Quantum Break - új trailer, hivatalos a PC-s verzió

  • Írta: Shifty
  • 2016. február 11.
  • Bejelentés
Link másolása
A pár órával ezelőtti találgatások végül beigazolódtak, a Remedy ugyanis nemrég megerősítette, hogy a Quantum Break PC-re is ellátogat, ráadásul ugyanakkor, amikor Xbox One-ra is.

A Microsoft és a Remedy hivatalosan is megerősítette, hogy a Quantum Break PC-re is meg fog jelenni. A bejelentés szerint a Windows 10-re készülő változat az Xbox One-os premierrel egyszerre, vagyis április 5-én debütál. 

A finn stúdió azt is megerősítette, hogy aki megvásárolja a játékot, az ingyen megkapja mellé az Alan Wake-et, illetve annak két később megjelent DLC-csomagját, a The Signalt és a The Writert.  Emellett akik most előrendelik a címet, azok hozzájutnak az Alan Wake's American Nightmare-hez is - mindkét Xbox 360-as cím játszható lesz Xbox One-on is a visszafelé kompatibilitás jóvoltából.

De a jó híreknek ezzel még nincs vége. A Microsoft és a Remedy ugyanis szeretné megadni a lehetőséget arra, hogy mindenki szabadon válasszon magának platformot. Így ha most előrendelitek a játék Xbox One-os digitális kópiáját az Xbox Store-on keresztül, vagy épp az Quantum Break-féle Xbox One-csomagot tetetjük félre, akkor ezek mellé jár egy token is, ami a Windows Store-ban beváltva hozzáférhetővé teszi a játék PC-s, Windows 10-es változatát is.

És ha már szóba került az új Xbox One bundle, akkor emlékezzünk meg arról is. A csomag tartalmazni fog egy gyönyörű fehér borítású, 500 GB-os Xbox One-t, egy stílusban megegyező kontrollert, a játék digitális, előretelepített változatát és a fentebb említett Alan Wake-et és annak DLC-it is. A csomag 349 dollárba fog kerülni.

Szóval a Quantum Break április 5-én jelenik meg, PC-re és Xbox One-ra. A játékról írt tartalmas előzetesünket itt olvashatjátok el. A PC-s változat gépigénye a következő:

Minimum rendszerkövetelmény:

  • OS: Windows 10 (64-bites)
  • CPU: Intel Core i5-4460 (2,7 GHz) vagy AMD FX-6300
  • GPU: NVIDIA GeForce GTX 760 vagy AMD Radeon R7 260x
  • Memória: 8 GB
  • HDD: 55 GB szabad tárhely


Ajánlott rendszerkövetelmény
:

  • OS: Windows 10 (64-bites)
  • CPU: Intel Core i7-4790 (4 GHz) vagy hasonló AMD
  • GPU: NVIDIA GeForce 980 Ti vagy AMD Radeon R9 Fury x
  • Memória: 16 GB
  • HDD: 55 GB szabad tárhely
123.
123.
kopic
Ultra rendszerkov. lazán megvan.
121.
121.
PaprikaJancsi
120.
120.
Megmondókapitány
#118: Akkor az szar is marad 1 darabig.
118.
118.
PaprikaJancsi
#109: Az a szar érzés, hogy még mindig itt vagy.
116.
116.
Effecta
Ez megeszi és kiszarja a gépem....
115.
115.
Caleon
#113: Én megértem az álláspontodat. Az ember mindig többet akar, kapzsik vagyunk, hálátlanok, elégedetlenek, ilyen a természetünk.

Hadd idézzem a CD Projekt állásfoglalását:

"Ha a konzolpiacot nem vettük volna figyelembe, most nem egy ilyen Witcher 3 lenne előttetek. Ez ilyen egyszerű. A konzolpiac hatalmas, több eladással kecsegtet, emiatt pedig nagyobb büdzsével számolhattunk. Nem engedhettük meg magunknak egy PC-exkluzív cím fejlesztést. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy igen, PC-n a grafikából sokkal többet tudtunk volna kisajtolni, ha csak erre a platformra koncentrálunk, pénzügyileg viszont nem tudtunk így megállapodni."

Tehát a konzolos eladások nélkül a W3 nem hozta volna be a fejlesztés költségeit, a konzolok nélkül viszont még többet kihozhattak volna belőle. Ez rókafogta csuka.

Itt a teljes cikk, amiből viszont kiderül, hogy konzolok nélkül is csak Pakson futott volna el az eredeti koncepció: http://www.gamestar.hu/the-witcher-3-wild-hunt-grafikai-butitas-cd-projekt-red-magyarazat-adam-badowski.html

"A csodálatos füst és tűzeffektektől viszont tényleg muszáj volt megszabadulniuk. A srácok szerint egyszerűen megfőzte volna a PC-ket a DirectX 12 nélkül a két effekt, ezt pedig érhető okok miatt nem merték megkockáztatni."

