Anarchy Reigns teszt

  • Írta: fojesz
  • 2013. január 22.
  • anarchy reigns, teszt, x360
Link másolása
Fél évvel többet vártunk rá, mint a japánok, de végül ide is befutott a Platinum Games legújabb agymenése. Az Anarchy Reigns alapvetően meggyőző lenne, mégis óriási kihagyott ziccer a készítők részéről.

Hogy miért csúszott ennyit az Anarchy Reigns, az a mai napig nem derült ki kristálytisztán, de minden jel arra mutat, hogy egyszerűen a Sega üzleti húzásáról van szó. Amikor tavaly nyáron megjelent Japánban, a játék már teljesen készen volt, beleértve az angol lokalizációt is, így elméletben semmi akadálya nem lett volna, hogy időben megkapjuk. A kiadó végül úgy döntött, inkább az újév elejére időzíti a premiert, pedig ez annyira 2006: ma már egyáltalán nem garancia, hogy az év elején nagyobb figyelmet kap egy játék, ráadásul külön rossz hír, hogy érzésem szerint az Anarchy Reigns, érkezzen bármikor, akkor sem válhat mainstream produktummá.

Félreértés ne essék, a Platinum Games alapvetően játéka nem rossz, viszont azon túl, hogy összességében éppen megüti az elvárható szintet, és némileg ingerszegény is (nem „játszatja magát”, szokták mostanában mondani), eleve olyan műfajban indul, ami csak mérsékelt érdeklődésre tarthat számot manapság. Hogy rétegjáték az Anarchy Reigns? Az. Hogy ezért kapott ennyi pontot? Egyáltalán nem, viszont csak az fogja értékelni, aki imádja a beat ’em upokat, mert hiába is csábítana el valamilyen kísérletezőt, nem fogja megszerettetni magát.

Az Anarchy Reigns alapvetése nem bonyolult, szimplán jól meg kell verni mindenkit, aki szembejön. Ez a recept már bizonyított, az agresszív játékokra szomjazó fiatalságnak nincs is másra szüksége. A Platinum Games remekül működő harcrendszert dobott össze, és bár az elérhető kombókból nincs sok, a rendelkezésünkre álló eszköztár, és persze a különböző karakterek adottságai visznek némi színt az amúgy könnyen kifulladó játékmenetbe. A szokásos kis- és nagyütés mellett egy-egy speciális fegyverrel is vagdalkozhatunk, jobb híján pedig felkaphatjuk a mellettünk parkoló autót, hogy azzal utasítsuk rendre a söpredéket. Ha eleget püföltünk, a két analóg kar egyidejű lenyomásával kiengedhetjük minden dühünket, ilyenkor nem csak megerősödünk és felgyorsulunk, de ideiglenesen sebezhetetlenek is leszünk. Az irányítás komplex, a kontroller minden gombjára jut valami funkció, de mégis kényelmes, kézre áll, és egy óra játék után egyáltalán nem lesz nehéz észben tartani, hogy mit hol találunk.

A harcrendszer okosan van kitalálva, teret enged az agyatlan gyepálásnak és a megfontolt játéknak is, ami elsősorban azért fontos, mert az Anarchy Reigns multiplayer-orientált játék. Tizenhat játékos csépelheti egymást egyszerre, az ilyen káoszon pedig csak egy jól kiegyensúlyozott harcrendszerrel lehet úrrá lenni. A dolog működik, ráadásul a játék egyéb meglepetéseket is tartogat, amik a puszta harcon kívül némi ügyességet és taktikát is megkövetelnek tőlünk. Az adott pályán véletlenszerű események fokozzák a hangulatot. Random módon kapunk szőnyegbombát a nyakunkba, ami elől jobb fedezékbe bújni, ahogy a lezuhanó utasszállító vagy az ámokfutó kamionos elől is szerencsésebb félreállni, mert hiába kétszáz kilós izomkolosszus a karakterünk, nem fogja felfogni a becsapódás erejét. Nem árt, ha ismered a pályák minden zegét-zugát, ezek nem szokványos arénák ugyanis: földalatti járatokon, lifteken és ventillátorok segítségével kell eljutnunk a terep egyik végéből a másikba. Olykor járműveket is elcsíphetünk, és higgyétek el, a robothelikoptereket irányítva, nincs is jobb érzés annál, mikor a többiek tehetetlenül próbálnak utánunk ugrani, mi pedig vigyorogva tüzelünk rájuk a gépágyú mögül!

