát" ami aztán ellenük fordult és kiirtotta a fajuk nagy részét és a maradékot feldolgozta, hogy létrehozza az első kaszást, a Fejedelmet. Ezért is néz ki úgy mint egy baszott nagy rák. Ezért is kell a második rész végén egy emberi kaszással harcolni, mert azt belőlünk csinálták.

Hogy felgyorsítsák az aratás folytonosságát létrehozták a relé rendszert (logisztika) és a citadellát ami szinte biztosan a galaxis politikai és katonai központjává fog válni. Mivel azon keresztül jönnek aratni, ezért mindig a vezetést teszik el láb alól, megszerezve minden infót a "termésről". Amíg alszanak a mély űrben, addig az általuk módosított őrzők tartják karban a citadellát.

És ezt ismételgetik minden 50 ezer évenként. A kaszások célja csak a betakarítás és növekedés. Az "Intelligencia" motiváció azok amik ködösek (vagy lehet, hogy én nem emlékszem a kifejtésükre).

No mindegy a kaszások egy Terminátor teória egy csipet Lovecraft-al megfűszerezve. Remélem végre lezárják a történetüket.
18.
18.
És mi lenne akkor, ha mi lennénk a Reaperek? Ha az űr "teljesen új része" mondjuk a mélyűr lenne? (Vagy felőlem bármilyen galaxis, ahonnan kimásztak.) Esetleg megismerhetnénk a teljes sztorit arról, hogyan váltak azzá, amivé. Gondolom ők se baszott nagy rákokként kezdték eredetileg. Tudom, ez már azért se valószínű, mert épp most ígértek nekünk kroganeket.. De szerintem bőven lenne egy ilyen felállásban potenciál. Vagy egyszerűen abban a korban élnénk, amikor felemelkedtek, és harcolhatnánk ellenük, vagy akár az ő oldalukon is. Bár a vége úgy is az lenne, hogy győznek és nekiállnak kiirtani mindenkit, és a sorozatra meg igenis az a jellemző, hogy több végkimenetele lehet. De esetleg alakíthatnák úgy is, hogy a tetteinktől függően ez az egyféle befejezés teljesen más megvilágításba kerüljön. Mittomén, ha velük vagyunk, egyszerű happy end, ha meg ellenük, akkor a renegade lezárás szerint mondjuk épp legyőzzük őket (magát a fajt), de a mocskok az utolsó leheletükkel még sikeresen elkövetik a legnagyobb genyaságot: beindítják a cuki kis népirtó gépeiket, és akkor kész is a vörös lézert uccsó képkockán arcunkba nyomós cliffhanger.

Kicsit elkalandoztam..
17.
17.
Tyranio
#16 Pontosan. No habár a három nem nagyon foglalkozott a döntéseiddel engem is érdekel a poszt kaszás világ és az, hogy a kisebb-nagyobb döntéseink, hogy teljesedtek ki a jövőben.
16.
16.
Menyus
#13: Én is ezen a vonalon indulnék el ami abban a korban játszódik mikor az eredeti trilógia már történelem, de maradnék a saját univerzumunknál. Elvégre a rajongók kíváncsiak mi lett a galaxisukkal amit "megmentettek".
15.
15.
JBoy
#12: Neki is sikerült volna csak nem maradt idő.
14.
14.
Ezen hír alatt már leírtam, hogy szerintem miről lesz szó:
http://gamekapocs.hu/hir/39711/valahol_a_fejlesztes_kozepen_jar_a_mass_effect_4

"Én szerintem, itt az egész univerzumot újrakreálják, legalábbis a 3. rész stáblistája utáni rész, erre is utalhat. Ugyanis az az érdekes, hogy Shepard történetét, úgy említi meg az öregember, mintha csak egy mese lett volna, vagy egy legenda, ami ki tudja milyen rég óta történhetett, ha egyáltalán megtörtént. Magát Shepard-öt sem személyként említik meg abban a jelenetben. "Tell me more about the Shepard." Szóval én arra tippelek, hogy egy teljesen új univerzum lesz a következő részben, ami vagy az igazi(másik) ME univerzumban játszódik, vagy ki tudja hány millió/milliárd évvel később, a harmadik rész után."

Ha Shepard története csak egy legenda, amiről nem tudni, hogy valóban megtörtént-e, vagy csak mese volt az egész, akkor ezzel elkerülhetik, hogy a 3. rész vége miatt, elágazzon az új történet. Pláne, ha több ezer, vagy millió évvel később játszódna az új rész. De ezek szerint, már biztos, hogy időbeni folytatás lesz és ez tetszik.
13.
13.
Angie Dee
Azt nagyon sajnálom, hogy egyetlen korábbi szereplő sem tér vissza, még csak egy cameo erejéig sem...
DA2-ben pl. egy küldi erejéig Zevrant is láthattok: szerintem ilyen módon visszahozhatnának egy-két karaktert.
12.
12.
Tyranio
#11 Ezt mond Hitlernek.
11.
11.
JBoy
#10: Addig még a legidiótábbak is eljutnak...
10.
10.
Tyranio
#8 Ja. Nem is tudtam, hogy tudtad feltételezni, hogy azok kijutottak az űrbe önerőből. Én azon is csodálkozom, hogy az atombombáig eljutottak.
9.
9.
Tyranio
Hát én örülök neki, hogy új alapokra helyezik a címet. Szerettem az eredeti trilógiát is, de az a történet le lett zárva és az igazat megvallva a reaper fenyegetés már a háromban is egy kicsit fárasztó volt. Ettől függetlenül van egy közkedvelt univerzum amiből még sok játékot lehet csinálni, csak ne szúrják el.

#7 Az, hogy nem jelennek meg az nem jelenti azt, hogy ki vannak írva. Lehet, hogy pár száz év után járunk és csak a "legendájukat" ismerjük meg vagy meg se halnak, csak nem mutatkoznak.
8.
8.
randall13
#6: Akkor ez mindent megmagyaráz, köszi. :D Lehet neki kéne ugranom a trilógiának, mert még csak 1x játszottam végig.
7.
7.
kt1
Szerintem ha teljesen új hely lesz és csak utalások Shepardra és a kalandjaira, akkor nem sok ismerősre számítanék.

Se Citadella, se Afterlife, ha már az hírnek számít, hogy lesznek kroganok, akkor nem éppen a hasonlóságáról lesz híres.

Mass Effect 1-3 egy trilógia volt és vége van (kár, hogy csúnya vége, de vége), bármi ezután jön, az más lesz. Nem biztos, hogy rosszabb, de más.
6.
6.
Tyranio
#4 A salarian-ok juttatták fel őket az űrbe, 2 ezer évvel azután, hogy egy nukleáris háborúban elpusztították a saját bolygójukat. Azonban csak azért emelték fel őket, hogy harcolhassanak a Citadella fajaiért a rachni háborúban. De ugye a győzelem után a Kroganok fellázadtak és a többit tudod.
5.
5.
Teuton
Még a saját galaxison belül is a felderítetlen Relayek világába ellátogathatunk és feltárjuk, hogy mást ne mondjak.
4.
4.
randall13
Utálom a kroganeket. Túl primitívek, már az is csoda hogy feljutottak valahogy az űrbe.

A történet meg szerintem párhuzamosan fog futni a trilógiáéval. Legalábbis ez lenne a leglogikusabb alternatíva. Talán egy fejvadász az Afterlifeban... :D
3.
3.
Uhu123
Valamiért nagyon rá vannak izgulva a kroganoka. :D
1.
1.
tyber16
remélem a trilógia után játszódik majd, és láthatunk egy arany shepard szobrot a citadella közepén :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...