Final Fantasy VII Remake teszt

A Resident Evil 2-remake megmutatta, hogyan lehet régi játékokat úgy feldolgozni, hogy azzal a rajongók és az új játékosok is elégedettek legyenek. A Square Enix valami hasonlóval próbálkozott meg a Final Fantasy VII kapcsán.

Az utóbbi évek nosztalgiahulláma tavaly új erőre kapott a Resident Evil 2 megjelenésével. A játékot nem csak felújították, de abszolút nulláról építették fel újra, a rajongók pedig imádták a régi-új klasszikust. A legtöbb helyen az év játéka díjat is elvitte a cím, valamint üzletileg is hatalmas siker lett, így egyértelművé vált a kiadóknak, hogy hatalmas igény van az ilyen újragondolásokra. A Final Fantasy VII Remake-en már jó ideje dolgoztak, a játékot pedig kultsátusza miatt még nagyobb várakozás előzte meg, mint a Capcom klasszikusát. Az elvárások tehát a fellegekben voltak, az alábbiakban pedig kiderül, sikerült-e megfelelni nekik.

De mi is az a Final Fantasy VII? Mivel én az eredeti kaland megjelenésekor alig ötéves voltam, így nem tudok első kézből mesélni arról, mekkora élmény volt 1997-ben először kipróbálni és végigjátszani a játékot. Figyelembe véve azonban az első PlayStation és az akkori játékok technikai korlátait, a cím mai szemmel is csodálatra méltó. A Final Fantasy VII világa hatalmas, emellé pedig egy szépen felépített izgalmas történet társul, teli érdekes karakterekkel. Jól példázza az eredeti méreteit, hogy az egészen ambiciózus Remake esetében több részre bontották a kalandot, hogy mindent a megfelelő minőségben sikerüljön feldolgozni.

Szintén az eredetit dicséri, hogy bár itt-ott kiegészítették és megtoldották a történetet, de igazából az 1997-es cselekmény ma is tökéletesen megállja a helyét. A sztori főszereplője Cloud Strife, aki zsoldosként dolgozik be az AVALANCHE néven futó ökoterrorista szervezetnek. A csoport célja, hogy véget vessenek a Shinra vállalat bolygót kiszipolyozó tevékenységének, a hatalmas megacég ugyanis reaktorok segítségével szívja ki a bolygó zölden csillogó spirituális energiáját, a makót. Ez az anyag látja el a Remake első felvonásának helyszínéül szolgáló többemeletes posztindusztriális városát, Midgart energiával, így pedig érthető, hogy a makobányászatot irányító Shinra korlátlan hatalommal rendelkezik a metropliszban.

A Remake az eredetihez hasonlóan elég hatásos bevezetővel indít, a nyitóküldetésben ugyanis azonnal bedobnak minket az események sűrűjébe, és az AVALANCHE első makoreaktor támadását kell kiviteleznünk. A cselekmény nagyszerűségét mutatja, hogy bár a történet már az alapfelállásban rengeteg konfliktust mutat be, a játékosnak nincs szüksége hosszú-hosszú dialógusokra vagy naplóbejegyzésekre, hogy felvegye az események fonalát. A makoreaktor felrobbantása, valamint az azt követő menekülés rengeteg kérdést hagy maga után, így a legjobb sorozatok epizódjai után érzett kíváncsisággal vetjük bele magunkat a folytatásba.

Ezután picit visszavesznek a tempóból a fejlesztők, hogy legyen végre időnk részletesebben is megismerkedni Midgarral és a karakterekkel. A Final Fantasy VII legnagyobb erőssége ugyanis mégsem a történet, hanem az abban felvonultatott karakterek. Hihetetlen, hogy ezek a ’90-es évek végén megálmodott személyiségek hogyan verik kenterbe a mai címek sokszor klisés és papírmasé szereplőit. Elsőre talán ismerősek lesznek egyes történeti elemek, de ahogy haladunk előre, úgy ismerjük meg egyre jobban társainkat vagy éppen ellenfeleinket. A főhős talán a legnagyobb rejtély az összes közül, de a történet egyik legizgalmasabb része őt kiismerni.

A történet már az eredeti játékban is zseniális volt, így a Remake ezen része adott volt, a játékmenet szempontjából azonban már nem lehetett a ’97-es elemekre támaszkodni, muszáj volt új alapokra építkezni. A Final Fantasy VII-et ebből a szempontból érte a legnagyobb átalakítás - természetesen a technikai kivitelezés mellett -, ugyanis a fejlesztők leváltották a körökre osztott harcokat, és valós idejű összecsapásokra cserélték azokat.

Az akciójátékokhoz hasonlóan van támadás, blokkolás, elugrás, és néha még a gombok püfölése is kifizetődő stratégia. A csaták azonban nem teljesen valós időben zajlanak, ugyanis a bevitt támadásokért vagy sikeres védekezésekért akciópontokat kapunk, amiket aztán lassított időben különleges támadásokra, varázslatra, vagy szimplán élettöltő potionök használatára költhetünk el. A harcok során lehetőségünk lesz váltogatni a karakterek között, amire érzésem szerint gyakran szükség is van, ugyanis a mesterséges intelligencia által irányított szereplők nem olyan hatékonyak, mint a játékos. Emellett az akció pontjaik is lassabban töltődnek, így, ha például éppen az ő képességeikre van szükség egy-egy ellenfél legyőzéséhez, érdemes inkább lecserélni a főhőst ideiglenesen.