Mindehhez kiválóan asszisztál az Anarchy Reigns világa és háttértörténete is. Mondjuk úgy, hogy ott minden összejött: amilyen természeti katasztrófa vagy vírusfertőzés csak létezik, az felőrölte a társadalmat, az emberek mutálódni kezdtek, a káoszon a kormányzatok sem tudtak úrrá lenni, így az utcákon anarchia dúl. Az emberek ugyanakkor megtalálták a túlélés módszerét, igaz, a különböző implantátumok minden előnyük ellenére még mélyebb szakadékot vetítenek a gazdagok és a szegények közé, ami tovább fokozza az agressziót. Az utcán a korrupt Bureau of Public Safety próbál látszólagos rendet fenntartani, az igazságszolgáltatás az önkényesen, megbízásra dolgozó Chaserekre hárul.

Az egész környezet elképesztően beteg, ha a japánok Falloutot vagy Borderlandset csinálnának, tuti így festene. Minderre rátesznek egy lapáttal a játékbeli karakterek is, a szereplők között az Anarchy Reigns elkorcsosult társadalmának valamennyi képviselője feltűnik. Az egyik főhős Leo, a Bureau-ügynök, aki még meg nem rontott fiatalként játssza a becsületes igazságosztót, míg a másik egy bizonyos Jack Cayman nevű Chaser, aki ismerős lehet azoknak, akik játszottak a Wii-n megjelent a MadWorlddel; a Platinum Games nem keveset merített ugyanis abból a játékból mind a történetet, mind a játékmenetet tekintve. A teljes repertoár tizenhat harcosból áll, lesz köztük még több Bureau-tag, bérgyilkos nindzsa, aranyököllel püfölő strici, robot társaságában küzdő pszichopata, magát malacnak képzelő ócskavasárus és mutánsvadász is. Az egész világ kicsit megfoghatatlan és szürreális, közben egyszerre visszataszító és gusztustalan, mondhatni eléri a célját, és tökéletesen megadja az alaphangulatot. A játék zenei összeállítása remekül sikerült: a hip-hoptól kezdve a japán popzenén át egészen a metálig mindenből jutott egy kevés.

Kár, hogy összességében ez sem fogja megmenteni a játékot attól, hogy idő előtt kifulladjon. Az akció nagyon hamar repetitívvé válik, és bár multiplayer-orientált címnél nem meglepő alapvetően, de az egyjátékos rész is csapnivaló töltelék, nem több. Két kampányt találunk, Leo és Jack történetét is végigjátszhatjuk egymás után, a bruttó 10 órás játékidőt viszont csak itt-ott sikerült feldobni valami érdekességgel. Monoton gyepálás kíséri végig a dögunalmas sztorit, egyenesen sikongattam örömömben, mikor beugorhattam egy nagyobb mutáns nyakába egy kis kontrollált destrukció erejéig – pedig nem túl eredeti ötlet, ugye. A single rész a remek átvezetőkön kívül nem sok izgalmat tartogat, és ezt a fejlesztők is érezhették, ugyanis a játék összes achievementje a kampányhoz kapcsolódik, ráadásul a leggyorsabban úgy tudjuk majd feloldani a multis karaktereket, ha gyorsan végigteperünk a történeten, és megküzdünk velük.

A multiplayer módban szintezve, természetesen szintén lesz lehetőség arra, hogy új karakterek birtokába jussunk, viszont ez kétségkívül lassabb folyamat. A multi azért tovább szórakoztat majd, hiszen egyfelől emberekkel játszani mindig szerencsésebb, mint az ostoba mesterséges intelligenciával, és a kevésbé kiszámítható többjátékos meccsek is több izgalmat tartogatnak. Bár kevésnek tűnhet a választható karakterek száma, a valóságban ez nincs így, főleg, hogy a harcosunk kiválasztása mellett egy speciális adottságot is magunkkal vihetünk a terepre, ami fokozza a meglepetésfaktort. Játékmódból egyébként van bőven, összesen tizenegyféle; a death match, a team death match, a capture the flag és a hordamód helyi kivetülését is megtaláljuk, sőt a Death Ballban amerikai focizhatunk is Anarchy Reigns-módra.

