Spider-Man: Remastered - nem lesz külön kapható

Három nem túl jó hírrel tudunk szolgálni a Spider-Man-játékok rajongóinak: nem lesz külön megvásárolható a 2018-as Marvel's Spider-Man újrakeverése, és nem is frissíthetünk arra ingyen, valamint a mentéseinket sem vihetjük át PlayStation 5-re.

A legutóbbi PlayStation 5-műsor alatt kiderült, hogy a Marvel's Spider Man: Miles Morales megkapja majd a maga Ultimate Edition kiszerelését, amely tartalmazni fogja az új játék mellett a 2018-as epizód PlayStation 5-höz igazított kiadását is.

Azonban rossz hír ezzel kapcsolatban, hogy akik csak a Marvel's Spider-Man: Remasteredöt vásárolnák meg, arra nem lesz külön lehetőségük - ez a változat kizárólag az Ultimate Edition részeként érhető majd el. Azt is szomorúan konstatáltuk, hogy nem lesz ingyenes next-gen frissítési lehetőség azoknak, akiknek már megvan PlayStation 4-en a Marvel's Spider-Man.

Végül azt is megtudtuk, hogy a PS4-es verzióból nem tudjuk majd átvinni a mentéseinket a PlayStation 5-ös kiadásba, így akik beneveznek pókarc kalandjára a következő generációs Sony konzolon is, azok készüljenek fel rá, hogy mindent a nulláról kell majd kezdeniük.

41 komment - szólj hozzá!