EndWar Demóteszt

  • Írta: Ca$h
  • 2008. október 18.
Link másolása
A mai napon megláttam a hírek között, hogy megjelent a régóta várt End Warnak a demó változata, plusz olvastam a hozzászólók könyörgését miszerint tesztet akarnak róla olvasni. Ennél többre már nem is volt szükségünk, rögtön ment is a letöltés és kezdetét vette az őrült öldöklésbe forduló tesztelés.
A történetre bővebben majd a végleges tesztemben fogok kitérni, egyelőre legyen elég annyi minden kedves érdeklődőnek, hogy 2020-ban járunk, amikor már szinte teljesen kifogyott az emberiség az olajból. Túl vagyunk egy atomháborún, az oroszok a szokásosnál nagyobb hatalomra tettek szert, az U.S.E. (United States of Europe) avagy az Egyesült Európai Államok mindent megtesz annak érdekében, hogy felvegye a harcot ez ellen a hihetetlen haderő ellen, de a projekt idáig eléggé esélytelennek bizonyult. Szerencsére azonban ott vannak természetesen az amcsik is, akik mindenkinél hamarabb fejlesztik ki pusztító űrtechnológiára épülő haderejüket, amivel talán vissza lehet szorítani a világuralomra törő vodkaivó népséget.


A veterán XBoxosok és fanatikus demóletöltők már megszokhatták, hogy az esetek többségében először egy singledemót szoktak kiadni, majd picivel később talán egy multit is. Az Ubisoft azonban most kegyes volt hozzánk, és egyet fizet kettőt kap alapon beleraktak nekünk mindent, ami szem szájnak ingere. Legalábbis elsőre így tűnt nekem is, mint mindenki másnak, de tévedtünk. Mivel sajnálatos módon a single kampány csupán egy kettőtől öt percig terjedő időtartamú küldetést tartalmaz, ami még a szánalmasnál is sokkal kisebb alamizsna nekem, egyszeri rajongónak, aki több mint 2 éve várom már a megjelenést. Szerencsére azonban lehetőségünk lesz kiválasztani egy skirmish pályát, ami már jóval hosszabb szórakozásnak ígérkezik, és akkor még nem is beszéltem a multis opcióról, ami aztán végképp el tud húzódni órákig amennyiben mindkét játékos ügyesen irányítja csapatait.


Mint azt gondolom már mindenki tudja az End War egy RTS játék, azon belül is a területfoglalós fajta. A játékmenet első és talán legérdekesebb tulajdonsága, a már sokat ajnározott, és mindenki által tűkön ülve várt voice command, avagy a beszéddel irányíthatóság lehetősége. Ennek a bekalibrálására túl fogunk esni egy egyszerűen nagyszerű kis tréningen, ahol egyrészt szépen megtanítanak minket az alapokra, másrészt pedig beprogramoztatják velünk az alapvető szavakat.


Aki esetlegesen azt gondolta, hogy ez az ötlet egy halott ügy, annak azt üzenem, hogy meglepően jól működik a rendszer. Nem kell mást tennünk, mint a jobb ravaszt lenyomva a szokásos beszédstílusunknál picivel lassabban elmondani a parancsainkat, majd elengedni azt, és az egységek már gyönyörűen teljesíteni is fogják az akaratunkat. Találkoznom kellett pár problémával, például habozni nem nagyon lehet, tehát csak akkor nyomjuk meg a jobb ravaszt, ha már tudjuk mit fogunk mondani, ellenkező esetben a központos kiscsajszi nem érti majd, hogy mit akarunk. Tehát csak keményen, határozottan és férfiasan álljunk neki a mondandónknak. A másik problémám az volt, hogy nincsen „minden egység" parancs, legalábbis a demóban nem volt. Végül pedig ebben sem vagyok teljesen biztos, de nem lehet minden cselekedetet beszéddel megoldani. Nekem konkrétan egy épület megszállása (garrison) hiányzott, de persze lehet, hogy csak én voltam már megint béna.


Stratégiai szempontból, főleg az irányításra és áttekintésre gondolok, sajnos eléggé frusztráló tud lenni a játék. Kezdjük azzal, hogy nem tudunk szabadon mozogni a térképen, mindig csak egy egység szemszögéből láthatjuk a terepet. Igaz a kamera távolságát lehet növelni, illetve csökkenteni, de mint veterán RTS rajongó, alapvetően hiányzott az, hogy odamenjek a térképen ahova akarok, és esetlegesen odaküldjek egy egységet ahova szeretnék. Persze mivel több elfoglalandó bázis is van a pályán, el lehet osztani az erőinket és bevédeni azokat, de valahogy nem sikerült biztonságosan átéreznem az egész offenzívát. Amolyan káosz hangulatom volt a csata közben, nem igazán azok a dolgok történtek, amiket szerettem volna.


