Pedig első pillantásra nem úgy tűnt, hogy a Wonder túlságosan elrugaszkodott volna a jól bejáratott alapoktól, aztán minden pályán egy-egy újabb kreatív ötlettel bombáz minket a játék. Szinte kiapadhatatlan a Nintendo EPD tárháza, még az utolsó világokban is, amikor már lehetetlennek tűnt, mert naivan azt hittük, a fejlesztők már eldurrogtatták a puskaporukat. De nem! Az újdonság varázsának hála, a Wonderrel töltött minden perc frissnek és izgalmasnak hat, és egy pillanatra sem veszti el a fókuszt. Itt bizony a nagybetűs szórakozásé a főszerep, nem is rontja el az örömünket a nehézség, mert az rugalmas, így az új belépők is nyugodtan csatlakozhatnak Mario csodás új kalandjához.
Ez az első igazi 2D-s Mario a 2012-es New Super Mario Bros. U óta, Switchen pedig az első teljes értékű folytatás, ha nem számoljuk az újrakiadásokat. Nyilván a rajongók már kiéheztek valami igazán eredeti szórakozásra, főleg, hogy a remastereket látva joggal feltételezték, hogy a kiotóiak kifogytak az ötletekből, a várva-várt reform elmaradt. Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna, csak éppen bő tíz év kellett hozzá, hogy a Wonder formát öltsön, és új hivatkozási alapként szolgáljon a modern platformjátékok műfajában. Ahogy tette azt a Super Mario Odyssey a 3D-s vonalon.
Ahogy azt már megszokhattuk, a történet nem túl kiszámíthatatlan. Mario és barátai a szomszédos Flower Kingdomba látogatnak Florián herceg meghívására, ám az fogadási ünnepség nem tart sokáig, hiszen Bowser léghajóján felbukkan és felszippantja a kastélyt, elorozza annak mágikus erejét és káoszt hoz a királyságra. Hőseink tehát magukra vállalják a munka nehezebbik részét, régióról régióra felszabadítják a színpompás birodalmat, ha elegendő Wonder Seedet gyűjtenek a továbbhaladáshoz. Utunk során virágemberkék motiválnak bennünket, összesen hat világot járhatunk be, nem is beszélve a további kihívásokat tartogató extra szintekről.
Az biztos, hogy minden pálya más és más témaválasztású, mindegyiknek megvan a saját kis biomája, ellenféltípusai és egyedi kreatív húzásai. Lesznek itt erdei szakaszok, sivatagos és jégben úszó móka, lávával elárasztott pályák, zsigeri kastélybelsők és földalatti utazás is, ahogy a csövön kifér. Ám a Wonderben a fűszer a lényeg, nincsenek újrahasznált elemek sem, mindig bedob valamit, ami új, és hagyja, hogy a játékos kipróbálja, ugyanakkor nem is kényszerít rá semmire, ezek nélkül is eljutunk a pályavégi zászlóhoz. De miért pattognánk végig a megszokott módon a 12 játszható karakter egyikét irányítva, amikor annyi mindent megtehetünk útközben!
Természetesen a hagyományos bossharcok sem hiányoznak, ahol mindig vagy egy jól működő ellenszer Bowser talpnyalói ellen, de mindegyik gyorsan lezavarható, nem fog órákig tartó körömrágást okozni. A power-upoknál kicsit vegyes az összkép, hiszen egyértelműen az elefánttá alakuló Mario lopja el a showt. Az még hagyján, hogy a pocakunkkal képesek vagyunk elsodorni az ellenfelet, vizet is fröcskölhetünk az elpusztult virágokra. Ezek után a tűzvirággal előcsalható mezei tűzlabda-dobálás nem is annyira érdekes, a buborékvirág már inkább, azzal még csapdába is csalhatjuk az ellenséget. Egy másik gombától viszont fúrófejet növeszthetünk üstökünkre, amivel nemcsak a falakat törhetjük át, hanem még az idegesítő tüskés lényeket is likvidálhatjuk egy csapásra.
Azt azért a Nintendo sem merte meglépni, hogy radikálisan változtasson az alapokon, a Wonderben benne van a Mario-játékok minden esszenciája a mesteri pályatervezéstől kezdve a magas újrajátszhatósági faktoron át minden. Elrejtett titkok, alternatív útvonalak sarkallnak arra, hogy virágérmék után kutakodjunk, összeszedjünk minden gyűjthető extrát, magyarul magába szippantson és ne eresszen egykönnyen. Ez a rész kipipálva! Nincsenek már idegesítő időkorlátok, ha elfogy az életünk, akkor sem kerülünk vissza az adott világ elejére, hiszen a lila valutából bármikor vehetünk plusz szívet. A szigornak vége! Ám amik igazán különlegessé tesz a játékot, azok szó szerint felforgatják a jól megszokott képletet.
