The Walking Dead: S2 E2 - A House Divided teszt

Anno a The Walking Dead második évadának nyitórészénél azzal zártam le a tesztet, hogy érdemes lenne várni kicsit, mielőtt benevezünk az új évadba, mivel a történet egyelőre gyengének és klisésnek tűnik. Bár az új főszereplő - az első évadból ismerős Clementine - nagyon jó választásnak bizonyult, a többi karakter felejthetőre sikerült és a fő sztori szál sem vezetett igazán sehova. Jelentem, itt az idő, hogy beszálljatok a The Walking Dead második évadába, mivel az új rész nem csak hogy elhárította a történettel kapcsolatos aggályaimat, de talán az egyik legjobb, ha nem a legjobb epizódot sikerült összehozniuk a telltale-es srácoknak.

A második felvonásnak nekiugorva azonnal feltűnik, hogy ez a rész teljesen más tempót diktál, elfelejthetjük a nyitányra jellemző lassú és időhúzó jeleneteket.  Ezt ne úgy értsétek, hogy a készítők szívroham közeli állapotokat idéznek elő majd a QTE-s részekkel, hanem inkább úgy, hogy nagyon jól adagolják az izgalmakat. A nyugodt jelenetekből feltűnésmentesen csusszanunk át az akciódúsabb részekbe, nem érezzük hirtelennek ezeket a váltásokat. Ráadásul az egész epizódot megbolondítják egy kis rejtélyes, „menekülős” hangulattal.

A mellékszálak sokkal érdekesebbre sikerültek, mint anno az első évadban voltak, igaz néhol kezdenek a dolgok szappanoperába hajlani, de egyelőre nem zavaróan. Ami viszont zavart, hogy a készítők néha elfeledkeztek arról, hogy egy tizenegy éves kislányt irányítunk. Amíg egy felnőtt volt a főhős, nem tűnt fel, hogy mindent mi oldunk meg és mi vagyunk az események középpontjában, viszont most nagyon illúzióromboló, hogy egy gyerek oldja meg a nagyok problémáit. Volt egy rész, ahol egy, a történet szempontjából fontos elektromos szerkezetet kellett leállítani, és mindezt Clementine-ra. egy kislányra bízták. Nem volt egy bonyolult feladat persze, de azért mégis, nem bíznék ilyen veszélyes feladatokat egy gyerekre.

Ezen kívül azonban Clementine még mindig egy szerethető és bátor karakter, érdemes belegondolni, hogy mennyit és hogyan fejlődött a személyisége a 2012-es első rész óta. Sajnos az előző epizód karakterei még mindig kicsit sótlanok, de cserébe kapunk új szereplőket, sőt, egy régi ismerősökkel is találkozunk. Az újak sokkal kidolgozottabb személyek, kevésbé klisések, sok meglepő fordulathoz asszisztálnak, és végre megtudtuk, kinek a szinkronhangja Michael Madsen. Karakterének az epizód legizgalmasabb pillanatait köszönhetjük majd.

A történet tempója mellett sok új helyszín is fenntartja majd a figyelmet, és ezzel eltűnt az első részre jellemző egyhelyben toporgós érzés.  Emellett technikai szempontokból is mintha javult volna kicsit a grafika, de az is lehet, hogy már csak a szemem káprázik ennyi rész után. Amiben viszont biztosan nem képzelődök, az a zene, vagyis inkább annak előtérbe kerülése. Elvileg nem voltak változások zeneszerzői poszton, de a különféle muzsikák jobban passzoltak a helyzetekhez, és néhány licencelt darabbal is találkozhatunk. Külön kiemelném a stáblista alatt szóló számot, szép lezárása az epizódnak.

Itt az ideje, hogy én is lezárjam a tesztet és örülök, hogy mindezt pozitívan tehetem, hiszen a gyengécske első rész után egy zseniális második felvonást kaptunk. A történet olyan tempóra kapcsolt, mint még soha, és nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legjobb játékát tette le a Telltale Games az asztalra. Reméljük, a folytatás is hasonlóan alakul, hogy az első rész csak egy elsietett ballépés volt, és innen már csak felfele ível a minőség.