Az eredetileg még 2012-ben Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra megjelent Dragon’s Dogma nagyon gyorsan eltűnt a köztudatból az akkortájt debütált The Elder Scrolls V: Skyrim és az eredeti Dark Souls szorításában. Népszerűségén a később kiadott, pimpelt verziója, a Dark Arisen – ami már PlayStation 4, Xbox One mellett PC-n és Nintendo Switchen is tiszteletét tette – se sokat tudott javítani, de tagadhatatlanul egyre több játékos fedezte fel magának az akció-RPG-t. Az elmúlt években pedig szabályosan kult-klasszikus státuszba lépett a játék, amit rengeteg játékos és kritikus is minden idők egyik legjobb szerepjátékának könyvelt el. A második rész már jóval nagyobb marketing és influenszer kampánnyal indult hódító útjának, hogy ezeket a megtisztelő titulusokat ezúttal sokkal gyorsabban vívja ki magának.
Első ránézésre a Dragon’s Dogma-játékok a lehető legsztenderdebb high-fantasy címek; középkori miliő sárkányokkal, goblinokkal és hárpiákkal - akkor pedig mire fel ez a nagy rajongás? Nos, az ördög a részletekben lakozik, és bár a felszín szimplának tűnik, a motorháztető alatt rengeteg apró mechanika teszi különlegessé a japánok nyugatosított RPG-jét.
Mint minden valamire való szerepjátékban, kalandunk itt is egy karaktergenerálóban indul, ami bár képességeket illetően elég limitált, de a külsőnket olyan részletesen szabhatjuk az ízlésünkre, hogy jelenleg szerintem ennél nehezen találunk kidolgozottabb karakterkészítőt. Nem is csoda, hogy a Capcom megjelenés előtt Steamen ingyenesen elérhetővé tette a funkciót, amivel egészen elképesztő dolgokat alkottak a rajongók. Az említett skilleknél az induláskor négy specializáció közül választhatunk: harcos, varázsló, tolvaj és íjász - ezekre majd még később visszatérek.
Miután megszületett hősünk (aki ezúttal akár egy khajiit macskaféle, humanoid bestia is lehet) nem túl szimpatikus sorsban, egy bányában robotolva találja magát. Egy improvizált menekülés után azonban szép lassan kiderül róla, hogy az előző epizódhoz hasonlóan őt is “megjelölte” a vörös sárkány - azaz megette a szívét, amivel egyfajta méltó ellenlábasaként egy életre-halálra szóló párbaja hívta. A procedúra következtében Arisenné válik, akiket Vermund északi területén kiválasztottként tisztelnek, aki megóvja őket a sárkánytól, míg Battahl déli sivatagjaiban a lakosok inkább a balszerencse hírnökeként tekintenek rá. Ugyanakkor abban a két nemzet egyetért, hogy a sárkány hatalmas fenyegetés, és csak az Arisen állíthatja meg a Pawnokkal az oldalán.
Zálog gyalogjaink - inkább maradjunk a Pawnoknál - lesznek utunk során a társaink, akikből összesen hármat szerződtethetünk magunk mellé. Ebből az egyik a fő-bajtársunk, akit mi magunk kreálhatunk protagonistánkhoz hasonlóan, a maradék kettő pedig a Capcom, vagy a többi játékos által a felhőbe feltöltött kalandozók. Ő velük vagy a világot járva, vagy az úgynevezett Riftstone-okat megérintve léphetünk kapcsolatba. Habár a Dragon’s Dogma II egy kifejezetten egyszemélyes kaland, ettől a mechanikától egyfajta közösségépítő hangulata is lesz a játéknak - mint amit később Kojima is átemelt a Death Strandingbe.
Az általunk feltöltött Pawnnal pedig nem csak felvágni lehet más játékosoknál, de ajándékokat, és - ami még ennél is fontosabb - tapasztalatot hozhatnak vissza a többiektől. Ez természetesen vica-versa érvényes, tehát például, ha mi is egy olyan Pawn béreltünk fel, aki már járt azon a területen a korábbi mesterével, ahol éppen vagyunk, akkor megállás nélkül extra tippekkel fog minket ellátni. Van egyfajta "folyamatosan siránkozok az exemről" hangulata ennek, de érdemes rájuk figyelni, mert sokkal könnyebb lesz így megtalálni egyes kincseket, de néhány összecsapást is nevetségesen egyszerűvé tud tenni egy-két tipp a közeli instabil hidakról, gátakról. Külön öröm, hogy gépi társaink csak nagyon ritkán hülyülnek meg, vagy állnak az utunkba, ezért nem válik frusztrálóvá soha a rendszer.
