Nintendo: a Sony megvolt, jöhet az Apple

  • Írta: fojesz
  • 2010. május 8.
  • Érdekesség
Link másolása
Belsős források szerint a Nintendo elnöke, Satoru Iwata szájából hangzott el az ominózus mondat: a csatát a Sony-val megnyertük, a következő ellenfél az Apple lesz.
Belsős források szerint a Nintendo elnöke, Satoru Iwata szájából hangzott el az ominózus mondat: a csatát a Sony-val megnyertük, a következő ellenfél az Apple lesz.



A kijelentés talán túl magabiztosnak tűnhet, de ha hihetünk a Times Online-nak, ez  buzdítás szükségszerű lehet az elnöktől, a Nintendónál ugyanis egyre többen kezdenek aggódni a jövőt illetően. Az üzleti év végén 2004 óta először csökkent a konzolgyártó nyeresége (szerény 2.43 milliárd dollárra), és a 2010-es üzleti évre további csökkenést jósolnak a cégnél. Mégsem ez a legaggasztóbb probléma, sőt a PlayStation Move potenciális sikere sem zavarja ezek szerint a japánokat: inkább az iPhone és az iPad előretörése fenyegető számukra, a két gép ugyanis ugyanazt a - főleg alkalmi játékosokból álló - közönséget célozza meg, ráadásul a felmérések szerint ők jelen pillanatban inkább vennének iPhone-t, mint DS-t. A Nintendo keményíteni akar, a jövőben minden erejével az új fejlesztéseire koncentrál majd, és marketinges össztüzet zúdít az Apple-re.
34.
34.
sz.balazs.95
Szerintem az Apple-nek nincs túl sok esélye a Nintendoval szemben.
Elsősorban azért, mert az iPhone, iPod, iPad elsődlegesen nem játszásra lett kitalálva. Az iPod lényegében egy MP5, az iPhone - ahogy azt a neve is mutatja - egy telefon, az iPad meg gondolom netezésre lett kitalálva.
A másik ok, amiért nincs sok esélye az Apple-nek: Míg egy DSi ára ~40k, addig egy iPod Touch ~80-90k.
Személyes véleményem ezzel kapcsolatban: Én sokkal jobban szeretem, ha egy játék külön adathordozón, külön tokban van és boltba lehet venni, ez a letöltős dolog nekem nem tetszik, ráadásul a DS-hez ott vannak a flashkártyák...
A másik: az érintőképernyő és a szenzorok szerintem alkalmatlanok játszásra, én legalábbis a gombokat sokkal jobban kedvelem.
33.
33.
tabu3x
Propaganda duma ez csak, semmi több. Nyilván tisztában van azzal, hogy ez egy olyan ipar, ahol minden dicsőség csak átmeneti, azaz a háborút nem lehet megnyerni. Csak a (egy) csatát, ahogy ő is fogalmazott egyébként...
32.
32.
SWBF2
Mondjuk már hála az égnek kihalóban van ez a "Wii=casual sz*r" álláspont, már csak a 13 vérpistikék szajkózzák minden hírnél, akik csak plusz 16 és plusz 18-as játékkal hajlandók játszani, mert az a menő.

Persze, van aki ebben a témában is tud értelmeset írni, de őrá(juk) a fentiek nem vonatkoznak, és ők általában ÉRTELMES alátámasztást is írnak hozzá...

Keep up the good work, GK.
31.
31.
zola2000
#30: "filmbejátszások sorozatából állnak amik között pár kattintás van, nem kevésben meghalni se lehet rendesen"



Nem, az is ugyanolyan casual játék mint a wiifit/wiimusic (azért nem wiisportsot írtam, mert az be tud adni kemény gépi ellenfeleket is)

Én wiisként az assassins creed 2t pl simán körberöhögtem, ahogy nyomtam az "A" gombot, az analóg kart előre és a jobb analóg ravaszt, és ezió magától ment a cél felé, és ha a AC2 a jobbféle HD címek közé tartozik, akkor ebből nem kérek, szerintem a legtöbb HD konzolos ember elakadna a wiis Sin And Punshment 2ben hard fokozatban a második pályán (jó ezt eléggé kifacsartam, mert ps3ra/boxra is vannak bayonetta, street figher 4 komolyságú játékok azért).
30.
30.
Sir-Vival
Mit csináljunk, ha a szavak mögött tartalom is van, azt kell mondani - IGAZUK VAN!

