Destruction AllStars teszt

PS5-exkluzív roncsderbi-parkour játékkal jelentkezett a Lucid Games, amire a PlayStation Plus-előfizetők több hónapon át ingyen lecsaphatnak. A végeredményt látva az utóbbi kezdeményezés igazán bölcs döntésnek bizonyult a Sony részéről.

Méregdrága járműveket törni-zúzni mindenki szeret. Ezzel a gondolattal - na, meg azzal, hogy a PlayStation-tulajok már évek óta Burnout-, illetve MotorStorm-elvonásban szenvednek - ült le a tervezőasztalához az autós játékok műfajában már korábban szerencsét próbált Lucid Games csapata. Mivel a Gran Turismo 7-et ismét elhalasztották, egyelőre kénytelenek leszünk a Destruction AllStarsszal beérni, mint PS-exkluzív versenyjáték, amit ráadásul a PS Plus-előfizetők ingyen zsákolhatnak be. Habár az utóbbi dolog kedves gesztusnak tűnik, egy pár óra játék után azért gyorsan kiderül, hogy ez nem a véletlen műve.

Általában szeretem a kivesézést a történettel kezdeni, de érthetően a fejlesztők nem fárasztották se magukat, se minket olyan mondvacsinált indokkal, hogy a versenyzők egy különleges betegségben szenvednek, amit csak autók széttörésével tudnak gyógyítani, vagy ilyesmi. Sőt, igazából a korábbi besorolásom sem fedi le rendesen a Destruction AllStars műfaját, hiszen lényegében autóverseny sem lesz a játékban. Ellenben kapunk rengeteg arénaharcot és kocsizúzást, amit négy különböző játékmódban tehetünk meg - akár offline, akár online játszunk.

A kvázi sztenderd meccsnek felfogható Mayhem nincs túl bonyolítva: a klasszikus free-for-all, ahol egységnyi idő elteltével minél több pontot kell gyűjtenünk koccanásokkal, rongálásokkal és más játékosok elütésével. Az utóbbival kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a Destruction AllStars összes játékmódjában egy gombnyomásra kikatapultálhatjuk sofőrünket a volán mögül, ami hasznos, ha új autót vadásznánk, mikor a régi már nagyon tropára ment, valamint így gyűjtögethetünk shardokat is. A kristályszerű felvehető tárgyak a karakterünk különleges képességének és a speciális járműve lehívásának lehetőségét gyorsítja meg.

A Gridfall játékmód nagyon hasonlít a Mayhemre, azzal a különbséggel, hogy itt mindenki egyetlen egy élettel indul, és plusz újraéledési lehetőséget csak úgy szerezhet - bármilyen meglepő is -, hogy minél nagyobb kárt okoz a többiek verdájában. A respawnpontokra szükség is lesz, ugyanis ebben a játékmódban folyamatosan szűkül a pálya, és így egyre nehezebb lesz nem belehajtani a tátongó szakadékokba.

A Carnado elnevezésű játékmódban két csapat feszül egymásnak, ahol miközben egymás autóit és karaktereit terrorizáljuk, pontokat gyűjtünk, azonban ezeket a pontokat csak úgy tudjuk bedobni a közösbe, ha beleszáguldozunk a pálya közepén táncoló tornádóba. Hasonló a cél a szintén csapatalapú Stockpile-ban is, csak itt a szétzúzott kocsikból kinyert fogaskereket kell eljuttatnunk a pályán elhelyezett pontokra. Fontos csavar a receptben, hogy a zsákmányt csak gyalogszerrel tudjuk bankolni, illetve a fogaskereket is csak két lábon közlekedve tudjuk felvenni, így kiemelt szerepet kap a korábban már említett katapultálós játékelem.

A négy játékmódon kívül természetesen akármennyit gyakorolhatunk a practice-módokban, valamint rendelkezésünkre áll a Challenge Series is - pontosabban annak egy része, hiszen egy ingyenes fejezetet leszámítva a kihívások 75 százaléka mikrotranzakciók mögé van zárva. Mondanom sem kell, hogy egy nem free-to-play játék esetében - ami ráadásul nincs eleresztve a tartalmat tekintve - ez mennyire rosszul veszi ki magát, mindenesetre így legalább tudjuk, hogy miért lett már most drasztikusan megnyirbálva a játék árcédulája.