A kihívást rejtő harcok pedig egyértelműen a Dragon’s Dogma II kvintesszenciája. Mindegy, hogy a fentebb említett specializációk közül melyiket válasszuk, biztos, hogy élvezetes lesz mind a pengéket, mind a varázslatokat használva lekaszabolni a különböző szörnyeket. Ezeket ráadásul idővel - némi ingame pontért cserébe - szabadon módosíthatjuk, így ha beleuntunk mondjuk az íjász létbe, bármikor válthatunk oda és vissza a közelharcos, vagy épp a mágus tudás rejtelmeibe is belekóstolva. A csontig hatoló csapások és pusztító varázslatok mellett érdemes most már a környezetre is odafigyelnünk, mert a nagyobb bestiákat sokkal könnyebb legyűrni egy-egy elszabadult kőzuhataggal, vagy a magányosan álldogáló balliszták beüzemelésével. A kezdő négy karakterosztály pedig senkit ne ijesszen meg – lesznek itt még útközben kinyitható classok!
Nehéz videóanyag nélkül leírni mennyire dinamikusan működik a - néhol Monster Hunterekre emlékeztető - harc, ahogy társaink lefogják az ellenséget, hogy mi végezünk velük, vagy épp egy több emelet magas küklopsz borítja ránk a fél erdőt. A hórihorgas ellenfeleket továbbra is megmászhatjuk, gyengepontjaikat vadászva (á lá Shadow of the Colossus), ami azzal karöltve, ahogy ezek a lények néha összetűzésbe keverednek egymással is, játszi könnyedséggel teremt elképesztően látványos, epikus és (talán a legfontosabb) nem előre megírt csatákat általában a semmiből. Az egyetlen negatívum, hogy néha annyi effekt tolakodik egyszerre a képernyőnkre, hogy nehéz magát a karakterünket is megtalálni ebben a kavalkádban, illetve a szűk barlangokban azért hajlamos ellenünk fordulni a kamerakezelés.
A harcok mellett a másik fontos alappillére a Dragon’s Dogma-játékoknak a nagybetűs kalandozás - azt is mondhatnánk, hogy a célnál fontosabb az odavezető út elmélet jelen esetben hatványozottan igaz. A fősztoriszálnál elég gyorsan elérünk arra a pontra, hogy a fejlesztők azt mondják: innentől nem fogjuk a kezed, menj, kalandozz, és találd meg a kért objektumot magadtól. Ez a mentalitás egyébként a legtöbb mellékküldetésre szintén igaz lesz. Pontosan ezért a térképünk minimalistán letisztult, nincsen Ubisoft módjára teleszennyezve "bevásárlólista pipálgatós" feladatokkal és mindenféle jelölővel. Maguk a küldetésadó NPC-k is immerzív módon, véletlenszerűen lépnek oda hozzánk a városokat, vagy épp a vadont járva - nem lesz egy hatalmas felkiáltójellel jelölve a helyük egyszer sem.
Pontosan ennek a felfedezés hangulatának rendeli alá a Capcom a játék egészét, vele együtt a már előre vitatott gyorsutazás lehetőségeket is. A fővárosba való visszatérés például egy ritka, egyszerhasználatos kőhöz van kötve, így maradnak az ökörszekerek - amiknek nem szólhatunk bele a végállomásukba, illetve koránt sem nyújtanak teljes biztonságot -, vagy a lábunkat használjuk a közlekedésre. Utóbbinál mielőtt belevágunk, érdemes lesz a helyi kocsmákban megpihenni, mert a hatalmas világot járva csak az útmenti tábortüzeknél lesz majd erre lehetőségünk. A sérülések pedig mindig lecsípnek egy keveset a maximálisra visszagyógyítható életerőnkből, amit csak az említett alvással lehet majd korrigálni.
