Csúszik a Battlefield V megjelenése

  • Írta: fojesz
  • 2018. augusztus 30.
  • Csúszás
Link másolása
A vártnál valamivel később, novemberben kerülhet csak boltokba a Battlefield V. A fejlesztők azt mondják, egy kicsit tovább szeretnék csiszolni a játékmenetet, azonban jó eséllyel a konkurencia is közrejátszhatott a csúszásban.

Nem gondoltuk volna, hogy az Electronic Arts bevállalja, végül azonban a kiadó úgy döntött, hogy elhalasztja a Battlefield V megjelenését. Az eredeti tervek szerint az FPS október 19-én került volna boltokba, a mostani bejelentés szerint azonban csak november 20-án vásárolhatjuk meg PC-re, PS4-re vagy Xbox One-ra.

A DICE blogbejegyzése szerint azért döntöttek a halasztás mellett, mert szeretnék még tovább csiszolni a játékmenetet: a csapat állítása alapján az elmúlt hetekben tartott videojátékos rendezvények és zárt tesztelések során számtalan visszajelzést kaptak és dolgoztak bele a játékba, és biztosak benne, hogy a jövő héten kezdődő nyílt béta is - ennek az időpontja tehát nem változott - rendkívül hasznos lesz számukra. A publikus béta és a megjelenés között így két és fél hónapjuk lesz arra, hogy tökéletesre polírozzák a játékélményt.

Hogy sikerrel járnak-e, vagy sem, azt novemberben tudjuk meg, érdemes azonban megjegyezni, hogy a csúszás mögött egy másik nyomós indok is meghúzódhat. A Battlefield V az eredeti megjelenési dátummal pont beékelődött volna a Call of Duty: Black Ops 4 és a Red Dead Redemption 2 premierje közzé, és az iparági elemzők előrejelzése, illetve az előrendelések szerint a trió harcát a Battlefield bukta volna el.

Így a Battlefield V premierje valamivel lájtosabb időszakban várható, és még az ünnepi őrületet sem kési le az EA. A csúszás híréhez vigasztalásképpen egy új gameplay videót mellékeltünk fentebb.

10.
10.
NECROSMOKE
Ez is egy fajta marketing fogas, de most egy kisse szegyen rajuk nezve. Amugy nem vagyok tulzottan egy BF fan/gay/geek, de szerintem az egyik legjobb lovolde...persze ez nezopont kerdese is egyben. Mindegy, addig el leszek a BF 3, BF 4 meg a BF Hardlin-al XD

A Red Dead helyben pedig be sem jelentettem volna a megjelenesi datumot. Csak ugy amikor megjelent volna egy AAA jatek, akkor BUMMM! o is kidobta volna a full jatekot es ugy is szarra alazta volna barmelyiket...szinte :D
9.
9.
8.
8.
Drazhar
Tehát amikor egy ugyanolyan szitu állt volna fenn, mint anno a Titanfall 2 esetében, akkor két éve vígan lőtték lábon saját magukat, pedig ott is előre jelezve volt a baj - de amikor külsős "iparági elemzők" (jelentsen ez bármit) szólnak, akkor persze egyből halasztanak.
Értem, Okcső.
7.
7.
BockÚr
#5: "accept it or dont buy it" bejött gg dice,
+1 Red Dead megaláz most mindent.
5.
5.
ollie92
Berezeltek a Red Dead Redemption 2 hatalmas duzzadó falloszától...amúgy meg a játék erősen béta fázisban van.
2.
2.
PaprikaJancsi
1 hónap premier pass-szal lehetett volna nyomni a Fifa 19-et, meg a BF V-öt. Túl szép is lett volna :D
1.
1.
Jol tettek, nem lett volna ertelme, plusz 1 honap semmi ha a beta visszajelzesei tenyleg erdeklo oket, ketto azert mar jobb.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...