Zeno Clash

A PC-s játékpiacra manapság már szinte csak a kisebb fejlesztők mernek újító szellemű ötleteket bedobni, melyek aztán vagy sikerre viszik az általában csak pár főt számláló merész stúdiót, vagy belebuknak, és a srácok mehetnek vissza flashjátékokat készíteni. Egy ilyen lehetőséget próbál meglovagolni a Zeno Clash is, kiadók helyett a Valve Steamet felhasználva a terjesztésre.

A parányi chilei fejleszőcsapat, a bészedes nevű ACE Team úgy döntött, ha már játékfejlesztésbe fognak, akkor bizony nem valami egyszerű, hétköznapi dolgot szeretnének letenni az asztalra, hanem rögtön elkezdtek a játék- és grafikai stílusokkal is kombinálni. Az eredmény egy hatalmas és borzalmas maszlag lett, majdnem minden tekintetben, és ezzel jól bele is csaptam a közepébe.


Kezdjük először is talán az alaptörténettel és a világgal. Nos kérem, a Zeno Clash valami egészen extrém, látszólag középkorban megrekedt, de néhol mégis modern, néhol pedig mágiával átitatott bolygón játszódik, ahol a főhősünk egy Ghat néven futó, verekedésben különösen járatos arc. A játék elején menekülnünk kell a falunkból, lévén Ghat valamilyen oknál fogva megölte a saját Apj-anyját (hirtelen nem jutott eszembe jobb fordítás a Father-Motherre), aki egyébként egy baromi nagy szörny, és nem csinál mást, mint különböző állatszerű izéket szül. Na szóval ott tartottunk, hogy hősünk véget vet ennek a látszólag tarthatatlan állapotnak, hogy a Father-Mother itten hát izé… szülöget, s a gyilkosság után rövid úton menekülőre fogja a dolgot, s persze a falu rögtön a nyomába is ered, mi pedig megtanulhatjuk a játékmenet alapjait.


A Zeno Clash tulajdonképpen a beat em' up és az FPS műfaj keveréséből született meg, egy belsőnézetes verekedős anyagról beszélünk, ahol az "átlagos" FPS-ekkel szemben itt ütni, rúgni, dobni kell az ellenfeleket, ahelyett, hogy egyszerűen csak ledurrantanánk valami mordállyal. Azért akad néhány lőfegyver is, úgy mint íj, meg valami halcsontvázból (?) készült pisztoly, de igazából ezek szerepe teljesen elhanyagolható, a hangsúly javarészt a közelharcon lesz, ami egyébként a játék egyetlen, valamelyest jól sikerült része.


Mert a játékmenet gyakorlatilag annyi, hogy megyünk előre a teljesen lineáris, és általában (szerencsére) eléggé rövid pályákon, és összeverjük a szemből, általában többedmagukkal támadó rosszfiúkat, majd néha megküzdünk egy-egy nagyobb főellenséggel. Maga a verekedés élménye szerencsére elég ahhoz, hogy ne kapcsoljuk ki fél óra után a cuccot: a különböző ütés- és rúgáskombók, az elhajolások, valamint a védekezések rendkívül jól kidolgozottak, szinte magunkon érezhetjük az erejüket.


Éppen ezért érthetetlen számomra, hogy a fejlesztők miért pocsékolták el ezt az aránylag jól felépített és működő rendszert egy olyan borzalmas, szürrealisztikus és teljességgel érthetetlen világra, mint ahogy azt a Zeno Clash esetében tették. Ez a játék valami félelmetesen jó lehetne, ha csak beültették volna egy Harcosok Klubja szerű underground sztoriba, és amolyan valós környezetben, igazi rosszarcúaknak oszthattuk volna ki a nyolc napon túl gyógyuló testi sértést. Sajnos a chilei játéktervező srácok inkább létrehozták ezt az abszurd, idegen akármit, amibe senki nem fogja tudni magát beleélni, és csak valami olyan élményként marad meg a fejünkben, mint egy nagyon rossz lázálom. Hiába visszük végig az egyjátékos kampányt, a történetből gyakorlatilag semmi nem áll össze. Habár átkutattam néhány fórumot, s pár "bennfentes" erősen bizonygatja, hogy itt bizony valami nagyon frankó és nagyon komplex dolog áll a háttérben, amit csak a "kiválaszottak" érthetnek, de igazából semmi ilyesmi nincs. Az egész egy borzalmas maszlag, olyan párbeszédekkel és szövegekkel, melyektől helyből a falnak mentem, kidőltem, és órákon át fekve azon gondolkodtam, milyen szakrális halálnem lenne megfelelő drága főszerkesztőnk számára, amiért rám osztotta a Zeno Clash tesztelését.


Minderre rátesz még egy lapáttal a grafika, mely technikailag teljesen rendben van, sőt kiválóan muzsikál, művészileg viszont megintcsak teljesen feldolgozhatatlan. Lehetetlen szögekben, lehetetlen alakú építőelemekből összerakott házak, furcsa, rémálom szerű alakok, beteges lények jellemzik eme jobb sorsa érdemes FPS-verekedős hibridet. A probléma nem is azzal van, hogy a játéktér egyáltalán nem hétköznapi, de még a közelébe sem megy annak, hogy bármit olyat mutasson, ami alapján egy kicsit a valódi világhoz tudnánk kötni a karaktereket, a verekedéseket, vagy a "történetet". A sztorival együtt egy megemészthetetlen káoszt hoznak létre, amely ugyan különlegességénél fogva egy ideig lekötheti a gyanútlan áldozatokat, hosszú távon viszont, a játékmenet monotonitásával karöltve késztetik a jobbérzésű játékosokat az F8 gomb mielőbbi megtalálására.


A legnagyobb baklövés azonban a többjátékos üzemmód hiánya, ami számomra teljességgel érthetetlen, hiszen a Source engine kiváló multiplayer lehetőségekkel rendelkezik, és a téma is kiált egy jó kis online tömegverekedés után. Ha mást nem, legalább egy sima 1v1, vagy 2v2 arénát be lehetett volna építeni a programba, hogy kipróbálhassuk, hogyan muzsikál a bunyó az igazi játékosok ellen. Amennyiben mindenképpen kompetitív szintre szeretnénk emelni Zeno Clash karrierünket, úgy az egyetlen lehetőség erre a Challenge üzemmód lesz, ahol egy toronyban kell egyre feljebb és feljebb verekedni magunkat, majd a végén online közzétehetjük az elért eredményünket, összehasonlítva azt másokéval.


Habár összességében a Zeno Clash egy repetitív, borzalmas szörnyszülött, azért mindenképpen értékelni kell a fejlesztők újító szellemét és bátorságát, mellyel elszakadtak napjaink javarészt egykaptafára épülő játékáradatától. Összességében egy csak Stream terjesztésű 20 dolláros anyaghoz képest nem is olyan rossz ez, sőt lehet, hogy valakinek még tetszeni is fog. A téma iránt érdeklődőknek egy próbát megérhet, a többiek nyugodtan elsétálhatnak mellette, nem veszítenek sokat.