Wolfenstein

A Wolfenstein-saga visszatér! Az Activison az idei E3-at látta legmegfelelőbb időpontnak, hogy végre véget vessen a találgatásoknak és konkrét tényekkel álljon elő a legenda legújabb részével kapcsolatban, hiszen készültéről ugyan tudtunk, ám a több éves conceptek elég kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy az érdeklődést fenntartsák. De nemrégiben megtört a jég, a név nem veszett el, tökéletes kezekben van a Raven Software-nél, és az id Tech4 grafikus engine-jével megtámogatva vissza fog térni a köztudatba. Okkultista németek, soha nem látott titokzatos képességek, egy komor, háború sújtotta város színhely gyanánt. B. J. Blazkowicz nem megy még nyugdíjba.

1992-ben kezdődött minden. Az id megalkotta a First Person Shooterek ükapját és egycsapásra műfajt teremtett a Wolfenstein 3D-vel, akkoriban az a technikai megoldás mérföldkőnek számított, de maga az a tudat, hogy a főhőst a játékosok belső nézetből irányíthatják, megnövelve ezzel a beleélést, talán a játékok Nobel-díját érdemelte volna, ha lenne ilyen. Tucatnyi trónkövetelő érkezett ezután is, de a forradalom a Wolf3D-nek köszönhető. Szokatlanul sokára vették elő a frencsájzt újra, egészen 2001 végéig kellett várni azoknak, akik még emlékeztek a klasszikusra. A Splash Damage felelt a Return to Castle Wolfenstein single részéért, de szavatosságát elsősorban remek multiplayer lehetőségeinek köszönheti, ez utóbbi a Grey Matter érdeme. A siker nem maradt el, gyorsba ki is akartak hozzá hozni egy kiegészítőt, ez is lett a veszte, az agyasok szerencsére látták a veszélyt, így az egyjátékos kampányt kilőtték, helyette ingyenesen letölthetővé tették a többjátékos módot, ez lett az Enemy Territory. A Doom 3 évében jött újra szóba, hogy kidolgozás alatt van az új epizód a Raven égisze alatt, akik tisztességes iparos legényeik Carmackék brigádjának, kezeik alatt olyan fércmentes alkotások születtek, mint a Hexen széria, a Soldier of Fortune-ok és a Quake 4, bízva bizakodhatunk tehát, hogy a nextgen Wolfensteinnel sem lőnek bakot, minekután újra uralkodhat a „nagy öreg" az FPS-ek trónján.


1943-ban a Második Világháború kicsúcsosodását éljük. Hitler Harmadik Birodalma egyre csak gyarapszik, a náci hadigépezet Európa jelentős részét magáénak tudhatja, súlyos német bakancsok menetelnek az eleddig békés vidékeken. Úgy látszik semmi sem állíthatja meg a Führert abban a tervében, hogy teljesen uralma alá a hajtsa a világot. Heinrich Himmler, az SS vezére, Hitler jobbkeze, miután igába dőlt azirányú terve, hogy szuperkatonákat vessen be a harcmezőkön és felélessze a rettegett középkori zsarnok királyt, I. Heinrichet, akihez családfáját vezette vissza, most ismét az okkult erőket szeretné hadirendbe álltani. Tervében a Black Sun nevű misztikus energiákhoz nyúl, ugyanis aki birtokolja és használja ezt a titokzatos képességet, nincs hadsereg előtte a világon, aki szembe tudjon vele szállni. Ismét csak szükség van a hírhedt speciális ügynökre, B. J. Blazkowicz-re.


Akármennyire is mesésen hangzik a sztori, tudvalevő, hogy a valóságban is a náci vezetők hittek az okkultizmusban, s bár egynéhány víziójuk messze van a realitástól, a Raven vállalkozik arra, hogy életre keltsék a németek sötét fantáziáját a játékban, még ha túlzásnak is tűnhet, de a játékélmény szempontjából ez a háttér tökéletes lesz mindnyájunk számára, higgyétek el! B. J. szorosan közre fog működni az ellenállókkal egy fiktív német városban, Isenstadtban. A nácik által birtokolt város pont olyan képet fest, mint egy igazi – tele romos utcákkal, sikátorokkal, sötét, nedves és kanyargós csatornarendszerrel, avagy sűrű, ámbátor járható háztetőkkel, tágas belső terekkel, raktárakkal. A készítők inkább lineáris történetvezetésben hisznek és meglehetősen akció-orientált lesz a stuff, a terepen soha nem lehetünk biztonságban, minden sarkon ellenséggel futhatunk össze, ahogy ezt már a sorozatban megszokhattuk. Minden városrészen, kerületben több úton haladhatunk az aktuális cél felé, közben több rejtett kincseket és titkos területeket fedezhetünk fel, ami szintén a cím sajátja, mellesleg a tökéletes statisztikára törekvő játékosok ezáltal elmerülhetnek a felfedezés örömében. A küldetéseket Isenstadtban elszórva található partizánok rejtekhelyét megtalálva tudjuk felvenni az ottani ellenállóktól.