Alapvetően azonban úgy érzem, hogy rendkívül profin ki van találva az egész játékmenet, a beszéddel való utasítások nagyon jól működnek, főleg ha időnként kiegészítjük őket a hagyományos menüből kiválasztom módszerekkel, illetve klikkelgetéssel. A minél több bázist foglalok el annál több egységet tudok gyártani, és annál több extrám lesz módszer is nagyon jól ki van találva. Látszik, hogy a készítők forradalmian új módszerekkel próbálkoztak, teljesen nextgen stratégiát akartak alkotni, csak sajnos első próbálkozásra sokkal inkább hatalmas káoszban lesz részünk, mint vérbeli vezérkedésben. A gamma grafikája egyébként csodaszép, sokkal szebb, mint amit a videókból látni lehetett, a hangulat, a beszédek, az audióvizuális élmény, teljesen visszaadja a szokásos Tom Clancy játékokét. Érződik rajta, hogy ez egy vérbeli Ubisoft termék, melybe apait-anyait beleadtak. Biztos vagyok benne, hogy egy kis gyakorlás után, és a kézikönyv lapozgatásával hatalmas élményben lesz részünk kevesebb, mint 3 hét múlva. Én már nagyon várom a végleges verziót! Addig is gyakoroljatok sokat, és multiban irtsátok egymást, mert az a legnagyobb poén. Még visszatérek!

Kapcsolódó cikk

24.
24.
Ca$h
tjames: muhahahahaaaaaa... mennyire igaz! =)
23.
23.
tjames
#21: Ha valaki hadar, azt magyarul is nehéz érteni :)

22.
22.
Ca$h
guppi: erre van egy nagyon jó megoldás... ne mondd gyorsan! :D
21.
21.
Guppi
A hangvezérlés tényleg nagyon jó lett csak ha túl gyorsan mondom akkor rendszerint félre érti az egység számát de ez nem a játék hibája. :)
20.
20.
Ca$h
jaja nagyon jol meg van csinalva... Mar alig varom! =]
19.
19.
tjames
#18: Nem. Viszont a bal analóg kar alatti jobbra-balra gombokkat könnyen lehet változtatni az egységeket, ozt X-el egyből őket mutatja. De én is hiányoltam egy átnézeti...madártávlati térképet.

Viszont a hangvezérlés tényleg pazar!
18.
18.
Ca$h
Nu... jó ezt olvasni! =) Neked sem sikerült szabadon mozgatni a kamerát, tehát nem egy egység szemszögéből figyelni az eseményeket?
17.
17.
tjames
No kipróbáltam a demót én is. MARHA JÓ! Másodszorra kivertem az ellenséget a térképről, csak úgy porzott utánuk az út. És alig használtam kontrollert, pedig nem vagyok egy angolszász nyelművész. Az irányítása nagyon jó. Még az én törtangolomat is csak egyszer értette félre. PEdig a "MOVE TO" helyett is mindig "GO TO"-t mondtam, de tudta mi a dolga! :)
15.
15.
Ca$h
14: nu igen... ott van példának mondjuk a 24 5.évadja, aminek a felirata szabályosan botrányos...
14.
14.
Giga0509
11:ja arról nem is beszélve h sokszor nem is azt írják amit mondanak :D
13.
13.
Vincenzo
Nekem is nagyon kéne majd ez a játék, csak az a baj, hogy a headset még plusz jósok ezer forint...márpedig anélkül fele élmény csak:p
11.
11.
Ca$h
jaaaaaaaaaa... egen, annak szerintem sincsen semmié értelme, csak összezavarja az embert és elrontja a hangulatot... legalábbis szerintem!
10.
10.
Giga0509
igen a felirat yó csak a magyar felirat nem az :D
9.
9.
Ca$h
8: én mondjuk szeretem a feliratot, mert akkor szó szerint megértek mindent, azt is amit esetlegesen nem sikerült elkapnom hallás alapján!
8.
8.
Giga0509
7:ugye,sztem is nem kell nagy angol tudás a játékokhoz...felirat is sztem csak ront a játékokon,nem az igazi :)
7.
7.
Ca$h
4: igen persze angoul kell, de higyjétek el, hogy így jó ez nem kell hozzá nagy angol tudás... unit one attack hostile two... és ehhez hasonlók!
6.
6.
Daks
azt hiszem csak felirat lesz hozza magyarul, az is sanszos, hogy csak pc-re :(
5.
5.
Chavez
PC-re sajnos márciusig kell várjunk :(



gondolom igen, angolul, ha meg lokalizálják, akkor magyarul...
4.
4.
r.o.b.
őőőő kicsit hülye kérdés de akkor angolul kell mondani a parancsokat?:D
3.
3.
Ca$h
1: hehe ez valóban nagyon jó lenne! =)



2: ;)
2.
2.
Giga0509
Thx az előzetest,király lesz ez a hangvezérlés...csak elő kéne kutatni a headsetem,remélem meglesz :/
1.
1.
Dentis 360
Elképzelem,hogy a játékban magyar írányítás is lenne,és amikor már az ember nagyon bedurvul egy küldetés alatt,felordít:"Menjetek oda és basszatok szét mindenkit!"

És erre az egység:"Yes,Sir!"

Am,jó kis előzetes lett!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...