Breaking: bemutatkozott a Nintendo Switch Lite

A Nintendo meglepetésre az E3 után sütötte el a várva-várt bejelentést, miszerint érkezik a Nintendo Switch némileg leegyszerűsített, ám olcsóbb kiadása. A Nintendo Switch Lite kizárólag kézikonzolként használható.

Beigazolódtak a pletykák, bemutatkozott a Nintendo Switch Lite, amely a Nintendo Switch kistestvére lesz: a konzol három különböző színben (sárga, szürke, türkiz), 200 dolláros áron kerül majd forgalomba szeptember 20-án, vagyis olcsóbb lesz, mint a két éve bemutatott modell. Novemberben egy pokémonos különkiadás is érkezik a gépből.

A vékonyabb árcéduláért azonban némi kompromisszummal kell fizetnünk. A Switch Lite kijelzője 6,2 helyett 5,5 hüvelykes, igaz, továbbra is 720p felbontás mellett üzemel. További erős megkötés, hogy a konzol nem csatlakoztatható tévéhez, így azt egyszerű kézikonzolként indítja útjára a Nintendo, nem pedig hibridként, mint a nagytestvért. A Switch Lite így csak azokkal a játékokkal használható, amelyek a handheld módot is támogatják.

A Switch Lite borítása alatt is történtek változások, jóllehet a beépített (és microSD-kártyával bővíthető) tárhely továbbra is 32 GB-ra rúg. A kiotóiak szerint a konzolba egy hatékonyabb processzor került, így ennek (és vélhetően a kisebb kijelzőnek) hála az akkumulátor egy feltöltéssel 20-30 százalékkal tovább bírja, mint az elődé. Fontos megemlíteni, hogy az új proci következtében a Switch ventilátora is kisebb lett, így összességében az egész konzol összement picit - ennek megfelelően a Switch Lite a Nintendo Labo-kiegészítőkkel sem lesz kompatibilis.

A gombkiosztás nem változott, az egyedüli érdekesség az, hogy a bal oldalon pihenő négy gombot egy normális D-padra cserélte a Nintendo. Mindezt azért tehette meg, mert a Switch Lite nem a lecsatolható Joy-Conokkal érkezik, és így a két oldal gombjainak nem feltétlenül kell hasonlónak lennie (aminek ugye a lokális multinál volt értelme). A Joy-Conokkal együtt a rezgőmotorok is búcsúznak, ha viszont mindez hiányozna, még mindig csatlakoztathatjuk a géphez a már meglévő, vagy külön megvásárolt kontrollereinket.

Az első beszámolók szerint a Nintendo Switch Lite a Nintendo 2DS XL-re emlékezteti a játékost. Ezt csak azért érdemes megemlíteni, mert a korábbi pletykák is arról szóltak, hogy a Nintendo a 3DS mintájára tervezi továbbfejleszteni a Switchet, vagyis érkezik egy olcsóbb, egyszerűsített kiadás, amely a 2DS-hez fogható (ez a Switch Lite), és készül egy valamivel erősebb, drágább példány is, ami pedig a New 3DS XL-hez. Ez utóbbi létezését még nem erősítette meg a cég.

66 komment - szólj hozzá!