Valóban legyőzték a Sony-t, az Apple-vel pedig partiban vannak hordozható játék téren.

(Akármilyen arrogánsan hangzott is, Ken Kutaraginak is igaza volt, amikor aztat mondotta volt, hogy a PlayStation 3 a legerősebb, legjobb új generációs konzol. )
29.
29.
Petike x
Ennek az egész HC vs. casual dolognak nem sok értelme van.



Szám szerint kimutatható hogy a Wii tulajok ugyanolyan sűrűn vesznek új játékot, és kb ugyanannyit játszanak vele mint a másik kettőn az ottani játékosok. Most akkor mitől is casual, vagyis alkalmi?



Arról nem is beszélve ahogy a "kemény" hardcore játékok egyre inkább filmbejátszások sorozatából állnak amik között pár kattintás van, nem kevésben meghalni se lehet rendesen, és egyszeri végégjátszásra vannak kitalálva, az elvileg "könnyű" casual játékok meg épp azok amiket hosszú ideig újra és újra elővesznek az emberek, és reflexeken meg helyi multiplayeren alapulnak.





Lassan már tényleg egyáltalán nem magasabb szintű érdeklődésről vagy hozzáértésről van szó, csak műfajokról:

Ha szürkés-barna és cselekményközpontú akkor HC, ha színes és ügyességi akkor casual.
28.
28.
K.G.
#28: Valóban nem a hc gamereknek készült, de az általad említett arány inkább fordítva igaz. (rengeteg a casual)
27.
27.
gegory
Finoman fogalmazva a Wii nem a HC játékosoknak lett kitalálva hanem a többi 90%nak...
26.
26.
SWBF2
Megértem az aggodalmukat, de nem féltem őket. A 3DS nagyon brutálnak hangzik, ha jól megcsinálják, minden japán vesz majd egyet, még a törpepapagájának is :D

Inkább az érdekel, mit terveznek a Wii helyére...
25.
25.
Petike x
19: Nem itteni félrefordításra gondolok, hanem a Times eredeti cikke volt a direkt sunyi megfogalmazású:



"Satoru Iwata, the Nintendo president, is understood to have told..."



Eső hallásra lehet úg értelmezni hogy "egyes források szerint elhangzott ez a mondat", de ha szorulna a hurok, akkor lehet úgy is értelmezni ezt a mondatszerkezetet hogy "egyes források azt feltételezik hogy erről beszélhetett"
24.
24.
szambotomi
a HC gamerek szemében mind a wii, mind a ds egy nagy vicc. bocsi, ez van ;-D
23.
23.
megalonagyix
Vagy példának okádék ott vannak az elvileg kiválóan sikerült NFS-ek (amúgy nem tudom, mert nem próbáltam).
22.
22.
megalonagyix
21# Labyrinth 3D, iMaffia, Plants vs Zombies, DOOM Ressurection ; RPG, FallDown (nagyon nagy fun), XPlane, Resident Evil Degeneration, Metal Gear Touch, és a többi.. ezek közül meg a legtöbb ingyenes, de amelyik nem, annak 93% hogy van ingyenes demója.
21.
21.
xr0w
akkor esetleg nézzétek meg a Zenonia 2-t iphone-ra. pl.

töredékébe kerül a nintendo ds játékoknak. persze attól még nem lesz meg benne a nagy nintendo nevek legendai feelingje, de attól még rohadt jó játék, és sorban jönnek a kiváló rpg-k iphone-ra is.



20.
20.
zola2000
#20: Akárhogy nézem iphonera nem találok olyan komoly exkluzív címet, még bejelentve sem mint pl a dses ragnarok online, phantasy star zero, okamiden, dragon quest 9, gonden sun 3, a két zelda, a metroid prime: hunters, a shin megamik, vagy akár a lost in blue vagy a rune factory triológiák...
19.
19.
Aramisz93
#18: Van pár iphone játékos teszt itt az oldalon, olvasd el. Teljesen ugyanaz a kategória mint a DS. Megértem ha aggódnak.

