Star Wars: Battlefront - Greedo és Han összecsap

  • Írta: Shifty
  • 2016. március 18.
  • Videó
Link másolása
Hiába tudtuk, hogy mit is fog tartalmazni és pontosan mikor fog jönni a Star Wars: Battlefront új DLC-je, az Outer Rim, a letölthető kiegészítésből pár képet leszámítva eddig semmit se láthattunk. Ennek vége, befutott az első gameplay trailer.

Az Outer Rim sajnos nem az a DLC lesz, amiben új planétát kap a Star Wars: Battlefront, így a bejelentett új helyszínek mindegyike ismerős környezetben játszódik majd. Az új lokációk a Sulluston és a Tatooine-on lesznek megtalálhatóak. Ellátogathatunk Jabba jól ismert palotájába és a Sail barge-ra, valamint a nem túl barátságos Sullust ipari részlegére. Emellett kapunk egy vadonatúj játékmódot, az Extractiont, két új hőst, Greedót és Nien Nunbot, továbbá vadonatúj Star Cardokat és csúzlikat is.

A pakk március 22-én érkezik. A szezonbérletesek ingyen, mindenki más 15 dollár ellenében kapja majd meg a csomagot.

20.
20.
bAguziB2
#19: Maga a Jakku bolygó az EP7-ben tűnt fel először, de ami bekerült a játékba az rögtön a Jedi visszatért után játszódik így köztes résznek mondható, nem EP7 tartalom.

Viszont a licenc probléma a legkevesebb szerény véleményem szerinte, ha olvastatok twitter válaszokat szinte mindenhol az volt a devek reakciója a klónos kérdésekre, hogy: "A program ezen verziójában csak az eredeti trilógiával foglalkozunk (4-5-6)".

Ezzel lehet arra következtetni, hogy adnak ki egy újabb battlefrontot később minden tartalommal, amit szeretne a community (klón háború, EP7, stb.) vagy azt, hogy annyi DLC lesz kiadva végül, hogy totál más képet fog mutatni a játék...nem lehet tudni. Csak reménykedni :)
19.
19.
Kolompár Tarzan
#7: Ezt honnan vetted? Az első kieg a JAKKU volt, ami EP 7.
17.
17.
Cipo3
Van valami tapasztalat, hogy le fog-e menni a season pass ára? EA szokott ilyet? Mondjuk fél év múlva. 15e nagyon sok feléért megvenném.
16.
16.
strike19
Nekem tetszik ez a DLC de én max 2000 Ft adnék érte.Annál többet nem ér.
14.
14.
Drazhar
#7: Az EA egyedüliként állt össze a Disney-vel 10 évre, ergo minden SW-hoz van joguk. Mindössze a Battlefront esetében csak az eredeti trilógiával foglalkoznak - nem mert nincs joguk, csak mert így akarták.
13.
13.
gduck
Csak a szezonbérletesek kapják meg március 22-én! Aki csak ezt veszi meg, annak még várnia kell 2 hetet!
12.
12.
Batman
#8: Értem amit mondasz de nem értem ezt a rabláncot az EA kezén. Ott a mobilos Galaxy of Heroes, abban klasszikustól új trilógiáig mindenki még Force Awakens karakterek is benne vannak. Egy AAA++ Címhez meg nem engedik betenni őket? Nem értem hogy van ez :/
11.
11.
RangerFox
#8: Mondták hogy csak az original trilógiára fókuszálnak....
8.
8.
Caleon
#7: Ezt mondjuk mondhatták volna a Battlefront megjelenése előtt is, mert így a season pass kicsit átverés-szagú.
7.
7.
delphijos
#3: Ha jól tudom, az EA-nak egyelőre se az I-II-III-hoz, se a VII-hez nincs szerződése, ezért nincs semmi más csak a classic trilógia.
6.
6.
Caleon
#5: Szívesen!

Na ez jó hír, jövő héten ki is lehet próbálni.
Bár most Division és UFC 2 mellett minimálisra csökkentek az igényeim más játékok iránt egyelőre...
5.
5.
Shifty
#4: Javítottam, köszi.
4.
4.
Caleon
Available March 22 van a video végén. Biztos április közepén jön?
3.
3.
Batman
Hát nagyon kellett az a p*na szájú csóka a játékba, meg a kis béka is. De Anakin? Windu? Jango Fett? Rey? Kylo? Na ők nincsenek. Király.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...