Szóval megértelek. Egyszerűen gondolkozol, mint a faék. Nyugodtan veszítsék el emberek százezrei vagy milliói a munkájukat, akik ma a konzolok fejlesztéséből, építéséből, eladásából és a konzolokhoz köthető üzletágakból élnek. Csak legyen meg a 60 fps.
114.
114.
A Pulyka
#113: Az nem, de mindenképpen ott kezdodik :D
113.
113.
Megmondókapitány
#112: Mégis mindenki csak a saját hülyeségét szajkózza, azt védi a végletekig, a különbség, hogy az én véleményem szembemegy a közösség véleményével.
Ha valaki nem kíváncsi rá, elhalad felette, ha valaki megszólja, az azt jelenti, hogy eltalált valamit, vagy csak szimplán meg kell mondania a saját véleményét a dologgal kapcsolatban.
Neked azért a One mert azon van több játék, nekem azért a ps4, mert azon van több játék ami érdekel. A különbség, hogy az XO elveszti ezeket a játékokat sorra. De csak, hogy értsd, ugyanígy drukkolnék a ps bukásának is, csak ez nem fog bekövetkezni mert a Sony nem heréli ki a saját konzolját.

#110.
Igen, persze. A konzolok nélkül véget ér a játékipar.
112.
112.
Ra1D3n
#109: Tudod, hogy van ez. A vélemény olyan mint a segglyuk, mindenkinek van, de jóesetben senki sem kíváncsi a másikéra, ahogy az ideregisztrált olvasók 99%-a sem a te agymenéseidre. Hánynom kell a glorius pc master race hívőktől, ahogy tőled is. Van nekem is egy bitang erős gépem(i7-4770k, 16GB RAM, GTX 770 4GB, csak, hogy a fontosabb specifikációkat idevéssem belőle), meg van egy One-om is, PS4 meg kb nem érdekel, mert az Uncharted önmagában édeskevés ahhoz, hogy behúzzon egy konzolvásárlásra, a többi meg nem érdekel, vagy indie, egyedül a God of War miatt vennék gépet.

Elkanyarodtam a témától, de a lényeg, hogy személy szerint sokkal jobban szeretek konzolon játszani, jobban bejön a felület is, de ez lehet az én betegségem már ilyen téren. Kifejezetten szeretek esténként besüppedni pár halo 5 meccs erejéig. Nekem mocskosul hiányoznának a konzolok ha nem lennének, meg hát, azért a konzoloknak nem kevés dolog köszönhető(elég csak a PS1-re gondolni és a 3D esetére ami addig elképzelhetetlen volt)...
111.
111.
makkandis
#107: Lehet, hogy teljesen mas tipusu jatekokkal jatszunk, de en ezekkel a pc-n hu de szarul futo jatekokkal valahogy nem talalkozok. Persze van egy ket szar port, de a batman is azert kavart ekkora port, mert baromira nem ez az atlag. Tobb mint 400 jatekom van es szerintem jo ha 3-4 olyan van, amit tenyleg szar portnak lehet nevezni. Persze en is latok sok panaszkodott a forumon, csak amikor valaki kozli konfigjat es kiderul hogy a minimumja sincs meg, de azert szar port, akkor tenyleg csak a fejem fogom kinomban, vagy a masik veglet akinek meg azert szar mert az 980 titan sli-e szerinte tobbre is kepes lenne, mint a "konzolos" grafika. Az meg hogy sajnos sokszor bugosan jonnek ki a jatekok, ugyanugy megvan konzolon is, ott is mennek a tobb gigas patchek rendesen. De ok akkor legyen ez velemeny. Bar az azert erdekelne, ha annyire siralmas a helyzet a pc-n akkor nem fogja tonkrevagni a Quantum Break elmenyet, hisz a jol futo konzolos verzio helyett a bugos es akadozo pc-sel kell jatszanod.
110.
110.
A Pulyka
#109: Ha nem lennének konzolok, nem kapnál semmilyen portot sem...
109.
109.
Megmondókapitány
#99: #94
Szar érzés a pocsék választás mi?!
Ameddig a GK-n free reg van, addig ontom a véleményemet, bármennyire is fájdalmas nektek.
BTW fullos pc-m és ps4-em van. Ennek fényében mondom, hogy tűnjenek el. Kibaszottul örülök neki, hogy általában 30 fps-re vagyok kényszerítve olyan exkluzívoknál, amik ha jönnének pc-re, gond nélkül mennének 60 fps-sel.
Ha nem lennének konzolok, akkor nem pc portot kapnánk, hanem arra kihegyezett játékokat.
108.
108.
Caleon
#101: PC-n fogja játszani, ilyen egyszerű.
107.
107.
szenye
#101: Félreértettél. Egyébként is eladtam volna az XO-t, mert minden végigjátszottam, ami érdekelt kivéve a Quantum Breaket. De miután kiderült, hogy PC-re is megjelenik - azon is elérem majd, tehát tényleg feleslegessé válik a Box. Helyette azon játékok miatt amik csak PS4-en elérhetők (már most vagy a jövőben), és érdekelnek, lecseréltem a konzolt - mert mindkettőt nem nagyon éri meg nekem fenntartani. A hozzászólásom első fele pedig - baromságnak tartod vagy sem - egy vélemény. Miért kéne egyet értenie vele mindenkinek? Ettől színes a világ ;)
104.
104.
delphijos
#68: Nem volt szándékomban ( azért ez nem ennyire kardinális kérdés ). Csak nem vagyok gondolatolvasó. Lehet hogy Te tudtad mire gondolsz, de a kommentből az jött le, hogy a két dolgot "egyformának" tekinted.

