Sherlock Holmes: Chapter One teszt

Az ukrán Frogwares lassan húsz éve szállítja már nekünk a Sherlock Holmes-játékokat. A The Devil’s Daughtert követő lovecrafti kitérő után ismét előveszik az angol nyomozót, sorban a kilencedik alkalommal – nem számítva persze a Waterlilly néven kiadott, könnyedebb játékokat. A stúdió keze alatt Holmes csörtézett már Arsène Lupinnel és Hasfelmetsző Jackkel is, miközben a kezdeti point & click kalandjai szép lassan elmozdultak az akciójátékok irányába. Nem is beszélve arról, hogy maga a detektív is változott, hiszen a klasszikusabb feldolgozások mellett a Benedict Cumberbatch-féle adaptáció hatásai is megjelentek.

Ilyen múlttal érünk el a Sherlock Holmes: Chapter One-hoz, ami a többi játékkal ellentétben egy fiatal, hivatalosan még csak a szárnyait bontogató Sherlockot emel középpontjába. A kora ellenére persze ez a változat is zseni már, így nem kell attól tartanunk, hogy a nyomozás bizonyos elemei hiányoznának. Sasszemű detektívünk változatlanul mindent megmond akárkiről egy szempillantás alatt, észreveszi, amit mások nem, és ezt szereti is az intellektuálisan korlátozottabbak orra alá dörgölni.

A történet helyszíne a mediterrán Cordona: Sherlock a gyermekkora egy részét ezen a szigeten töltötte betegeskedő édesanyja mellett, aki itt is halt meg. A felcseperedett fiatalember, hogy valamiféle megnyugvást találjon, visszatér, méghozzá egyetlen barátja, Jon társaságában – legyünk őszinték, élő ember nem szívesen barátkozna ezzel az arrogáns géniusszal.

A temetőben azonban nem békét lel: rájön, hogy az édesanyja halála körül valami nem stimmel, és ezzel egy egyre csak bonyolódó rejtély bontakozik előtte. Birtokba veszi a kúriát, ahol gyerekként lakott, s amelynek egyes részei az elfojtott emlékei miatt el vannak zárva előle, majd nekikezd Cordona feltérképezésének. Nemcsak a súlyos titkokat, de saját magát is igyekszik megfejteni, és természetesen nem mond vissza egyetlen kihívást sem, ami során dedukciós képességeit csillogtathatja.

A legfőbb teendőnk, nem meglepő módon, a nyomozás lesz, amit némileg másként csinálunk attól függően, hogy fő- vagy mellékküldetésről van szó. Az alaplépések ugyanazok: átvizsgáljuk a helyszínt, beszélgetünk az ügy résztvevőivel (időnként csak az után, hogy profilt készítettünk róluk), esetleg modellezzük az eseményeket. A főküldetések általában több nyomozásszekvenciából állnak, de azoknál elő kell vennünk Sherlock elmepalotáját is, ahol a bizonyítékok és megfigyelések alapján következtetéseket vonhatunk le.

A fő történeti szál természetesen Sherlock édesanyjáról szól, míg a mellékküldetéseket a rendőrség és Mycroft emberei szolgáltatják, sőt akár az utcán is beléjük botolhatunk. Ha másért nem, hát ezekért érdemes bejárni Cordonát: ezúttal egy tényleges nyílt világot kapunk, amit szabadon körberohangálhatunk, töltőképernyő csupán a belső tereket választja el a külvilágtól.

A Frogwares látszólag igyekezett jó munkát végezni a civilizációk ütközőzónájaként működő szigettel. Sikerült alkotniuk emlékezetes helyszíneket, még eltérő kerületek is vannak, amelyeket alapvetőbb vonások alapján meg tudunk különböztetni, a nagy egész azonban mégis viszonylag egyhangú. Kocogáson kívül más módunk nincs a város felfedezésére (hiszen a gyorsutazással csak teleportálunk), ami főleg az elején keserves, amíg nem találunk rá a gyorsutazási pontokra. Cordona hangulata a helyén van, látványra is kellemes, az élettelen, ismétlődő járókelők azonban ki tudják kezdeni a kíváncsiságunkat. Habár a lehetőség adott volt, a sziget nem él eléggé, hosszútávon így nem is csábít kalandozásra – ami a néhány tényleg különleges helyszín és a csak így megtalálható mellékküldetések miatt kár.