Kanyarodjunk vissza egy bekezdés erejéig a korábban már említett 16 választható karakterhez! Látszik, hogy a fejlesztők kiemelten figyeltek a dizájnjukra, mert sikerült egy kifejezetten változatosan kinéző felhozatalt összeállítaniuk. A kidolgozottság már kevésbé mondható el az extra képességeikről és hősautóikról, amik annyira kibalanszolatlanok, hogy találunk köztük teljesen haszontalant, valamint akár már csalásnak felérőt is. A karakterekkel való parkourozás, valamint a kocsik irányítása egyébként jól sikerült, reszponzívak, és jól adják vissza a sebességérzetet, amibe csak a borzalmas netkód zavar be általában.

A Destruction AllStars ugyanis hanyagolta a peer-to-peer megoldást, viszont a szerverei nincsenek a topon, ezért a lag és a bizarr ütközésregisztráció visszatérően képes hazavágni a játékélményt az online meccseken. Szintén nem túl motiváló a fejlődésrendszer, ami szintenként hozzánk vág 1000 kreditet, de ez egyrészt nem túl sok, másrészt amire költhető, az is annyira harmatgyenge, hogy a szereplők alapöltözékei jobban néznek ki, mint a feloldható magasabb besorolású (egyszerű átszínezéssel megoldott) ruhái. Hasonlóan demotiválók a pályák is, amikből összesen négyet találunk - azt hiszem, legalábbis, ugyanis a helyszínek olyannyira egyformák és ötletszegények, hogy ha forró vassal égetnek, akkor sem tudom megmondani köztük a különbséget.

Pedig maga a játék - ahogy azt egy next-gen címtől elvárhatjuk - szép és gyors is. A 4K-s felbontás csak a nagyon forgalmas helyzetekben skálázódik vissza, amit szabad szemmel nyilván nem fogunk látni, és ugyanez a helyzet a 60 fps-sel is, ami nem stabil, de egyszer sem zuhan le a kibírhatatlan tartományokba. Sajnálatos, hogy semmiféle zene nem tombol az összecsapások alatt, hogy ezzel is adrenalint pumpáljon a játék a szervezetünkbe, de cserébe legalább hallgathatjuk a kommentárok kínos és egyben nagyon gyorsan repetitívvé váló szövegelését.

PlayStation 5-exkluzív játékként természetesen a Destruction AllStars kihasználja a DualSense-t, így remek pillanatokat tud szerezni, amikor például az ütközések és a meghibásodott kerekek miatt jobbra-balra rángatózik a kontroller a kezünkben. Az adaptív ravaszoknál is jó érzés, amikor egy nagyobb fékezésnél a kemény fékpedált, vagy az indításnál a kuplung lenyomását imitálják a ravaszok. Sokan panaszkodtak azonban a kontrollálhatatlan voice chat miatt, amiért kénytelenek más játékosok csámcsogását és egyéb zajait hallgatni, de úgy tűnik, hogy ezt orvosolták a készítők, mert én elnémíthatatlan játékosokkal szerencsére nem találkoztam a teszt alatt.

Bíztam benne, hogy a Rocket League üzleti modelljét (és kicsit stílusát) követve a Destruction AllStars is egy sikeres cím lesz, viszont a jelenlegi állapotában ez nem mondható maradéktalanul el róla. Pár óráig el lehet vele szórakozni, de úgy érzem, hosszú távra nem igazán fogja a kontrollerhez tapasztani a játékosokat. Nyilván a pontozás játék jelenlegi állapotára vonatkozik, és lehet, hogy amennyiben a jövőben sok új tartalom érkezik hozzá, akkor érdemes lesz újra a vezetőülésbe pattanni, de addig sajnos nem tudja levetkőzni azt érzést a Lucid Games alkotása, hogy pár meccs után már kijátszotta az összes aduászát. Az biztos, hogy jót tett a játéknak a PS Plus-felhozatalba költöztetése, ugyanis nem a Destruction AllStars miatt fogunk bánkódni azon, hogy nincs a boltokban PlayStation 5.

A Destruction AllStars kizárólag PlayStation 5-re jelent meg.

5.5

Destruction AllStars teszt értékelés 5.5

Pozitívumok:

  • Látványos grafika, gyors képfrissítéssel
  • Reszponzív irányítás és a DualSense-funkciók használata
  • A törés-zúzás pár óráig szórakoztató...

Negatívumok:

  • ...viszont nagyon gyorsan unalomba fullad
  • Problémás netkód
  • Sovány játékmód- és pályafelhozatal
  • Pofátlan mikrotranzakciók
  • A zene és a karakterek közti balansz teljes hiánya
7 komment - szólj hozzá!