Minden szinten találunk egy kicsit trükkösen megszerezhető Wonder Seedet, amitől hirtelen a feje tetejére áll az egész pálya, szivárványszínben kezd el pompázni, mintha egy LSD-tripben vennénk részt, olyan események veszik kezdetüket, amiktől szó szerint tátva marad a szánk. Olykor a zöld csövek kígyóként tekergőznek alattunk, máskor óriási goombává változunk át, vagy épp egy tomboló bivalycsorda hátán szörfözünk, netán egy hógolyón gurulunk tova, utunkba kerülő akadályt porrá zúzva. És még ilyenkor sem kell lemondanunk a megszerezhető érmékről és csillagokról sem.
Másik igazi újdonság az a jelvényrendszer, amely lehetővé teszi, hogy különleges képességek egyre növekvő gyűjteményéből mazsolázgassunk a pályák elején. Választhatunk nagyobb, lebegő ugrást, horgot a nehezen elérhető helyek megközelítéséhez, netán hármasugrást, sapkával való vitorlázást, vagy gyorsabb úszást is. Minden egyes megnyitható képességhez tartozik egy megszerezhető jelvény, némelyik akár csalásnak is felfogható, hiszen ha lezuhannánk a mélybe, akkor sincs minden veszve, hiszen a megfelelő jelvénnyel visszakerülünk a biztonságos zónába. Máskor porszívóként szívhatjuk magunkhoz az érméket, ahelyett, hogy felszednénk őket.
A játék pedig extra jutalmakkal díjazza a szabályokat felrúgó játékosokat. Igen, lehet, hogy némelyik jelvény már túl nagy segítség lehet, de nem muszáj használni őket, ha mindig is a kihívásokat keressük. Lehet kísérletezni a jelvényekkel, hiszen hatékonyabban játszhatjuk újra a szakaszokat, vagy extra nehezítésként vállalhatjuk, hogy Mario egy pillanatra se hagyja abba a sprintelést vagy az ugrálást. Ez a változatosság pedig lehetővé teszi, hogy a Wonder folyamatosan releváns maradjon, és szó szerint egy percig se unatkozzunk felette. Fiatal játékosként túl kemény néhány szakasz? Semmi baj, az adott régió megtisztításához nem kell az összesen végigmenni. Majd később visszatérhetsz, ha szerzel pár könnyítő jelvényt.
Még többedmagunkkal játszva sem merülhet fel az unalom szikrája sem, hiszen látszik a Nintendo szándéka, sokkal erősebb multiplayert rakott a Wonderbe, mint valaha. A négyfős helyi vagy online kooperatív mókában még az ötcsillagos nehézségű pályákat is könnyebben abszolválhatjuk, hiszen míg mi az ellenséggel viaskodunk, addig a többiek az elrejtett tárgyak után kutathatnak. Még kompetitív versenyeken is részt vehetünk, ahol egymás teljesítményét múlhatjuk felül. Oké, ha túl sok karakter kolbászol a pályán, az kicsit átláthatatlanná varázsolja a játékot, de ez legyen a legkisebb bajunk.
Az élénk színekben pompázó látvány előtt tényleg le a kalappal, ám mégis a sok apró vizuális geg teszi fel a koronát a Wonderre. Már a futás és az ugrás is okosabb, “élethűbb” animációt kapott, ám amikor Mariót beszippantja egy cső, a kalapja egy rövid ideig lebeg a bejáratánál, mielőtt hősünk kinyúl érte és magával rántja. Még a legjelentéktelenebb tűnő animációkban is sokkal több élet van, mint bármikor. Ez a részletgazdagság adja meg a Wonder igazi báját, hasonlóan a zenei betétekhez, amivel egy igazán lendületes teljes egésszé áll össze a játék, a Switch igazi mesterművévé. Ja, és viszonyításként: az olasz vízvezeték-szerelő új szinkronhangja Kevin Afghani könnyűszerrel felér a legendás Charles Martinet teljesítményéhez, akit 25 év után váltott a mikrofon mögött.
A Wonder minden egyes porcikája tele van valódi apró, de annál élvezetesebb ötletekkel, ám valódi személyiséggel rendelkezik. Nem kényszerít bele, hogy zsigeri alapon abszolváld a nehéz szakaszokat, csak olyan képességeket kell elsajátítanod, amelyek szerves részét képezik a játékmenetnek. Ki ne akarna bájos piros sapkás elefántként zúzni? Vagy sapkával siklóernyőzni? Netán horoggal felkapaszkodni a nehezen elérhető helyekre? Csak úgy poénból, nem erőltet semmit, mégis széles mosollyal az arcodon újra gyermek lehetsz a Wonderben, ahol korlátlan lehetőségek várnak rád 10-15 órán keresztül. Kell ennél sziporkázóbb búcsújáték a Switch életciklusának utolsó szakaszában?
A Super Mario Bros. Wonder kizárólag Nintendo Switchre jelent meg.
Kapcsolódó cikkek
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.