A nácik orra alá való borstörés sok formában történhet. Rengeteget fogunk utazni a különböző területeken, kimondott küldetés-centrikus kerületekben – mindez a legcsekélyebb töltögetés nélkül, ha egy új helyszín megnyílik ismét lehetőségünk lesz a felfedezésre, kincsek, ereklyék után való kutatásra, persze a már bejárt részekre bármikor visszatérhetünk. A sorozatos akcióélményről a véletlen-generált náci-aktivitás fog gondoskodni, persze ha a történet úgy hozza, sokkal monumentálisabb ütközetekben is részt vehetünk. A pályákat kimondottan úgy valósították meg, hogy rengeteg fedezék és kibúvó akadjon a szorongatott helyzetekben, taktikázásra is lehetőségünk lesz. Ez után nem csak saját magunk vagyunk kénytelenek harcolni, hanem bizonyos szakaszokon maguk az ellenállók is csatlakoznak hozzánk, a Raven nagy lehetősét lát a csapatos harcban, s magát a parancsosztogatást is leveszi a vállunkról, hiszen forradalmi AI-t ígérnek a társaknak, akik pontosan a helyzetnek megfelelően viselkednek. Ez felettébb kényes kérdés, kissé szkeptikusan állok hozzá, hiszen láttunk már német szuronyon varjút vagy mi a szösz. Hogy biztonságérzetünk mindig pengeélen táncoljon, arra maga a tudat ad igazolást, miszerint ellenséges vonalak mögött harcolunk, így a német erősítés szinte mindig ott lesz a levegőben.


Soha nincsen egy bizonyos forgatókönyv, amit a kényes helyzetekben alkalmazni tudunk, ezáltal a monotonitás érzése is minimálisra csökken, mindig új kihívást tartogat a játék, igaz ez az ellenség intelligenciájára is. Ha egy egész szakasszal akasszuk össze a bajuszt, célszerű először a tisztet eltenni láb alól, ezáltal csökkentve a többiek harci morálját, nem egyszer talán még a bátorságuk is inukba száll, ugyanakkor képesek oldalba vagy hátba támadni minket, ha nem változtatunk sűrűn pozíciót, érdemes minél többször a meglepetés erejére támaszkodni. Maguk a fegyverek száma is eléggé bőkezű, azt már megszokhattuk, hogy a mieinktől kapott Thomsont nem sokáig tudjuk használni belevaló lőszer nélkül, így a már tradicionális II. világháborús FPS-ekhez hasonlóan, ismét csak az alávaló Fritzektől szerezzük meg a túléléshez szükséges haditechnikát, ám ismerve azok színvonalát, nem is lesz rossz, folyton MP40-nel és Mauser Karral célozgatni. Nem leszünk rákényszerítve egy-két darabra, bármikor kiválaszthatjuk, hogy a zsákmányolt cuccok közül melyik áll legközelebb hozzánk és azt favorizáljuk, ugyanakkor nem kötelező rögtön fejjel menni a falnak, jópár fejezetnél pont az a kifizetődő, ha éppen lopakodunk és kerüljük a feltűnést, lesz idő később adni az arcuknak. Maga a játékmenet magja tehát, egy rendkívül szórakoztató és bejáratott elemekből áll, amiben csalódni nemigen kell, a Wolfenstein biztosra megy.


Az igazi nagy újdonságot Himmler új csodafegyvere alkotja. Nem hiába kísérleteztek egy új, az okkultizmus titkos tudományából építkező energiaforrással, amit használva egy új dimenzió nyílik meg a kiválasztott előtt, akár az arra hivatott nácik, akár szeretett B. J-nk előtt is. Ilyenkor a képernyő zöldes árnyalatúvá válik és különleges képességeket vethetünk be az ellenség kárára, elektromossággal való sokkolás, olyan energialöketek képzése puszta testi valónkból, ami hátrálásra kényszerít minden velünk összeakaszkodót, mindig egyre újabb és újabb ínycsiklandozó  szemfényvesztést tanulva a játék folyamán. Természetesen monumentális Boss-fightokat sem lehetett kihagyni a számításból, itt a puszta tűzerő mit sem ér, be kell vetnünk a Black Sun erejét, hiszen ellenünk is szeretettel alkalmazzák. Valószínűleg az Enemy Territory-hoz hasonló multiplayer csatározásokra számíthatunk kibővítve a látványos speciális képességek alkalmazásával, mindezt gyakran küldetés alapú meccsekbe építve. Izgalmas!


A külcsíny minden tekintetben kiváló grafikai színvonalat fog képviselni, akár a tágas belső tereket, akár a külső városi utcákat nézzük. Irtózatosan precíz textúra-illesztés, nagyfelbontásban, ámbátor Carmack elmondása alapján még mindig főleg a Directx 9-re épülve, hiszen nagy látványbeli javulás nem tapasztalható a Microsoft régi és az új technológiája között, ám kiadói nyomásra sanszos, hogy pár Dx10-es effekttel is megtámogatják. Már a RtCW ismérve volt a hangulatos, csatába szólító zene, bizonyosan nem sajnálják majd a pénzt egy neves zeneszerző leszerződtetésére.


Méltó visszatérés hét év után, egy ilyen sokatmondó címet egyszerűen nem lehet parlagon hagyni, ennek immáron a PC-sekkel együtt a PS3 és az Xbox360 tulajok is együtt örülhetnek. Nincs hiányérzetem abból a szempontból, hogy mivel lehetne még jobbá tenni a készülő játékot, pedig ez még korántsem minden, jónéhány részletet még jótékony homály fed, sarkallva a fogékonyakat arra, hogy mindig szaftos részleteket tudjanak meg belőle. Egyedüli homok a gépezetben az a megjelenés, hiszen erről konkrét információk nincsenek, ám a Raven és az id szeret sokáig rajta ülni egy projecten a tökéletesre csiszolás jegyében, ami csak jót tehet a Wolfenstein eljövetelének. B. J. Blazkovicz ismét el fogja kenni az okkult tudományokba kapaszkodó árja sereg száját!