A képet tovább árnyalja, hogy technikai értelemben sincs csúcson a játék. A mesterséges intelligenciáról már esett szó, egy multiplayer-központú címnél többet nem is érdemes rá pazarolni. A harcrendszer alapvetően jó, viszont a kamerakezelés meg tudott viccelni: rendkívül bosszantó, hogy a kamera nem tudja lekövetni a forgolódásunkat és a pályán történteket, nyilván a legrosszabb pillanatban ragad be, így mindig az első bekapott ütés után vesszük észre, hogy a levegőt bokszoljuk már egy ideje. A grafika is átlagos, mindennemű látványfokozótól mentes, maximálisan vérszegény, ráadásul a felbontás is katasztrofális: a játék dobozára írt információkkal ellentétben sok köze nincs a HD-hoz, az tuti. A textúrák életlenek, a karakterek kidolgozatlanok, és nem kell túl sokat keresni a háttérben megbújó pixeleket sem.

Adott tehát egy pofás posztapokaliptikus világ, benne egy csapat gizda harcossal, kapunk egy kiváló harcrendszert, ami a multiplayerben tökéletes táptalajul szolgál néhány adrenalindús meccsnek. Akár még jó is lehetne, nagy kár viszont, hogy az Anarchy Reigns végig a középszerűség határán egyensúlyoz, és csak egy-egy kellemes pillanatot tud okozni. A Platinum Games megint réteg-, és talán hézagpótló játékot csinált, viszont úgy érzem, ez csak rutinmunka, a minőségre már nem jutott idő. Biztos útközben esett be a Metal Gear Rising megrendelése.

13.
13.
keiji maeda
számomra még mindig amikor még clover stúdió volt GOD HAND ! platinum games lett bayonetta, ez a maximum anarchy számomra akkor lett volna nyerő ha lett volna single co-op benne :)
12.
12.
p3ti
#1: Kb. én is csak ezért vártam , mivel Platinum games , de valahogy ez a teszt , meg a többi oldal meg erősítette bennem hogy várni kéne vele még egy kicsit
10.
10.
2pacal
Hát én hánytam a Bayonettától annó de a Vanquish tetszett...Ez meg kimarad az életemből az biztos...
9.
9.
DevilGamer
:) Bárcsak a Platinum Games képes lenne... http://rave-oh-lution.deviantart.com/art/We-want-a-real-Devil-May-Cry-5-348731357
8.
8.
Sokáig gondolkodtam, hogy a Dynasty Warriors Gundam 3 platina trófeám után (1 évig toltam:-) ezt szerzem be bunyózni, de valahogy egyre jobban eltávolodtam tőle, végül nem vettem meg. Várok inkább más játékot.
7.
7.
markoci555
6.
6.
DevilGamer
#5: Ha már Bayonetta, tényleg igaz, hogy benne van ebben a játékban? Én nagy rajongója vagyok a japánok videó játékaiknak, tehát a kedvenc műfajom a hack'n slash és beat'em up, igaz a legutóbbi beat'em up az a Spiderman: Friend or Foe, tehát újabbakkal nem nagyon játszottam, de nekem azért tetszik a játék, hát igen a grafika minimális élményben gazdag.
5.
5.
Daks
#4: Bayonetta, Vanquish semmi?
4.
4.
MoRT2195
#1: Azzal nincs gond, hogy egyedi, de azzal már van, hogy szar. Inkább ne vegyenek példát erről a játék készítő csapatról, mert nem szeretnék még több egyedi szart kapni.
3.
3.
DON GONDOCS
Ennyire elhanyagolt kampánymódot rég láttam, de attól még a multi lehet jó.
2.
2.
JacoB
egy szokásos ázsiai sz.ar
1.
1.
Daks
A játékvilág eszméletlen beteg, imádom. A Platinum Games nagyon egyéni játékokat tud gyártani, sokan példát vehetnének róluk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...