Ebben a formában egyetértek, minden megtalálhatja a maga vásárlóközönségét, bár azért mindent talán mégsem lehet letolni az embere torkán. Azért pl. az Apple cuccok csak képviselnek valami extrát egy egy "sima" pc-hez képest. ( Ha mást nem az OSX-et ) A Steam Machine koncepció sem nagyon jön át. De ki tudja..... Akár egy pofás ház is eladhatja őket ha a belső és az ár korrekt.
103.
103.
delphijos
#94: "Minden egyes exkluzív cím megszűnése egy lépés eme korlátoltság megszűnése felé"

Ha már itt tartunk, akkor inkább fordítva. Egy multi címnél nincs se idő, se pénz arra hogy a nagyobb teljesítményre képes platform verziójába "extrákat" tegyenek.....
102.
102.
traumraise
#101: Az hagyján de némelyik kommentből az jön le hogy neki azért esik jól egy játékkal játszani mert exclusive. Ha nem az akkor már nem is érdekli...érdekes. Amugy nem lesz egy nagy eresztés ez a QB, nem is kell sokat várni tőle akkor nem lesz pofára esés. Ez egy szimpla film szerű sztorival megáldott csőjáték lesz. Eddig semmi hűha nincs benne azon kívül hogy indokolatlan a gépigény :)
101.
101.
makkandis
#96: Szóval adott egy játék, ami nálad system seller volt. De csak azért mert ez a játék kijön pc-re is, te már játszani se fogsz vele, és akkor higyjük el hogy te szeretsz játszani... A kommented első felére meg nem is reagálnék akkora baromság. Komolyan úgy néz ki ez a topic mint ha egy rakás hisztis óvodás vinyogna itt.
100.
100.
Tokodboy
A divisionnek mi köze hozza amikor multiplatform es szarul nez ki. Egy konzol exkluzív jatek sokkal szebb es valószínűleg gameplay re is ezerszer jobb. Ez hulye érv volt.
99.
99.
PaprikaJancsi
#95: +1 (ideje lenne, hogy elmenj)
98.
98.
szenye
#96: Az otthoni PC-m valamivel veri az itt feltüntetett minimum követelményt - Kb 150-170e Ft értékű lehet, és előre félek megint milyen kompromisszumokat kell kötnöm (vagy ronda lesz vagy akad a játék) Bármilyen konzolt most már 100e körül vagy alatta is lehet venni.
97.
97.
szenye
#96: +hozzáteszem, hogyhogy az ugyanúgy kinéző, tartalmilag talán kevesebbnek is tűnő "indie retro" játékok, amiket anno a commodore 64kb-tal futtatot, most 2-3GB-on terjeszkednek?
96.
96.
szenye
#94: A konzoloknak hála a fejlesztők még megpróbálnak programozni kicsit, mert hogy PC-re nem megy a nagy átlagnak az biztos. Szemre hasonló (legyen átlagos) grafikával a konzol - TV pároson gyönyörűen fut a játék, míg a nem kevés pénzért fejlesztett PC-n szaggat és sokszor bugokkal teli. Amióta az eszemet tudom PC-t használok, de az utóbbi 6-8 évben egyre jobban a konzolok felé orientálódok. A PC megmarad MMORPG, stratégia platformnak (bár ezeknél is sokszor morgok a futtatási gondok miatt), minden más megy konzolra.
Abban meg én is hajlamos vagyok egyetérteni, hogy a Microsoft kinyiffantja a saját konzolját ezzel. Nyilván személyes döntés, de én pl. most adom el az XO-t és veszek PS4-et, ez lett volna az egyetlen XO exkluzív játék ami érdekelt volna platformon. Ja hogy jön PC-re is? Bye Xbox! Nehogy itt platform-fanatikusok a torkomnak ugorjanak, azon játszok, ami leginkább megfelel az igényeimnek. Ha tehetném lenne minden konzolom meg egy high end PC-m! Na megyek is lottózni...
95.
95.
#94: Neked kéne már eltünnöd a pc-del meg a korlátaiddal + hülyeségeiddel.
73.
73.
UncannyDante94
#64: hát..ha tényleg jönnek ezek az AAA kategóriás címek PC re is,akk én eladom a boxomat,ugyan is nem lesz kellő mennyiségű exclusive címek boxra,és PC re olcsóbbak a játékok,plusz ott nemkell fizetnem LIVE ra,ha multiznékom lenne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...