HWSW: Bemutatkoztak a legújabb iPhone-ok

  • Írta: fojesz
  • 2021. szeptember 15.
  • Hardver
Link másolása
Az Apple idén képtelen volt meglepni az iPhone-rajongókat, a tájékozottabb közönség ugyanis semmilyen váratlannal nem szembesülhetett a keddi bemutatón. Az iPhone 13 szériája a tavalyi modellek ráncfelvarrása.

A tavalyi koreográfiához hasonlóan most is négy iPhone-t mutatott be az Apple: a két alapmodell mellé két Pro-variáns társult. A termékek javarészt azonos alapokra épülnek, ami a készülékdizájnnál kezdődik. A tavaly visszahozott szögletes formaterv maradt (és várhatóan még fog is pár évet), akárcsak a kijelzők és a készülékek méretei. Az idei modellekkel csak az iPhone X-nél bemutatott notch, vagyis a képernyőbe vágott felső rész területe csökkent. A tervezők 20 százalékkal szabták kisebbre a belógó területet, melyre az előlapi kamera, valamint a Face ID szenzorai miatt van szükség. A képek alapján a kávához nem nyúlt az Apple, maradt a panel körüli viszonylag széles sáv, amit csak még inkább kiemel a készülék szögletes dizájnja.

Az arcalapú biometrikus azonosítással, azaz a Face ID-val kapcsolatban nem említett fejlesztéseket az Apple. Pár hete felreppentek olyan pletykák, hogy az új készülékekkel megoldják a maszkos arcfelismerést, ám egyelőre úgy fest, erre végül nem került sor. A Touch ID-vel kapcsolatos információk azonban (sajnos) igaznak bizonyultak: az Apple továbbra sem hozta vissza a számos esetben kényelmesebb azonosítási módot. Sem a képernyő, sem pedig a bekapcsológomb alá nem került ujjlenyomat-olvasó.

Ez még csak a bevezető természetesen, a további részletekért irány a HWSW teljes cikke!

45.
45.
Kedves gyerekek! Hagyjatok már fel ezzel a parttalan vitával :) Nekem Androidos telóm van kamera lyukkal, de ha almás telóm lenne notch-al, vagy bármelyik, esküszöm, hogy ugyan olyan jól tudnám használni. Tiszta szerencse, hogy ehhez nem kell senkit elküldenem a
38.
38.
delphijos
#37: Ja, még annyi hogy elfogadom ha valaki nem szereti az Apple-t, vagy az ökoszisztémáját , drágállja a cuccokat. Nem is mennék bele “hitvitába”. Az előzőt is kamatmentes részletre vettem, majd négy év után cseréltem. Nekem ennyi belefér. Nekem bevállt, és nekem csak ez számít. Az egyetlen dolog ami kiveri nálam a biztosítékot az az a szöveg hogy valaki “villogni” vesz IPhone-t. Lehet hogy az első 2-3 évben ez még talán igaz is volt, de ma ? A kutyát nem érdekli hogy IPhone-om van…..
37.
37.
delphijos
#36: Megmondom a frankót, hogy én is féltem a nagy telefontól. De nagyon sok levelet írok mobilon, és ha lenne fizikai billentyűzetes telefon nem is igényelném annyira, de így nagyon szeretem hogy ha feljön a virtuális, akkor is még egy “csomó hely” van. A másik meg a face id. Szerettem az ujjlenyomat olvasót, es marhára féltem ettől is, de kár volt. Gyorsabb, kényelmesebb, jobb. De persze itt is igaz hogy nem vagyunk egyformák, különbözőek az igények.
36.
36.
Ooorky
#35: Mondjuk nekem is egy samsung, egy Huawei, egy Xiaomi mobil meg egy Lenovo tablet van most az asztalon.
De attól még jónak tartom a iphone minit, mert kb az apple az egyetlen aki gondol manapság azokra akik nem akarnak tepsi mobilt. Csak bírna ki az akkuja legalább egy napot annyi pénzért...
27.
27.
delphijos
Reszelhetjük itt a fingot napestig. Te szajkózd a “legjobb jutyúbereket” én meg hiszek a saját tapasztalatomnak. Remélem ezt az örökbecsűt is ők mondták: “Az összes fontosabb app… úgyis 2x-es hitelesítést kér”. Meg a 2D arcfelismerést, aminek jó sok értelme lenne ha MELLETTE meg ujjlenyomatozhatnál meg kódozhatnál mert nem biztonságos. Szerintem inkább tőled nem szabad sokat várni.
23.
23.
logic5
#22: +1

Engedd ezt el, nyilvánvaló, hogy droidtard
18.
18.
delphijos
Bocs, de befejezem veled a vitát. Akinek egy 6 colos kijelzőn ez hiányzik, azzal minek vitázni ? Egy dolog nem fér ki, az akku töltöttség százalékosan. Amúgy a notch helyén ezen kívül előtte se volt semmi.

Szakmailag meg azzal aki 2D arcfelismeréssel jön, ami egy fényképpel kijátszható…. Hagyjuk.
6.
6.
Ooorky
Engem nem zavar a notch, egy ideje szemezgetek az iphone mini-vel, mert az androidos telefonok már mind tepsi méretűre nőttek amit már sokszor kényelmetlen zsebben hordani, de az ára, meg az üzemidő...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...