A cordonaiakat próbálták azzal érdekessé tenni, hogy Sherlock kapásból megmond három tulajdonságot bárkiről, akire ránézünk, ez azonban maximum az első öt percben hat látványosságnak. Számos szövegüket végtelenszer újrahasználták (amit tapasztalunk, ha útbaigazítást szeretnénk kérni), a legtöbben pedig (főleg a gyerekek) meg valami idegesítő vakkantáshangot adnak ki, ha kocogás közben nekik megyünk.

Ha a világ nem is sikerült kellően érdekesre, az ügyek annál inkább, a Chapter One ezek terén teljesít a legjobban. Különösen a mellékküldetések között találunk változatosakat, de a főküldetések során is nyomozunk például elefánt után, vagy járunk maszkabálban. A játék alapvetően nem fogja a kezünket, de bizonyos dolgokat testre szabhatunk: eldönthetjük például, hogy kérünk-e segédikonokat Sherlock jegyzetei mellé, amelyek utalnak arra, hogy egy-egy nyommal mit kell tennünk

A megoldást még ilyenkor sem nyújtja tálcán a játék, de a kis szimbólum rávezethet minket arra, hogy azt megjelölve beszélgetnünk kell-e valakivel, vagy Sherlock detektívlátása szükséges-e ahhoz, hogy kiszúrjunk valamit, ami másként láthatatlan. Idővel ráérzünk, hogy melyik nyomokkal érdemes foglalkozni, de a jegyzetek nem mindig elég egyértelműek, így ha túl sok időt nem szeretnénk elvesztegetni a próba-szerencse módszerrel, akkor érdemes lehet ezt a beállítást érintetlenül hagynunk.

A nyomokat főleg a helyszíneket átvizsgálva kapjuk meg (az erről szóló értesítés szintén ki-be kapcsolható), de néha aktívabban is tennünk kell a megszerzésükért. Előfordul, hogy el kell látogatnunk a rendőrség, a helyi újság és a városháza archívumába, hogy előássunk valamit az ismert adatok alapján, máskor valakivel beszélgetve kell őket szembesíteni egy bizonyítékkal, hogy újabb infók derüljenek ki.

Olykor kénytelenek vagyunk a detektívlátást használva a földön futó nyomokat követni, néhány bizonyítékot meg kell örökítenünk a fényképezőgépünkkel, másokat pedig kémiai vizsgálatnak kell alávetnünk. Ilyenkor egy feladványt kell teljesíteni a megjelölt vegyület elérésével: különböző alkotóelemekből választhatunk, ezeket pedig műveletekkel rendezhetjük egyenletekbe. Idővel egyre nehezebbek lesznek, de a játék mindig felkínálja az átugrás lehetőségét is.

Mivel a dedukció mestere az álcázáshoz is ért, időnként jelmezt kell húznunk, hogy bejuthassunk helyekre vagy kivallathassunk embereket. A ruhákat a szabóknál találjuk: ez az egyikfajta dolog, amire elkölthetjük a pénzünket, de a küldetéshez fontos öltözékeket ki is bérelhetjük, ha épp üres lenne a zsebünk. Az öltöztető képernyőn kis ikonok jelzik, hogy az összeállításunk a társadalom melyik rétegeiben kelt bizalmat vagy ellenszenvet.

Ha úgy vesszük, igazából egyetlen nyomozást sem tudunk elhibázni. Néhány lépés sorozatos eltévesztésénél ugyan Jon csalódott/kötekedő megjegyzéseket tesz ránk a naplójában, de ennél nagyobb retorzió nem ér minket a bénázásért. Az ügyek értelmezése ránk van bízva, és a következtetéseink is mindig többféle irányba mutatnak: a lelkiismeretünkön múlik, hogy melyiket fogadjuk el megfejtésnek. Ha rámutattunk a véleményünk szerinti elkövetőre, az ügyet lezártnak tekinthetjük – a rikkancsoknál megtalálhatjuk az eredményt az újságban, de ennél nagyobb hatása nincs a döntéseinknek.

Sajnos azonban nem tudunk mindig csak nyomozni, a Frogwares ugyanis úgy gondolta, hogy harci szekvenciák is kellenek a Chapter One-ba. A nyomozáshoz hasonlóan ezt is alaposan testre szabhatjuk, egészen annyira, hogy átugorhatóvá is tehetjük őket – a kifejezetten harci kihívásokat rejtő banditatanyákat leszámítva. A tűzpárbajokban két út áll előttünk: az ölés vagy a támadók ártalmatlanítása a környezet segítségével.