Vízválasztó lesz a játék élvezetében, hogy miként viszonyulunk a fentebb leírtakhoz. Ha egy mély, szerteágazó skill-rendszerre építő kalandjátékra vágyunk, akkor valószínűleg nem a Dragon’s Dogma II lesz az álompárunk. Ám amennyiben a felfedezésben és akcióban gazdag RPG-re éhezünk, akkor már annál inkább fognak találkozni az elvárásaink. Ettől függetlenül botorság lenne azt mondani, hogy nincsenek a beleélést segítő részletek a játékban. Érdemes például odafigyelnünk a húsokra, gyümölcsökre és növényekre (amiket egyébként kombinálhatunk) a táskánkban, mert könnyen lejárhat a szavatosságuk a napok múlásával. Szintén fontos például olajjal feltölteni a lámpásunkat, mert anélkül este az orrunkig sem fogunk látni, és az egyébként is sok veszélyt rejtő éjjel mellé nem hiányzik, hogy rejtőzködő szakadékok csúcsairól zuhanjunk alá.
Sokat segít a világban való elmerüléséhez a látvány is, ami főként a bevilágításnak és a részletes animációknak hála általában pazarul néz ki. Nem teljesen fenékig tejfel azért az élet, mert vannak elnagyolt részletek jó pár helyen a grafikában és az NPC-kkel való csevegésnek a megoldása is a PS2-es időket idézi javarészt. A legszomorúbb azonban, hogy a Capcom nem zárolta a képkockaszámot 30fps-re (dedikált performance módot pedig nem is kaptunk emiatt) konzolokon, ami hatalmas frame-ingadozást eredményez az esetek nagy részében. PlayStation 5-ön sokat volt a tesztverzió a 20-25-ös tartományban, aminek a helyrerakására maximum egy első napos patchért fohászkodhatunk. Máskülönben marad az Xbox Series X egy VRR-el rendelkező kijelzővel, vagy ugye egy bivalyerős PC birtoklása, mint szemkényeztetőbb alternatíva.
A technikai résznél maradva elmondható még, hogy szerencsére komoly bugokkal és kifagyásokkal az első húsz órában nem találkoztam PS5-ön, illetve az audio rész is korrektnek mondható. Igazából nem kapunk semmi kimagaslót zenék és hanghatások terén - és egyedül csak a Pawnok viszonylag sűrűn ismételt mondataitól kapunk majd fülvérzést -, de kidobni se fog az élményből egy oda nem illő szinkron, vagy betétdal. Mondjuk amikor ránk ugrik a semmiből egy griff vagy mantikór, azért nem mondom, hogy a muzsika nem tudja felpörgetni az adrenalin szintünket, de ettől függetlenül azt sem hinném, hogy önmagában hallgatva sok ember kedvenc OST-jévé lépne elő a Dragon's Dogma II zenéje.
Összességében elmondható tehát, hogy méltó folytatása lett elődjének a Dragon’s Dogma II, ami valószínűleg a jobban időzíttet premierdátum és pofás látványvilága miatt több játékos szabadidejéből fog több tizen, vagy akár száz órákat is elrabolni. Élvezetéhez erősen ajánlott, hogy értékeljük az utazást is magát, ne csak a küldetések darálását, ugyanis ilyenkor kerülnek majd a helyükre a fogaskerekek a Capcom víziójában, és a brutálisan élvezetes harcokkal megtámogatott kalandok (a Devil May Cry-alkotójának az ujjlenyomatával tagadhatatlanul tele van a játék) még sokáig az emlékeinkben fognak élni. A Dragon’s Dogma III megjelenéséig legalábbis mindenképpen - reméljük arra már nem kell majd ismét 12 évet várnunk!
A Dragon's Dogma II március 22-én érkezik PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. Mi a PS5-ös verziót teszteltük.
Kapcsolódó cikk
Viszont maga a játék nekem nagyon bejön, párszáz órám bele fog szaladni.
Mindegy én nagyon várom, aztán hátha javítanak rajta a későbbiekben.
Emlékszem hogy az első Dragon's Dogmát kezdetben sokan sarazták mivel a Resi 6 demo-t csak a játék mellé csomagolták eredetileg.
De jó látni hogy évek során sokaknak megtetszett a DG.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.