Bár a harcrendszer egyszerűnek tűnhet első ránézésre, néha azért akadtak vele problémáim. A fenti ötletek jól működnek egy-két típusú ellenfél esetén, nagyobb tömegeknél, erősebb bossoknál azonban hektikussá válik a rendszer. Hiába van meg minden lény, katona vagy robot ellen a megfelelő taktika, a macerás kamerakezelés és az akciópontok felhasználása miatti menüben való kotorászás átláthatatlanná teszi nagyobb csaták esetén, hogy mi is történik a képernyőn. Ráadásul vannak elég aljas nehézségi „tüskék” a játékban, amikor egy amúgy sima küldetés során, egyszer csak szembekerülünk pár olyan ellenféllel, akiknek a legyőzése elsőre reménytelen esetnek tűnik a nehézségi szint megbolygatása nélkül. Félreértés ne essék, a játékot nem teszik tönkre a harcrendszer betegségei, de én jobban örültem volna, ha az akciópontos megoldás helyett átemelik valamelyik népszerű hack & slashből a harcrendszert kamerakezeléssel és gombkiosztással együtt.

Az eredeti játékból visszatért a materia felhasználása, amelyekkel, miután a fegyverünkbe illesztettük őket, meghatározhatjuk, hogy milyen varázslatokat tud az adott karakter használni. A rendszer működése egyszerű: a ritkább materiák adják természetesen a leghasznosabb képességeket, valamint minél többet használjuk őket, annál hatékonyabbak lesznek.  Bár egy akció-RPG-ről beszélünk, a karakterek fejlesztése nem kap túl nagy hangsúlyt a játék során. Természetesen fontos szerepe van, hogy milyen felszereléssel, eszközökkel vagy varázslatokkal vágunk neki egy-egy küldetésnek, de egy kis odafigyeléssel nem igazán lehet rossz döntéseket hozni. A Remake-ben határozottan az akció került az előtérbe, és bár stratégiázásra van lehetőség, inkább a reflexeink fogják meghatározni egy-egy csata kimenetelét.

A Final Fantasy VII a mai trendekkel ellentétben nem nyitott világú játék, még ha a városi helyszín miatt adta volna magát ez a fajta megközelítés. Ennek ellenére van pár kisebb-nagyobb pályarész, ahol mászkálhatunk, mellékküldetéseket vállalhatunk, de elveszni vagy eltévedni sosem fogunk. Rá lehetne aggatni a Remake-re a csőjáték jelzőt, de őszintén megmondom, hogy számomra nem hiányzott a sok játékban fárasztóan nagy és felesleges hülyeségekkel megtöltött világ. Így is kereknek éreztem a történetet, a zárt pályák miatt pedig a tempó is feszesebb.

Technikai szempontból a játék bár rendben van, de nem egységes. A karakterek, az effektek, az átvezetők elképesztően festenek, a generáció egyik legjobbja ebből szempontból a cím. Egyes pályarészeket vagy tereptárgyakat azonban borzasztóan elnagyoltak a fejlesztők. Talán azért is tűnik fel ennyire, mert néha pont az extrarészletes karaktermodellek mellett bukkan fel egy előző generációból visszamaradt doboz vagy ajtó.

Amit azonban nem lehet elvitatni, hogy a Remake művészeti szempontból nagyon rendben van. A fejlesztőknek hatalmas kihívás lehetett úgy modernizálni Midgart, hogy közben hűek maradjanak a pixeles, de vitathatatlanul hangulatos playstationös eredetihez. Az akadályokat azonban remekül vették: már a demóban megcsodálhattuk, hogyan emelték át a jeleneteket ’97-ből 2020-ba, a teljes változatban pedig tartották magukat ehhez a megközelítéshez. Itt nincs arról szó, mint a Resident Evil 3 esetében, hogy a játékra rá sem lehet ismerni. A hangulat a helyén van, és csak irigyelni tudom azokat a játékosokat, akik az eredeti változattal a megjelenés körül tudtak játszani, ugyanis nekik egy igazi nosztalgia-atombomba az újragondolt változat.

Bár a Final Fantasy VII Remake nem hibátlan játék, a fejlesztőknek sikerült a lényeget megragadniuk. Át tudták emelni a PlayStation 1-es eredeti minden báját úgy, hogy közben egy nagyközönség számára is fogyasztható játékot raktak össze. Sokszor láttuk már az utóbbi években, hogy mennyire nehéz megfelelni a rajongóknak, ebben az esetben azonban bátran ki merem jelenteni, hogy sikerült ez is. De a Final Fantasy VII legnagyobb érdeme mégis az, hogy az új játékosoknak is meg tudja mutatni, miért is imádják annyian Cloud Strife kalandjait.

A Final Fantas VII Remake kizárólag PlayStation 4-re jelent, mi az alapgépen teszteltük.

9.0

Final Fantasy VII Remake teszt értékelés 9.0

Pozitívumok:

  • Kiváló történet, feszes tempó és nagyszerű karakterek
  • Élvezetes, valós idejű harcrendszer
  • Remek hangulat, szépen felépített világ
  • Hű marad az eredetihez

Negatívumok:

  • A harcok néha kaotikussá válnak
  • Kisebb-nagyobb grafikai elemek elnagyoltak
27 komment - szólj hozzá!