Amint célozni kezdünk Sherlock hűséges pisztolyával, az idő lelassul és kirajzolódnak az arénában azok a liszteszsákok és lámpák, amiket felhasználhatunk ellenfeleinkkel szemben. Ha elkábítunk egy rosszarcút (amihez a dohánydobozunkat is használhatjuk), egy rövid ideig megtámadhatjuk, a Quick Time Event teljesítésével pedig letartóztatottnak minősül. A fáradozásunkat pénzzel jutalmazza a játék, míg a hidegvérű gyilkolás után Jon csúnyákat ír rólunk.

A harc kifejezetten kényelmetlenre sikeredett, csak arra jó, hogy megtörje a játék lendületét. A mozgás valahogy esetlen, a fedezékbe bújás nem igazán működik, a hullámokban érkező támadók pedig képesek rögtön a hátunkban teremni csőre töltött sörétessel. Ha a kábításért való kínlódás nem lenne elég, néhány bűnöző páncélzatot is visel, amit előbb le kell lőnünk róla, különben a bokájára szíjazott fémlemez megakadályozza, hogy az arcába robbanó sörtől megvakuljon. Mások hegesztőmaszkkal vagy alumíniumból hajtogatott szemkötővel védekeznek – viszont a játék lelövésükre tett kísérleteket előszeretettel értelmezi rögtön ölő fejlövésként. Még ha nem is sok a letartóztatásért járó pluszpénz, akkor is igazságtalan így elesni tőle.

Hogy mit tudsz csinálni a pénzzel Cordona szigetén? Igazából nem sokat. Egyrészt meg lehet venni az említett ruhákat, amiket főleg a magad örömére gyűjthetsz, mert a néhány elvárt használatukon kívül nincs céljuk. Másrészt a sziget ócskásait körbejárva bútorokat vásárolhatsz, amiket a Holmes-birtokról hordtak szét – lényegesebb szerepük ezeknek sincs, de öröm nézni, ahogy kivirul miattuk az öreg ház. És persze egy-egy pennyért beszerezheted a sikereidet elregélő újságokat.

Amit a Frogwares még jól elkapott, az maga Sherlock Holmes. Ez a fiatalabb változat is szórakoztató, különösen, amikor hihetetlen következtetéseit vezetheti le. Olyan értelemben a Chapter One nem előzménysztori, hogy a jól ismert karakter szinte kész van máris, de a Holmes-mitológia néhány építőkövét a letehetjük a játékban – például itt szerezhetjük meg a detektív hegedűjét. A regények kedvelői biztosan örömmel fedezik fel az easter eggeket, azonban nem biztos, hogy a modernebbre vett figura időnként odaszúrt poénjai bejönnek annak, aki egy komolyabb Sherlock Holmesra vágyik. Sherlock szinkronhangja végig megállja a helyét, ami nagyon kevesekről mondható el ebben az alkotásban.

A Sherlock Holmes: Chapter One sem érdemli ki a tökéletes Sherlock Holmes-játék címét, de ha valamit jól csinál, azt tényleg jól csinálja. A nyomozást változatos eszközökkel végezzük, szórakoztató ügyekkel és színes figurákkal találkozhatunk, a játék pedig hagyja, hogy magunknak fedezzük fel a megfejtéseket, még akkor is, amikor a legtöbb segítség aktiválva van. A stúdió, mintha előre számított volna arra, hogy melyek lesznek a rosszul fogadott mechanikák, a kémiás minijátékot és a lövöldözést is átugorhatóvá tette.

A nyílt világ nem ér fel a potenciáljához. Hiába vannak érdekesebb helyszínek, hiába ígér mellékküldetéseket a felfedezés, ennyi önmagában nem teszi vonzóvá a barangolást. A játék kisebb technikai problémáktól is szenved: töltés után lassan épülnek fel a textúrák, Sherlock időnként hátrafelé indul el vagy kocogásban ragad, és a jegyzetfüzet hátterének összeomlását is többször megtapasztaltam már. A legtöbb hiba azonban olyan, hogy el lehet tekinteni tőle, ha élvezed a nyomozást – Sherlock Holmes azzal vitathatatlanul elemében van.

A Sherlock Holmes: Chapter One egyelőre PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re jelent meg, de jövőre PlayStation 4-re és Xbox One-ra is meg fog. A teszt a PC-s változat alapján készült.