18.
18.
fojesz
#7: Nincs itt semmilyen félreértelmezés, a pletykák szerint tényleg ezt mondta Iwata a cég vezetőinek. Persze csak állítólag.
17.
17.
zola2000
#16: Oké megnéztem, akkor ez már a második komolynak nevezhető iphone játék, amit sikerült összeszedni, de ez még mindíg nem iphone exkluzív, hanem port, ráadásul csak a zombis pályarészt tartalmazza nem a teljes kampányt, úgy mint a DSes COD WaW aminek ráadásul jó is az irányítása, a Dpad=WSAD, az érintőkijelző=egér+fegyverváltás, és a felső ravasz a tűzgomb (mellesleg DSre már három call of duty van kiadva).
16.
16.
zola2000
#14: http://wii.kombo.com/article.php?artid=10807 vagy http://www.wiisworld.com/wii-news/nintendo-2nd-richest-in-japan.html


Régi hír, de japán második legnagyobb cége a nintendo a toyota mögött tehát még olyan cégeknél is nagyobb mint pl a suzuki...
15.
15.
klemid
#15: IPhone-on olyan jó a COD WaW, hogy csuhajj. Nekem a PSP-nél is jobban bejön, igaz az érintő képernyőt nem a legkönnyebb irányítani.
14.
14.
zola2000
Szerintem meg elég összehasonlítani az

http://www.gamespot.com/iphone/
és a

http://www.gamespot.com/ds/
oldalakat. Iphonera csak a street fighter4en akadt meg a szemem (meg túl sok a java játék port), dsre sokkal több a komolyabb játék, szvsz iphonera nem nagyon látok zelda/dragon quest 9/Okamiden/Shin Megami stb komolyságú fejlesztéseket (persze ki az a hülye kiadó, aki adna több millió dollárt egy iphone fejlesztésre, mikor a legtöbb phone játékot ingyen vagy max 5 dollárért vesznek, míg egy ds játék 50 dollár, de sokszor olyan minőségűek, hogy simán megveszem, miután "kipróbáltam").
13.
13.
klemid
Nintendo: Wii, DS(ek)

Sony: TV, PS, PSP, DVD, MP(k), Laptop, Fényképezőgép ésatöbbiésatöbbi...

Biztos, hogy legyőzte? Ha PS-t győzte le akkor ok, de hogy a Sonyt az már kétséges
10.
10.
unchartedgodofwar
Pótlásként: a hardcore csoportba a PS, Xbox és PC konzoltípusok tartoznak - részekre bomlanak.

A cascualhoz pedig a Nintendo. És most lesz bajban, mert jön az Apple, a Sony és a Microsoft is -ugyanúgy részekre fog bomlani.
9.
9.
unchartedgodofwar
#7: Én a Nintendo és a Sony vitáját úgy látom, mintha egy labdarugó és a teniszezö vitázna, hogy melyik a jobb? Mind2 más réteget szólít meg. És a Nintendo jött ki jobban, mert a legtöbb ember cascual gamer.

Mind2 gépet egyetlen egy célra fejlesztették: játékra.

Ízlések ide vagy oda akkor is eget verö a különbség a két gép között, a Nintendo pedig ezt úgy véli, mintha a PS és a Sony lenne a fö ellenfele, de ez nem így van.

Egy PS3 és egy Wii exkluzív játék összehasonlításánál ez tisztán kimutatható.

Egy átlag ember nem nagyon költene sokat videójátékokra, a legegyszerübbet, de ugyanúgy szórakoztatót választaná.

A PS3-at egy árcsökkentés, majd a Move megérkezésekor lehet beilleszteni a képbe, addig nem lenne értelme.



Az üzleti rész pedig valóban így van.

A Sony a PS1 és 2 óriási sikere után belevágott egy új technológiába és erre a világ nem készült fel.

Gépe jelenleg a legdrágább, nem flashelhetö, ergo only eredeti játékok, nehezen programozható - költséges fejlesztés - drágább játékok és minden egyes gép eladásán veszít.

A Nintendo, ha jól tudom, ezeknek a dolgoknak az ellentettjét képviseli, még szép, hogy jobban áll.
8.
8.
doomSbloom
#8: talán a legnyereségesebb cég a konzol piacon. hogyan érezhetné a vesztét?:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...