Egy darabig nem lesz nagy Sony franchise cím

  • Írta: aronsz
  • 2024. február 14.
  • Hír
Link másolása
A PlayStation 5 már életkorának késői szakaszába lépett a Sony szerint, a következő pénzügyi évre kevesebb eladással számolnak. Emellett a nagy címekkel is kivárnak, 2024-ben a live service játékokra fókuszálnak.

Úgy néz ki, hogy viszonylag csendes évre számíthatunk a Sony részéről. Hiroki Totoki a Sony Entertainment Interactive fejese beszélt a befektetőkkel a cég legutóbbi pénzügyi jelentése után. Elmondta, hogy jelenleg több nagy projekten is dolgoznak, franchise cím azonban legkorábban 2025 áprilisában várható.

A következő egy év a Sony részéről a live service játékok és a jelenlegi címek gondozásáról fog szólni. Ennek nyomán arra is számítanak, hogy mind a szoftver, mind a hardver eladások némileg alacsonyabbak lesznek ebben az időszakban. Ugyan új Sony címet nem fogunk kapni, a jelenlegiek jól teljesítenek, a Spider-Man 2 átlépte a 10 millió eladott példányt és március elején érkezik is hozzá egy nagyobb frissítés.

Bár a 2023-as pénzügyi évben a cél 25 millió konzol eladása volt, ez végül nem sikerült, hiába haladták meg az utolsó negyedéves adatok, az előző év azonos időszakának számait. 2025 márciusának végéig összesen 21 millió eladott konzollal számolnak.

1.
1.
JinjeR
Ja mert eddig is Qrvára megerőltették magukat!
A PCsek felszopkodásán kívül semmit nem csináltak
A 3 év alatt volt 5 játék az is folytatás,(abból 3at az Insomniac csinált,hatalmas respect nekik!)
a többi Remake,meg remastered,vagy pedig külsős.
Pontosan az kell ide Live service!!! Nem tudom milyen balfaszt ültettek megint a bársonyszékbe....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...